Befejeződött az 58. Magyarkanizsai Írótábor

A Folyóiratok és szépirodalom ma címmel megtartott tanácskozással és a Vándorkulacs odaítélésével szombaton befejeződött az 58. Magyarkanizsai Írótábor. A tanácskozásban zömében a vajdasági magyar folyóiratok szerkesztői vettek részt: Lovas Ildikó, Dévavári Zoltán, Faragó Kornélia, Sándor Zoltán, Beszédes István és Samu János Vilmos; továbbá Milovan Miković, a horvát nyelvű Klasje szerkesztője, a Magyar Napló képviseletében Erős Kinga, míg Fekete J. József a Vajdaságban megjelenő magyar nyelvű folyóiratokról szóló tanulmányát olvasta fel. A tanácskozást Toldi Éva irodalomtörténész vezette. A tábor ideje alatt a megadott témára íródott legfrappánsabb versért kijáró Vándorkulacs idén Csík Mónika kezébe került.
A vajdasági magyarságon belül működő irodalmi műhelyek képviselőinek találkozása és közös megbeszélése tekintetében az írótábor idei tanácskozása hiánypótlónak is nevezhető. Az adott folyóiratok koncepciójának ismertetése mellett, a beszélgetésben és a vitában többek között szó esett a folyóiratok vonzásköreiközötti átjárásról, az írók érdekképviseletéről, a műhelyek támogatásáról, illetve a szerzői és a szerkesztői tiszteletdíjak gyakori elmaradásáról.
Toldi Éva bevezetőjében történelmi áttekintést nyújtott a térségünkben 1920 óta megjelent irodalmi folyóiratokról, illetve irodalmi rovatokkal rendelkező lapokról. Mint mondta, immár közhelyszerű megállapítás, hogy a magyar irodalom folyóirat-irodalom, s kiemelte, hogy a folyóiratoknak mindig nagy szerepe volt irodalmunk öndefiniálásában.
Az 1971-ben alakult Üzenetképviseletében Lovas Ildikó leköszönő főszerkesztő és Dévavári Zoltán leendő főszerkesztő volt jelen. Lovas Ildikó beszámolójában cáfolta azokat a felvetéseket, hogy a szabadkai folyóirat megszűnt volna, nem szűnt meg, csak szünetel. A hamarosan újrainduló Üzenet új koncepciójáról Dévavári Zoltán elmondta, hogy a szerkesztőség egyaránt szeretne majd foglalkozni irodalommal, szociográfiával, önmagunk múltjának és jelenének a megismertetésével.
– Újra fel kell fedezni önmagunkat, tisztába kell tenni a múltat és a jelent – hangsúlyozta Dévavári Zoltán.
A nagy múltú Híd folyóiratról Faragó Kornélia főszerkesztő szólt. Elmondta, hogy igyekeznek hónapról hónapra dinamikussá tenni lapot, a szépirodalmi alkotások mellett teret biztosítani a társadalomérzékeny esszéirodalomnak. Faragó Kornélia szavai szerint a Híd egyik alapfeladata új kontextust adni a hagyományoknak.
A muzslai Sziveri János Művészeti Színpad gondozásában megjelenő Sikoly legfontosabb jellegzetességeként Sándor Zoltán főszerkesztő a folyóirat nyitottságát jelölte meg. Mint hangsúlyozta: igyekeznek egyszerre regionálisak, nemzetiek és globálisak lenni. Szavai szerint nem szabad szó nélkül elmenni a vajdasági magyarságot érintő dolgok mellett; ezenfelül egy több országba szakadt nemzet része vagyunk, és nem lebecsülendő, hogy az egymás közötti kapcsolatok milyen módon járulnak hozzá a nemzet fennmaradásához; továbbá az sem mellőzhető, hogy Szerbiában élünk és az irodalomnak egyféle kapocs szerepét is be kell töltenie a két nemzet között; végezetül, a XXI. században nem élhetünk elszigetelten egymástól, úgy, hogy nem veszünk tudomást a nagyvilág működését meghatározó eseményekről.
Beszédes István, az egyik legnagyobb múltú, folyamatosan működő magyar irodalmi honlap, a zEtna szerkesztője kiemelte, hogy az irodalom egyik feladata túllépni a határokon.
– Sok-központú világban élünk, és akkor van esélyünk, ha együtt tudunk működni – hangsúlyozta Beszédes István.
A honlap és az internetes folyóirat holdudvarából létrejött zentai kiadó szerkesztőjeként Beszédes sajnálattal állapította meg, hogy még mindig nem sikerült megalakítani a vajdasági magyar írók érdekképviseletét, noha szerinte már ott kellene tartani, hogy európai uniós szinten menedzseljük ezt a kis irodalmat.
Samu János Vilmos, a DNS folyó-irat főszerkesztője beszédében rámutatott arra, hogy az irodalomban mindenekelőtt olvasóra van szükség, ugyanis a nagy produkció ellenére alacsony a recepció.
– Nemcsak a műveltséggel, hanem a műveltségi struktúrával is gond van – mondta Samu János Vilmos.
A félreértések elkerülése érdekében ugyanakkor kiemelte, hogy véleménye szerint a kultúrából soha nem lehet túl sok. Magáról az általa (is) szerkesztett, formabontó folyó-iratról többek között elmondta, hogy a DNS azokat a lehetőségeket kutatja, amelyek a határok légiesítése után még a hagyományos, nyomtatott formában kitapinthatóak.
A Magyar Írószövetség húszéves havilapjáról, a Magyar Naplóról Erős Kinga szerkesztő szólt, mondván, hogy nyolc éve kiadóként is működnek. Ismertetőjében Erős Kinga többek között megemlítette, hogy tartóssága miatt a folyóiratok nyomtatott változata jelenleg még megkerülhetetlen, továbbá egy folyóirat fontos és nélkülözhetetlen feladatának jelölte meg a tehetséggondozást, ugyanis merni kell vállalni a fiatalok útbaigazítását.
Milovan Miković, a Klasjeszerkesztője folyóiratának ismertetése közben a horvát nyelvű folyóiratok történetéről szólt, hangsúlyozván, hogy a folyóiratok egy társadalmi réteg szükségéből jöttek létre.
Demokratizálódás: közlési lehetőségek kontra kontraszelekció? című összegző dolgozatában Fekete J. József röviden felvázolta szubjektív meglátását valamennyi vajdasági magyar irodalmi folyóiratról, azt is megemlítve, hogy miközben „a könyvkiadás mára többpólusúvá vált, ezzel párhuzamosan a könyvterjesztés viszont nem írható másként le, mint vákuumként”. Fekete J. József szavai szerint „a szerzői koncepció köré épülő, jól működő műhelyek – jelen pillanatban a zEtnának, a Sikolynak és a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégiumnak is van ilyen – sajátos karaktert adnak a folyóiratoknak. A DNS kulturális folyóirat minden száma a konceptuális megközelítés közösségen belüli egyéni megvalósításának eredménye”.
– A demokratizálódás jelenleg egyik médiumban se okozott felhígulást, a délvidéki irodalom se válságban nincs, se nem provinciális, ha a provincializmust mint vidékiséget, szellemi renyheséget, túlhajtott népiességet, a közéletiség kizárólagosságát, az írói elkötelezettségbe való belemerevedést, a hagyományok szűk értelmezését, az intellektus hiányát, a dilettantizmust megtűrő tunyaságot értelmezzük. A provincializmus csupán a saját értékrendjüktől elvonatkoztatni képtelen fejekben létezik – szögezte le Fekete J. József.
A Vándorkulacs-díjra meghatározott feladat verscsiszolás vagy átköltés volt: nóta-, slágerszöveg, emlékvers átköltése klasszikus vagy mai (modern) költő stílusába; illetve klasszikus költemény silányítása, átköltése nótává, slágerszöveggé, emlékverssé. A díjat Csík Mónika érdemelte ki Kemencevers című alkotásával.
gondolatolajozó lenne benne ?
ami sürgős esetekben menetvágásra is fölhasználható
meg kendnek is eggy jó nagyot Rozika gondótam köszönetet.
Kedves Mónika!
GRATULÁLUNK!
;))))))))))))))
Kedves Zoltán!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!
;)))))))))))))
nemtom mitaszondott eza vin kujon annak a menyecskének de naon kuncogi.
Na gyerekek,szépen nézünk ki : fel vagyunk fedezve ! A bennszülöttek mondták Amerika felfedezésénél (Kabos Gyula ).
lacso bula
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Aki azt hiszi, hogy a nulla szorozva x-szel egyenlet mindig nulla, az Szerbiában nem kapna átmenő osztályzatot. Aki úgy véli, hogy a kifizetett tartozás valóban letisztázottnak számít, az inkább vándoroljon ki egy másik országba.
Októberben kedves ismerősöm arról mesélt felháborodva, hogy a vállalat, amelynek alkalmazásában áll, értesítést kapott az adóhivatal illetékes fiókintézetétől adótartozásairól. Az értesítésen a tartozás rubrikában nulla dinárt tüntettek fel, majd egy sorral lejjebb, a kamat, illetve az összes tartozás rubrikákban, már 5 ezer dinár szerepelt. Hosszasan morfondíroztunk és próbáltuk felidézni az elemi iskolás matematika órákat, hogy vajon milyen módon lehet a nulla tartozásra kamatot felszámolni. Szinte már el is felejtettem a történetet, amikor összefutottam egy másik ismerősömmel, aki felháborodottan mesélte, hogy képzeljem csak el mi tudott meg jó barátjától, az adóhivatal egyik vajdasági fiókintézetének igazgatójától: a Köztársasági Adóhivatal és a Pénzügyminisztérium az adóhivatal minden egyes szerbiai fiókintézetének vezetőjét arra utasította, hogy kényszer megfizettetéssel fenyegetőzve minél több személynek küldjenek értesítést adótartozásukról. Az nem baj, ha nem létező, vagy már régen kifizetett tartozásról van szó, az idősebbek, vagy a tapasztalatlanabbak úgyis megijednek a fenyegetés láttán és kifizetik az összeget, mesélte röhögve ismerősömnek az igazgató, hozzátévén, hogy ez van, valahogy pénzt kell teremteni a büdzsébe.
Nem tudom hány szerencsétlen idős, vagy tapasztalatlan, jóhiszemű ember „ijedt” meg, és duzzasztotta fel az államkasszát az alaptalanul, jogtalanul és törvénysértő módon követelt pénzzel.
A jogállamiság legalapvetőbb mércéjét is semmibe vevő államhatalmi megnyilvánulásban nem kizárólag a felsőbb instanciák hibáját kell keresni: amíg békés nyájként csak bégetünk, és nem válunk legalább egy kicsit farkassá, addig ne csodálkozzunk, ha úgy viselkednek velünk, mint a birkákkal. Ha így folytatjuk, akkor nem kellene meglepődnünk, ha hamarosan még a lelegelt fűért is hálát kell majd mondanunk pásztorainknak.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1920
Záhonyban megszületett Béres József tudományos kutató, a Béres csepp megalkotója, aki a rák okainak felderítésén, a megelőzés és a leküzdés lehetőségein dolgozik.
1812
Megszületett Charles Dickens angol író (Copperfield Dávid).
1834
Megszületett Dimitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus, az elemek periódusos rendszerének megalkotója.
1933
Meghalt gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter, nagybirtokos.
1990
Meghalt Karády Katalin színésznő.
1993
Meghalt Mensáros László színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész.
1832
Megszületett Hannah Whitall Smith amerikai evangélista, reformátor és szerző, aki a feministák ügyének pártfogójaként harcolt a nők választójogáért és felsőoktatási intézményekbe való bejutásukért.
1871
Meghalt Heinrich Engelhard Steinway német származású amerikai hangszerkészítő, a Steinway, New York-i zongoragyártó cég alapítója.
1885
Megszületett Sinclair Lewis amerikai regényíró, aki 1930-ban - az amerikai írók közül elsőként - irodalmi Nobel-díjat kapott (Arrowsmith).
1906
Megszületett Buga László orvos, egészségügyi szakíró, "Buga doktor".
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.