Összefogás a világ magyar szervezetei között
A szórvány magyar közösségek fennmaradását szolgáló szervezeti és intézményrendszer erőteljesebb támogatását javasolta az ausztriai Felsőpulyán (Oberpullendorf) tartott, vasárnap zárult konferencia. A XI. Kufstein tanácskozás zárónyilatkozata szerint a konferencia résztvevői fokozottabb támogatást tartanak szükségesnek az anyaország és a befogadó államok részéről.
A hónap végén együttes ülést tart a magyar és a szlovák parlament külügyi bizottsága – jelentette be Balla Mihály, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának ülésén tegnap.
Navracsics Tibor alkotmánymódosításról, honosításról, a Nemzetközi Valutaalapról és romakérdésről beszélt a Die Pressének
Navracsics Tibor Politikai és szimbolikus kérdések állnak az alkotmánymódosítás középpontjában – mondta Navracsics Tibor a Die Presse című osztrák napilap tegnapi számában megjelent interjúban.
Abban egyetértés van, hogy a magyar parlamentáris kormányzati rendszer „rendben van”, de néhány kisebb dologban változtatásra van szükség – mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes a Die Pressének. „Például az Országgyűlést ma szinte lehetetlen feloszlatni”.
Ma Bécsbe utazik első hivatalos külföldi útjára Schmitt Pál államfő. A magyar elnököt Heinz Fischer, az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke hívta meg.
Száz napja kormányon
A magyar kormány első száz napja látványos hibák és érdeksérelmet okozó döntések nélkül telt – véli Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet elemzője. Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa szerint a kabinet kedvező megítélésének elsődleges oka, hogy a kormányzás szimbolikus intézkedésekkel vette kezdetét. Abban, hogy a kormánypártok változatlan népszerűségében az ellenzék gyengesége is közrejátszik, az MTI-nek nyilatkozó politológusok egyetértettek.
A románok 11 százaléka az országban sem szeretne magyart látni
A románok kétharmada nem tűrne el roma személyt a családban, egyharmaduk magyarral sem kerülne rokonságba – írta hétfői számában a Gandul.