Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


Dübörgő gépezet


Döntöttek a Szekeres László Alapítvány megalapításáról szóló határozat módosításáról is, amely szerint az MNT sokkal szigorúbban és a közvélemény számára transzparensebben ellenőrizné, illetve Korhecz javaslatára az MNT elnöke többet nem lesz az alapítvány örökös kuratóriumi elnöke, hanem az MNT választja meg az illető személyt. A Magyar Szó laptanácsával kapcsolatban valamennyien egyetértettek azzal, hogy vissza kell vonni az erre vonatkozó, mivel az ideológiai ellenőrzés megengedhetetlen, viszont kiemelték, hogy szükséges lenne a teljes vajdasági magyar médiatér minőségi (pl. nyelvhelyesség, helyesírás, terminus technikus) ellenőrzése. Az MNT elnöke ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy Magyar Szót olvasni számára becsületbeli ügy, hiszen magyar, azonban nem szabad szemet hunyni az időnként megjelenő hibák felett. Az MNT testülete ezek után többek között elfogadta a tanács szerveiben levő munkahelyek szabályozásáról, valamint az állandó bizottságok összetételének és hatásköreinek a meghatározásáról szóló javaslatokat, illetve záradékjavaslatot fogadtak el a 15-nél kevesebb tanuló részére megnyitandó magyar nyelvű tagozatok jóváhagyásáról is. Döntöttek egyes szabadkai kulturális intézmények, így a Lifka Sándor Art Mozi, a Kosztolányi Dezső Színház, a Gyermekszínház, a Városi Múzeum, a Történelmi Levéltár, a Városi Könyvtár, a Népszínház, a Községközi Műemlékvédelmi Intézet kiemelt jelentőségűvé való nyilvánításáról. Ezenfelül beszámoló hangzott el az Orbán Viktorral, a Magyar Köztársaság miniszterelnökével és Svetozar Čiplić szerb emberi jogi és kisebbségügyi miniszterrel történt tárgyalásról is.
!! | 2010. szeptember 6., hétfő
2010. szeptember 06. 20:42 | #9

Ja és véleményem szerint a szerb szöveg is világos a 35 ember képviseli a 300 000-es magyar közösséget. Ha elektorok képviselnek egy-egy közösséget ott nincs lista. Akkor meg abban az esetben hogyan történne a finanszírozás?

2010. szeptember 06. 20:39 | #8

Nem vagyok jogász, de szerintem a 9. szakaszban említett : ,, A legutóbbi népszámlálás adatai szerint a 100 000 főt meghaladó nemzeti kisebbségek esetében a nemzeti tanács 35 tagból áll,, és így tovább, mindenhol az utóbbi népszámlálás adatait emlegeti, egyetlen helyen nem foglalkozik semmiféle lista adatokkal. Számomra ez egyértelmű de lehet, hogy jogászék ezt másként magyarázzák.

2010. szeptember 06. 20:17 | #7

Bocsánat, hogy beleszólok mások vitájába, de szerintem #6 -téved, mert az NT törvény magyar változata nem igen felel meg a szerb originál szöveg értelmének?. Ime az originál törvényi szöveg : " а остатак средстава (70%) сразмерно броју припадника одређене националне мањине коју национални савет представља," ami azt jelenti, hogy : "(70%-át) pedig a nemzeti tanács által képviselt nemzeti kisebbség lélekszáma alapján," TEHÁT NEM az ÖSSZ NEMZETI LÉLEKSZÁM, hanem annak csak az a része amely a választási listán szerepelt, mert csak azokat képviselheti.

Köszönöm, ha netalán tudtam segíteni a minőségesebb értelmezés elérésében.

2010. szeptember 06. 19:48 | #6

| #5 No ne viccelj névtelen ,,jogászka,, inkább olvasd el a ,, Törvényt a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól,, mindenhol az utóbbi népszámlálás adatait emlegeti a finanszírozást pedig a 115 - ik szakasz taglalja. Különben a törvény itt található az oldal alján. Olvasni tudsz?

...
2010. szeptember 06. 18:31 | #5

#3 ... úgy látom olyanba ütötte orrát, amiben semmit se számít az ön számtani zsenialitása, és a ZAM jól fején találta a szöget, hiszen a pénzelosztásszabálya, már többé nem a 2002 es népszámlálási adatokat használja, hanem a listán levők számát.

A Lali is jól érvel, mert a cél megosztott vala: 1/a kampány, 2/ a valós, ami most jött elő

2010. szeptember 06. 18:13 | #4

Két részlet (ami szemet szúr) a fenn olvasható cikkből:

1. "A többletköltség legnagyobb részét a Szabadkán már megindult iskolabusz-projektre, és a hamarosan meginduló, középiskolások számára ingyenes Képes Ifjúságot biztosító projektre, valamint civil szervezetek támogatására költi. "

2. "Döntöttek egyes szabadkai kulturális intézmények, így a Lifka Sándor Art Mozi, a Kosztolányi Dezső Színház, a Gyermekszínház, a Városi Múzeum, a Történelmi Levéltár, a Városi Könyvtár, a Népszínház, a Községközi Műemlékvédelmi Intézet kiemelt jelentőségűvé való nyilvánításáról."

Mondja már meg valaki, hogy Délvidéki / Vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsot vagy Szabadkai Magyar Nemzeti Tanácsot választottunk!!!

2010. szeptember 06. 12:31 | #3

#1Kisokos, a közösség nagysága alatt nem a listára felíratkozottak számát értjük, hanem esetünkben a magyar közösség 300 000-es lélekszámát vagy a szlovák 60 000-es közösséget stb.

2010. szeptember 06. 12:23 | #2

.Újabb, éhesebb vámpírok.

ZAM
2010. szeptember 05. 22:00 | #1

EZ AZ, miért c sinálta a VMSZ a választói listára való felíratkozást, mert mint ahogy most mondta Tamás, a jogszabály szerint az eszközök 30 százalékát egyenlő arányban osztja szét az állam, míg 70 százalékát a közösség nagyságához viszonyítva!!!!???


fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers