MAGYARKANIZSAI ÍRÓTÁBOR – 2010
Koncz István költő és Dobó Tihamér festő szobra a magyarkanizsai városháza előtti parkbanHölgyeim és uraim, kedves barátaim! Örömmel vagyok itt újra, és azt hiszem, hogy már ez a tizenötödik vagy a tizenhatodik alakom, hogy itt lehetek, mindig más minőségben. A 90-es évek közepétől mint a Magyar Írószövetség elnöke köszönhettem a jelenlévőket, később mint az Illyés Közalapítvány elnöke jártam itt, és most már évek óta az Anyanyelvi Konferencia elnökeként, de elsősorban mindig barátként jövök ide. Egy olyan budapesti vendégként, aki nemcsak úgy véli, hogy ismeri az itteni irodalomnak, az itteni magyarságnak a helyzetét, hanem valamennyire osztozni is tud azokban a gondokban és azokban a reményekben, amelyek az itteni magyaroknak a szívét töltik el. Ezt úgy is mondhatnám, hogy szeretem azokat, akik itt élnek, és szeretem azokat, akik itt ülnek. Szeretlek benneteket! És örömmel vagyok itt, örömmel veszek részt ebben az írótáborban.
Az idei nyár több szempontból is meghatározó volt a Tanyaszínház életében
A tömegjelenetek látványos koreográfiái Kiss Zselykó munkáját dicsérik
A nyárra való visszatekintés egyik központi momentuma a Tanyaszínház idei turnéja, amelynek során a társulat előadása rég nem látott sikert aratott Vajdaság-szerte. A falu rossza című népszínmű alapján készült előadást Táborosi Margaréta rendezte, a zenéjét Bakos Árpád szerezte, a koreográfus pedig Kiss Zselykó volt. A Tanyaszínház intézménye számára azonban nem kizárólag emiatt számít rendkívül fontosnak az idei év, hanem azért is, mert végre megkezdődhetnek a Kavillóra megálmodott épületkomplexum felépítésének munkálatai is.
Maria Montessori alkotó növendékei
Olaszország első orvosnőjeként Maria Montessori értelmi sérült gyerekekkel kezdett el foglalkozni. Pedagógiai koncepcióit továbbfejlesztve az 1900-as évek elején óvodáskorú gyerekeknek megnyitotta a Gyermekek Házát. A gyakorlat az önállóan megoldható és gyakoroltatható feladatokra épült, és a központi helyre állították a gyermeki tevékenységet. A Gyermekek Házában az erkölcsre, az önfejlesztésre, a szabadságra, az önfegyelemre, a szeretetre és a mély érzelmekre neveltek. Montessori a gyermek világát ismerve építette ki elveit, a gyerekek békés fejlődéséhez teremtett környezetet és eszköztárat. Nevelési célja kettős: a gyerek természetes fejlődését és a gyerek társadalmi életre való felkészítését próbálta elősegíteni.