2012. február 4., szombat

Ráhel, Csenge, Jára, Jarmila, Johanna, Andrea napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Teniszpálya a középiskolában

A Lazar Nešić Vegyészeti Középiskolában a Rotary Klub és a város támogatásával felújítják a sportpályákat

rotary

Felújítják a Lazar Nešić Vegyészeti-technológiai Középiskola sportpályáit. Mint azt a tegnapi sajtótájékoztatón megtudtuk, előzetes számítások szerint a munkálatok 2,5 millió dinárba kerülnek. Az építővállalatok tegnap óta tehetnek ajánlatokat a munkálatok elvégzésére.

Đokić Ibolykától, a Lazar Nešić Vegyészeti-technológiai Középiskola igazgatónőjétől megtudtuk, hogy az igazgatói poszt átvétele, augusztus 5-e után ez az első tevékenység, amibe belekezdenek az iskola felújítását illetően. Köszönetet mondott a szabadkai Rotary Klubnak, amely 1 millió dinárral támogatja a munkálatokat. A középiskola is ennyit különít el, illetve a városi költségvetésből további 500 ezer dinárt várhatnak.

Az igazgatónő elmondta, hogy felújítják a sportpályákat, a kerítést, illetve a világítást. Ezúttal kézilabda, kispályás futball, valamint röplabdapályákat építenek ki. A középiskolák közül a vegyészeti középiskolának lesz első ízben teniszpályája is.

Számításaink szerint a felújítás 2,5 millió dinárba kerül majd, de ez csak keretár. Mivel az építővállalatok számára most írtuk ki a pályázatot, így még nem tudjuk, hogy mennyibe is kerülnek pontosan a munkálatok – mondta el az igazgatónő.

Palos Martin, a szabadkai Rotary Klub elnöke kiemelte, minden évben célokat tűznek ki maguk elé, ezúttal a vegyészeti középiskola sportpályáinak fejújítására, illetve a középiskolások, a főiskolai és az egyetemi hallgatók ösztöndíjazására fordítják azt a pénzt, amit különböző rendezvények bevételéből gyűjtöttek össze.

Ebben az évben egy középiskolás tanulót támogatunk majd 5500 dinárral havonta, emellett két főiskolai, illetve egyetemi hallgatót 6500 dinárral. A pályázatot a Subotičke novinéban hirdetjük meg, és főként a tanulmányi eredményt, valamit a családi állapotot vesszük majd figyelembe – mondta Palos Martin.

Felhívta továbbá a figyelmet, hogy a palicsi szüreti napokon, szeptember 18-án is részt vesznek majd, ahol élelmiszer- és italjegyekkel igyekeznek további pénzeszközöket összegyűjteni. Rámutatott, számítanak minden olyan vállalat, illetve segíteni vágyó polgár támogatására, akik az ételjegyek megvásárlásával szeretnének részt venni a szervezet humanitárius tevékenységében.

Hozzászólások (11) Szóljon hozzá Ön is!
2010. szeptember 08. 14:29 | #11

Kedvemre beszél alajos a|#8 , mert én is szertetem a szőkét, de a barna nem hagyi

2010. szeptember 08. 14:18 | #10

hámá ja szöveg nemis érdeköl senkit.

2010. szeptember 08. 13:05 | #9

ilyenkor hol vannak a korrupcióellenes tagok ?

vagy ők meg optimisták ?

2010. szeptember 08. 13:01 | #8

a maffia megvendégeli a közönséget hogya város nekik adja ki a munkát

2010. szeptember 08. 12:49 | #7

Szépre megy a füst... Amit a rotari kisüt azt kulturálisan el kel fogyasztani.. Az a duci pár kóbit elfogyaszthatott ezidáig... ?? A szőke tünemény tanulhatna tőle...

2010. szeptember 07. 23:33 | #6

emmegmos marha vagy gyesznyó me nemmindeggy hogy miteszik a kieszi.

2010. szeptember 07. 21:37 | #5

....hello Lali , ...mondmá meg nekem melyik az ?.....aki a pecsenyét süti vagy aki a kolbászokra vár ???????.............

2010. szeptember 07. 20:46 | #4

Ez a kép, amelyen rajta van az MNT "kultúrmegmondója" véletlenül vagy szándékosan került a cikk mellé?

2010. szeptember 07. 20:44 | #3

Ez a kép véletlenül került a cikkhez? Vagy mégsem, mert rajta van az MNT "kultórmegmondója"!

2010. szeptember 07. 20:07 | #2

no eszt nemdumálitokki pejig eza rotaris pájázkodás mögjelenhetött vóna valamejik koszovóji újságba is oszt ezen rágcsáloggyatok nea zentaji temető kúttyán.


Oldalak: 1 , 2
KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Húsz éve nem esett annyi hó, mint amennyi a hétvégére várható, hallgatom a híradásokban. Magyarországon naponta közölnek új híreket arról, hogyan készülnek a katasztrófahelyzetre. Egyebek között úgy, hogy az önkormányzatok számba veszik az egyedül élőket, felkeresik a rossz szociális helyzetben lévőket, hogy ellenőrizzék, ki él fűtetlen szobában, ki szorul segítségre. Mert nemcsak a hajléktalanok lesznek/vannak bajban a szibériai hidegben, hanem azok is, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de a szobájuk fűtetlen, mert vagy már régen kikapcsolták a központi fűtést, vagy mert egyszerűen nem futja nekik tüzelőre.

Nálunk vajon hányan lehetnek, akik ilyen fajta segítségre szorulnak? A hajléktalanokról sem beszélünk, mintha nem is lennének, pedig vannak, és nagyon sok az olyan idős, egyedül élő ember, aki hallgat, szégyelli a szegénységét, miközben nélkülözik. A napokban bejött a szerkesztőségünkbe egy hatvan év körüli férfi. Elpanaszolta, hogy négy napja nem evett semmit, és ő ezt már nem bírja tovább. Meghallgattuk. Elmenőben egy levelet adott át kollégámnak, amelyben az állt, azon az estén felgyújtja magát Szabadka központjában. Másodszor kaptunk ilyen levelet.

Lehet erre azt mondani,hogy a férfi nyilván beteg, feltehetően nem is akar öngyilkos lenni, csak fenyegetőzik, de valami miatt mégiscsak az újságírókat kereste fel. Tudatni akarta a világgal, hogy bajban van, és nem látja a megoldást.

Szerencsére a férfi mégsem tette meg, amire készült. Hogy hányan vannak hozzá hasonló kilátástalan helyzetben, az csak a népszámlálási adatok teljes feldolgozása után derül ki. Falun az emberek ismerik egymást, de a városokban észrevétlenül szenvedhetnek a szomszédaink.

A népkonyhákra járó töpörödött nénikéket, alig mozgó bácsikákat, középkorú, az életüket valahol elrontott férfiakat látok magam előtt. Meg szomorú szemű gyerekeket, akiket édesanyjuk kézen fogva vezet a népkonyhára. Vajon ők fűtenek? Futja nekik tüzelőre?

K-k
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

2000
A rák világnapja

1926
Dorogon megszületett Grosics Gyula labdarúgó, edző, a legendás Aranycsapat tagja.

1946
Tildy Zoltán köztársasági elnökké választása után a miniszteri feladatok ellátásával Nagy Ferencet bízta meg, aki tisztségét 1947.05.30-ig töltötte be.

1573
Megszületett Káldi György jezsuita bibliafordító, aki a Vulgata alapján elkészítette az első teljes, magyar nyelvű római katolikus bibliafordítást.

1881
Megszületett Kliment Vorosilov szovjet marsall, politikus.

1893
Megszületett Juhász Kálmán János gépészmérnök, egyetemi tanár. Kutatási területe a motormechanika volt.

1912
Megszületett Macskássy Gyula rajzfilmrendező (Gusztáv sorozat).

1938
A hadsereg élére lépett Hitler, és megalakította a Wehrmacht Oberkommandót.

1979
Meghalt Harangi Imre olimpiai bajnok ökölvívó.

1991
Megalakult a Magyar Írókamara.

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -