HÍD–MKP
Sem a Híd, sem az MKP nem zárja ki, hogy a két párt a novemberi szlovákiai helyhatósági választásokon helyi szinten együttműködjön.
– Ez jó lehetőség kipróbálni azt, működik-e az együttműködés az MKP-vel. Mi az együttműködés pártja vagyunk. Miért zárnánk ki őket – jelentette ki Bugár Béla, a Híd elnöke pártja országos közgyűlése után pénteken Pozsonyban.
JELÖLTÁLLÍTÁSI SORREND
Magyarországon a parlamenti pártok közül a legtöbb jelöltet a Fidesz állította az októberi önkormányzati választásra. Ezüstérmes a Jobbik, bronzérmes az MSZP, míg a képzeletbeli dobogó mellé az LMP állhat. A KDNP a legtöbb helyen szövetségesével, a Fidesszel közösen indít jelöltet.
KORMÁNYÁTALAKÍTÁS ROMÁNIÁBAN
Brassói tudósítónktól
Akkorát zuhant az életszínvonal Romániában az elmúlt két évben, a Demokrata Liberális Párt kormányzása alatt, amekkorára Európában az 1929-es gazdasági világválság óta, talán még a nyolc évtizeddel ezelőtti krízis idején sem volt példa. Az adók mértéktelenül nőttek, mindenkit megadóztatnak, az áfa 5 százalékkal emelkedett, Dánia után Romániában a legmagasabb (24 százalék), az átlagjövedelem pedig az unióban a legalacsonyabb (300 dollár). Az állami alkalmazottak bére 40 százalékkal csökkent. A magánvállalatokat kényszerítették, hogy ha a válság miatt veszteséggel zárták is a tavalyi évet, jelentős összegű jövedelemadót (úgynevezett minimáladót) fizessenek. Ezek a megszorítások azonban mit sem értek, a költségvetési hiány nem csökkent. Sőt nőtt, mivel nagymértékben csökkent az államkassza bevétele és a fogyasztás.
A jövő év tavaszán el kell fogadni az új alkotmányt – mondta Orbán Viktor a kötcsei találkozón
Orbán Viktor: Csak a munka ad reményt a felemelkedésre (Fotó: Horváth Ernő) Öt olyan feladatot nevezett meg Orbán Viktor a szombati kötcsei találkozón, amely szerinte az elkövetkező időszakban a polgári jobboldal előtt áll. A hagyományos kötcsei találkozón, a jobboldali értelmiségi holdudvar tagjainak nem nyilvános összejövetelén a miniszterelnök a nemzeti kormányzásról tartott előadást, amelyről a www.orbanviktor.hu honlap közölt tudósítást.
A munkácsi vár egy részlete A háromnapos rendezvény keretében a fórum küldöttei szombaton a munkácsi városháza üléstermében megválasztották a MIK új vezetőit. Délután a határon túli magyar ifjúsági szervezetek képviselői a nemzetpolitikát, oktatást, kultúrát és népesedést érintő elgondolásokat vitatták meg a magyar kormány tisztségviselőinek részvételével. Jelen volt Soltész Miklós, a szociális-, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos, valamint Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke.
BUDAPEST
„Hetero Büszkeség Napját” tartottak szombaton Budapesten; a megmozdulás alig száz résztvevője végighaladt a meleg méltóság menetének útvonalán a Hősök tere és az Erzsébet tér között.
KITOLONCOLÁS ELLEN
A román és bolgár cigányok franciaországi erőszakos kitoloncolása ellen tüntettek civilek szombaton a budapesti francia nagykövetség épülte előtt. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet magyarországi aktivistái által szervezett megmozdulás szónokai a romák elleni gyűlöletkeltés és a rasszizmus megszüntetését, az emberi jogok tiszteletben tartását követelték mind a francia, mind pedig magyar kormánytól.
RÁGALOM MIATT
Perre megy két vezető szlovákiai magyar politikus, Bugár Béla, a Most-Híd elnöke és Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának volt elnöke. Bugár azért indított pert Csáky Pál ellen, mert Csáky azzal vádolta a Híd pártot, hogy a Smer hozta létre és finanszírozza, vagyis gyanús a párt politikai és gazdasági háttere. „Állítom, ez szlovák politikai érdek, e mögött ott van Fico érdeke” – jelentette ki egyebek mellett Csáky.
