Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink
Percről percre | Mit szól hozzá? | Archivum | Normál nézet

Jugoszláv társulás a horvátok nélkül

LÉGIKÖZLEKEDÉS


Az igazgató elmondta, hogy a szerb és a montenegrói vállalatnak összesen 22 repülőgépe van – 14 a JAT-nak, nyolc pedig a Montenegro Airlines-nak –, a megállapodás szerint pedig összehangolják menetrendjeiket, hogy ne indítsanak járatokat azonos célországokba. Ennek köszönhetően felszabadul néhány gép, ezeket használhatják az új útvonalakon. A tervek között szerepel még a közös külföldi fellépés, vagyis nagyobb számú járat a legnagyobb európai és kontinensen kívüli repülőterekre. Meglátásuk, hogy csak így vehető fel a verseny a nemzetközi szinten jelentkező konkurens vállalatokkal.

Az első reakció a horvátoktól érkezett, akiket ez a kezdeményezés nem érdekel, ugyanis a Croatia Airlines már tagja a Star Alliance nevű társulásnak, amelybe beletartozik a szlovén Adria légiforgalmi vállalat is. Mint a horvát vállalatban kifejtették, a Croatia Airlines mint a Star Alliance teljes jogú tagja, üzletpolitikájának további fejlődését – amelynek egyik célkitűzése regionális vezető légitársasággá válni – az e társulás tagvállalataival való együttműködésben látja. Szerintük ilyen módon az utasoknak a legminőségesebb utazási feltételeket igyekeznek biztosítani.

A kérdésre, miszerint a horvát légiforgalmi vállalatnak lenne-e haszna a jugoszláv utódállamok vállalataival való társulásból, a Croatia Airlines illetékesei annyit mondtak, hogy „nem célszerű konkrétumok nélküli kijelentéseket kommentálni”.


Hozzászólások


Magyar Szó © 2009 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing ® interFEX