Sáfrány Mihály egészen közelről

Nos, ő is, ha nem legendaként, de valahol beírta nevét városunk sportéletébe, mert űzte annak jó néhány válfaját, a grundfocitól kezdve az amatőr asztaliteniszen keresztül a teniszig. Az is igaz, hogy klubszinten focizott, a városi csapatban, majd a nagy KRISTALBAN. Ott volt a híres moholi rangadón, ahol kis híján pont miatta tört ki a balhé, amikor a falu egyik csatárát hidegen, de keményen kitette a partvonal mellé. Pihenni. Nagy szívvel és odaadással játszott mindig. Focikarrierje Újvidéken teljesedett be, amikor az egyetem mellett még a nagy VOJVODINA sztárjaival edzett együtt a hetvenes évek első felében. De ő is a tanulás mellett döntött és hagyta a sportot másra, hadd vigyék fel a padlásra. De szerepelt a híres AJAX stadionban is, amiről már írtam, amikor hárman éppen arra jártunk, és beszöktünk a főpályára focizgatni. Beadásait Kosta, a görög, hatalmas élményként fejelte mellettem a hálóba, majd kikiabált neki: „– Mišika, ponovi to opet, vidiš da ti je brat pacer na golu!” Egy évet Londonban töltött, és akkor rendszeresen a helyszínről tudósította a Magyar Szó Sportrovatát a legnagyobb angol meccsekről, mert amerre a Manchester U. játszott, Öcsi követte őket. Sokszor még a balhék színterén is jelen volt, mint szem- és fültanú, mert abban az időben dívott a hírhedt angol futballhuliganizmus. De nem hagyhatta ki a kispályás tornákat sem, mert rajongott értük. Szabadkáról ő hozta magával ANTÓCIT, a kispálya művészét, kivel a PAPULI csapata megnyerte a tornát, mert akkor már ott tanult, és együtt kergették a labdát, amikor arra alkalmuk volt. Hogy mi van vele? Hogy van? Hol él és mivel foglalkozik? Őt a szerelem vitte más tájakra még a mesebeli békeidőkben, amikor Viktorral és a többiekkel bulizva Pécsen rátalált élete párjára. Azóta elkeveredett Szolnokra, ahol kezdetben a kőolajiparban dolgozott, majd a komparatív előnyöket előhúzva a tarsolyból – itt az idegen nyelvek fontosságára gondolok – egy nagy szlovén festékgyár érdekeit képviselve keresi kenyerét. Két fia van: Máté és Ákos. Az élet kifürkészhetetlen útjai később Szombathely környékére csábították. Jelenleg ott él, és munka mellett rendszeresen teniszezik. Olyan szintre vitte ezt a játékot, hogy ma már azon bánkódik, miért nem foglalkozott ezzel a gyönyörű sporttal korábban sokkal többet. Sőt: – Ha egyszer újra kezdhetném, csak tenisszel foglalkoznék, ja és karikatúrák rajzolásával... – jegyzi meg néha, amikor közösen elmerengünk az életben elkövetett „nagy hibákról”. A családban őt mindenki Öcsinek hívja, és nem is szereti, ha Misi lesz. Mindig ő volt a szép és jó fiú, igaz, mellettem ez nem okozhatott neki különösebb gondot. Az tény, hogy mi jó testvérek vagyunk, és nagyon szomorúan éljük meg azokat az eseteket, ahol ez nem így van. Nem is értjük, hogyan lehet ez másként? Pedig… Kiskorunkban ennek ellenére elcsattant egy-két pofon, atyai is, repült a mozsártörő, de ez csak edzett bennünket az élet problémáinak megoldására. Együtt jártuk be a világ egy nagy részét, mielőtt eljött az idő, hogy útjaink elváljanak, és minden találkozásunknak külön örüljünk. Ma már csak a preferánszon tud többet mérgelődni, mint kellene, ha megadatik, hogy megtaláltuk a fontos hiányzó harmadikat. Tehát, Öcsi jól van, mosolyogva üdvözöl minden kedves Sportvilág-olvasót, külön a ĆATO-t, aki örök barátjával, Péterrel, oly odaadóan oktatta neki a preferánsz ABC-t a népkerti Brekekében. Arról nem is beszélve, hogy ő is rendszeres olvasónk. Aki ismeri, tudja, hogy ez pont így van, ahogy leírtam.