2012. február 4., szombat

Ráhel, Csenge, Jára, Jarmila, Johanna, Andrea napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Megújul az idegenforgalmi iroda

Októberig elkészül a felújított helyiség

A Turisztikai-információs Központ hét éve működik Szabadkán. Az első iroda a Korzón kapott helyet, az utóbbi években pedig a Városháza alatti ajándékboltban várta a turistákat és mindazokat, akik tájékoztatást szerettek volna kapni a város és környéke turisztikai kínálatáról, látványosságairól, most pedig végre saját helyiségbe költözik.

Márciusban megalakult Szabadka Idegenforgalmi Szervezete, és ennek keretében az volt az egyik első feladat, hogy a tourinform irodának végre állandó, saját helyet találjunk. A helyiség felújítására, illetve az iroda kialakítására a gazdasági és regionális fejlesztési minisztérium mintegy hárommillió dinárt hagyott jóvá, a munkálatok augusztus elején meg is kezdődtek és október végéig tart majd a rekonstrukció – nyilatkozta lapunknak Kovács Róbert, a Turisztikai-információs Központ szakmunkatársa.tourinform

Mint elmondta, az új tourinform iroda a Városháza alatt, az Ügyfélszolgálat bejárata felőli oldalon lesz, mintegy nyolcvan négyzetméternyi területen. A helyiség felújítása mellett új tartalmakkal is bővül majd a tourinform, és az Idegenforgalmi Szervezet irodája is itt fog működni, így az új helyiséggel több gondot is megoldanak egyszerre. Az iroda a jövőben is reggel nyolctól este nyolc óráig tart majd nyitva, hétvégén pedig 9 és 12 óra között várja az érdeklődőket.

A központról az interneten a www.palic.rs és a www.visitsubotica.rs oldalon is olvashatnak, ahol a tourinform iroda tartalmait is megtalálhatják.

Hozzászólások (3) Szóljon hozzá Ön is!
2010. szeptember 06. 22:40 | #3

Kedves Sándor, szerintem se nem figyelt fel erre a tényre : "Márciusban megalakult Szabadka Idegenforgalmi Szervezete, " Tehát most már SZERVEZETT lett egy kisebb létfontosságú információs iroda helyett, mert a kettő nagyban különböző dolgokra hívatott ( az első csak forgalmista, a másik meg turista forgalom tervező, szabályozó, ellemező), Akik járatosak e témában tudják, hogy Zentán se lett volna belőle több, ha a VMSZ esek érdek szférájában maradt volna egy hónapig is, De szerencsére ők menten a DP seknek adományozták, mert fogalmuk se volt se nincsen mi is a kulcsfontosságú szerepe egy Idegenforgalmi Szervezetnek. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy minden alkalmat ki is használnak az első napoktól kezdve, hogy a kezdő teljesítményeik megfékezésére, sőt ellehetettlenítésére is.

2010. szeptember 06. 21:42 | #2

Az első turisztikai információs irodát éppen a Vmsz-sek nyitották Szabadkán kb 7 éve ezelőtt a szegedi önkormányzat támogatásával határon átnyúló program keretében. A zentai irodát is a Vmsz-es önkormányzat nyitotta, kb. 3 évvel ezelőtt, az idén csak leépült az is.

...
2010. szeptember 06. 17:49 | #1

... kocogunk Zenta után.... így van ez amikor a Vémeszesek ebben nem láttak kellő jövőt

KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Húsz éve nem esett annyi hó, mint amennyi a hétvégére várható, hallgatom a híradásokban. Magyarországon naponta közölnek új híreket arról, hogyan készülnek a katasztrófahelyzetre. Egyebek között úgy, hogy az önkormányzatok számba veszik az egyedül élőket, felkeresik a rossz szociális helyzetben lévőket, hogy ellenőrizzék, ki él fűtetlen szobában, ki szorul segítségre. Mert nemcsak a hajléktalanok lesznek/vannak bajban a szibériai hidegben, hanem azok is, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de a szobájuk fűtetlen, mert vagy már régen kikapcsolták a központi fűtést, vagy mert egyszerűen nem futja nekik tüzelőre.

Nálunk vajon hányan lehetnek, akik ilyen fajta segítségre szorulnak? A hajléktalanokról sem beszélünk, mintha nem is lennének, pedig vannak, és nagyon sok az olyan idős, egyedül élő ember, aki hallgat, szégyelli a szegénységét, miközben nélkülözik. A napokban bejött a szerkesztőségünkbe egy hatvan év körüli férfi. Elpanaszolta, hogy négy napja nem evett semmit, és ő ezt már nem bírja tovább. Meghallgattuk. Elmenőben egy levelet adott át kollégámnak, amelyben az állt, azon az estén felgyújtja magát Szabadka központjában. Másodszor kaptunk ilyen levelet.

Lehet erre azt mondani,hogy a férfi nyilván beteg, feltehetően nem is akar öngyilkos lenni, csak fenyegetőzik, de valami miatt mégiscsak az újságírókat kereste fel. Tudatni akarta a világgal, hogy bajban van, és nem látja a megoldást.

Szerencsére a férfi mégsem tette meg, amire készült. Hogy hányan vannak hozzá hasonló kilátástalan helyzetben, az csak a népszámlálási adatok teljes feldolgozása után derül ki. Falun az emberek ismerik egymást, de a városokban észrevétlenül szenvedhetnek a szomszédaink.

A népkonyhákra járó töpörödött nénikéket, alig mozgó bácsikákat, középkorú, az életüket valahol elrontott férfiakat látok magam előtt. Meg szomorú szemű gyerekeket, akiket édesanyjuk kézen fogva vezet a népkonyhára. Vajon ők fűtenek? Futja nekik tüzelőre?

K-k
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

2000
A rák világnapja

1926
Dorogon megszületett Grosics Gyula labdarúgó, edző, a legendás Aranycsapat tagja.

1946
Tildy Zoltán köztársasági elnökké választása után a miniszteri feladatok ellátásával Nagy Ferencet bízta meg, aki tisztségét 1947.05.30-ig töltötte be.

1573
Megszületett Káldi György jezsuita bibliafordító, aki a Vulgata alapján elkészítette az első teljes, magyar nyelvű római katolikus bibliafordítást.

1881
Megszületett Kliment Vorosilov szovjet marsall, politikus.

1893
Megszületett Juhász Kálmán János gépészmérnök, egyetemi tanár. Kutatási területe a motormechanika volt.

1912
Megszületett Macskássy Gyula rajzfilmrendező (Gusztáv sorozat).

1938
A hadsereg élére lépett Hitler, és megalakította a Wehrmacht Oberkommandót.

1979
Meghalt Harangi Imre olimpiai bajnok ökölvívó.

1991
Megalakult a Magyar Írókamara.

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -