Látogatóban az értelmi és testi fogyatékosok magyarkanizsai otthonában és foglalkoztató műhelyeiben
Emlékezetes volt az adai fürdőbe tett kirándulás Nem sajnálni kell őket, hanem felkarolni és segíteni - ezzel a mottóval és céllal alakult meg 2002-ben Magyarkanizsán az Együtt veled - értük - Értelmi és Testi Fogyatékosok Érdekeit Védő és Segítő Egyesület. Azóta évről évre újabbnál újabb eredményeiről számolhatunk be.
Már 2004-ben arról adhattunk hírt, hogy az egyesület megszervezte az értelmi és testi fogyatékosok sportnapját. Két évvel később Mi is itt vagyunk megnevezéssel pályázatot nyert a Szerbiai Szociális és Munkaügyi Minisztériumnál. Ennek köszönhetően 18 kanizsai és horgosi fiatal a saját kertjét művelhette a középiskola tangazdaságában, ugyanakkor együtt dolgozott a mezőgazdasági szakok diákjaival.
A program folytatásaként 2007-ben az Együtt dolgozunk és tanulunk elnevezésű projektum keretében már nemcsak a tangazdaságban folytatódhatott a munka, hanem üvegház is épült az egyesület otthonának udvarán.
Pályázatírásban folyamatosan jeleskedett az egyesület, 2008-ben a közmunkaprogramban is támogatást nyert, így kilenc közmunkás kapcsolódhatott be az értelmi és testi fogyatékosokkal folyó munkába. Ugyanebben az évben az otthonban megnyílt az a játszóház, amely kialakítását a Save the Children és az Európai Bizottság támogatta, és amely megnyitotta ajtaját a nem fogyatékos gyerekek előtt is.
Alig egy évre rá sikerült megvalósítani a nagy álmot: megújult az otthon, és a szintén pályázaton nyert kisbusznak köszönhetően a község minden településéről fel tudták karolni, be tudták vonni a munkába a fogyatékosokat. Szakembercsapat segíti a munkát, gyógypedagógusok, logopédusok, pszichológusok, gyógytornászok, terepes nevelők, asszisztensek… A védencek képességfejlesztése a Csigabiga Észak-vajdasági Gyógypedagógusok Egyesületének szakemberei jóvoltából egyénre szabott.
Az áldozatos munka meghozta gyümölcsét: egy újabb nyertes pályázatnak köszönhetően, a magyarkanizsai önkormányzat támogatásával létrejött a szociális szolgáltató központ, felölelve az egyesület Fénybárka foglalkoztató műhelyét, a Csigabigát, a vakok és gyengén látók, a multiplex szklerózisban szenvedők, a siketek és nagyothallók, a cukorbetegek, a rokkantak és az Együtt Speciális Sportklub egyesületeket is. A megújult otthonban pedig két részre vált a munka: a napközis foglalkozásra és a műhelymunkákra.
Nemrégiben újabb örömhírről számolt be Terényi Lívia, a szolgáltató központ igazgatója:
– Az Együtt Veled – Értük egyesület és a szolgáltató központ az önkormányzattal karöltve újabb két pályázatot nyert a tartományi szociális és népegészségügyi titkárság, valamint a Szerbiai Szociális és Munkaügyi minisztériumnál, összesen 1,7 millió dinár értékben, mely önrészének 10 százalékát a község adta, 10 százalékát a hetes lottó főnyereményéből származó adomány tette ki. A pályázati pénzből egy gölöncsér-műhelyt alakítottunk ki Nekem is van munkám megnevezéssel egy József Attila utcai házban, egyik védencünk családjának köszönhetően.
Az agyag bűvöletében
A József Attila utcai házban javában folyt a munka, amikor betoppantam. A kis gölöncsér-műhelyben szebbnél szebb korongozott edények vártak díszítésre.
– Minden védencünk megjelenik a műhelyben, egyesek napi szinten, mások csak fél órára jönnek, az egyéni foglalkozás keretében. A halmozottan sérültek a Csigabiga szervezésében, szakemberrel érkeznek – közölte Sarnyai Csilla, a minisztériumi pályázat koordinátora.

Ki-ki a képességei és kedve szerint formázza az agyagot
Hozzáfűzte: a pályázat célja az, hogy a munkára alkalmas fogyatékos fiatalok elsajátítsák a szakmát, és meg tudják állni a helyüket. Először is meg kell tanulniuk, hogy van egy kötött munkaidő, s hogy ez idő alatt folyamatosan csinálni kell valamit.
– Tudjuk, hogy a gazdasági válság idején nincsenek szabad munkahelyek, de bízunk benne, hogy még lehetnek. A pályázati pénzből tudtunk vásárolni egy korszerű korongot, nyújtóasztalt – mutatta a munkaeszközöket Sarnyai Csilla.
A gölöncsérek ezúttal fiúk voltak, egyikük apró golyókat formázott a puhára gyúrt agyagból, másikuk formákat szaggatott, a harmadik a festékek között válogatott... Ki-ki a képessége, kedve szerint dolgozhat itt Tandi Andrea műhelyvezető segítségével.
A másik szobában lányok nevetgéltek – ők fonalakkal bíbelődtek. Szőttesek, hímzések, kötött és varrott apró tárgyak dicsérik ügyes kezük munkáját. Akárcsak a papíros műhelyben. Festéssel, a ragasztással díszített dossziék és dobozok sokasága jelzi: itt ügyes emberkék szorgoskodnak.
– Hogy melyik korosztály dolgozgat szívesebben? Ez nem korfüggő. Meglátásom szerint ezek a gyerekek, fiatalok zárt világban élnek, és ezért minden sikerélmény rendkívül fontos a számokra. Vannak közöttük, akik 30-40 éve ki se tudtak mozdulni az otthonukból. Amikor a terepi munka során meglátogatjuk őket egy-egy ilyen kis kézműves-munkával, nagy lelkesedéssel dolgoznak velünk. Fontos lenne minden fogyatékost felkarolni – vélekedett a koordinátor.
Elmondta még, hogy a műhelymunkákra rendszeresen szállítják a védenceket a falvakból is, hetente kétszer az Orom-Völgyes-Oromhegyes irányból, és kétszer Horgos felől. Mivel azonban Horgoson sok a fogyatékos, ezért onnan keddenként is érkeznek fiatalok.
A Szent István-napi ünnepségen már láthattuk a műhelyekben készült ajándéktárgyakat, és láthatjuk majd a martonosi búcsúban, valamint a Horgosi Szüreti Napokon is. Keressük őket – érdemes.
Beszélgetésünk közben Cseszkó Mónika érkezett, a napközi otthon vezetője, aki a műhelymunkán lévő fiatalokért jött. Velük folytattuk az utat a szomszédos utcába, a szolgáltató központba.
Sok a jó szándék
Az udvaron néhány nagyfiú gyomlált éppen, a folyosón mennyei palacsintaillat áradt.
– Dolgozik a főzőműhely – szabadkozott Terényi Lívia.
Merthogy az említettek mellett van még itt kreatív műhely, drámapedagógiai, mezőgazdasági. Emellett a védencek rendszeresen úszni járnak, táboroznak, kirándulnak.
– Valóban mindig van valami újdonság nálunk, ennek az a nyitja, hogy sok új ember kapcsolódik be a munkánkba, innen a sok új ötlet. Az eredményes pályázásban segít az önkormányzat, a fejlesztési központ, jó az együttműködésünk a Vöröskereszttel, a szociális központtal. Sok a segítőkész ember, sok a jó szándék. Két alkalmazottal kezdtük a munkát, most heten vagyunk, plusz öten dolgoznak a projektum keretében. Terepi munkát is végzünk, működik a szülők klubja. Kezdetben 20, most 55 védenccel foglalkozunk. Tervünk erősíteni a terepi munkát, megszervezni az autistákkal való foglalkozást, mentálhigiénés képzést szervezni szülőknek, nevelőknek, segítőknek, mert a sérültekkel folyó munkában nagy összhangra van szükség – mondta Terényi Lívia.

A szép tárgy mindenkit elvarázsol
És mindehhez hozzátett egy örvendetes friss hírt is: a Csigabiga egyesület ugyancsak pályázatot nyert Együtt szabunk-varrunk címmel, és hamarosan megkezdi a sérült emberek tanítását egy szakavatott varrónő.
Amíg beszélgettünk, mindenki sürgött-forgott a szomszédos szobákban. Egyszer csak bejött egy lány. Szó nélkül az igazgatónő nyakába borult, és percekig ölelte. Itt ez is a munka része. Az a része, ami erőt ad a folytonos küzdelemhez.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Aki azt hiszi, hogy a nulla szorozva x-szel egyenlet mindig nulla, az Szerbiában nem kapna átmenő osztályzatot. Aki úgy véli, hogy a kifizetett tartozás valóban letisztázottnak számít, az inkább vándoroljon ki egy másik országba.
Októberben kedves ismerősöm arról mesélt felháborodva, hogy a vállalat, amelynek alkalmazásában áll, értesítést kapott az adóhivatal illetékes fiókintézetétől adótartozásairól. Az értesítésen a tartozás rubrikában nulla dinárt tüntettek fel, majd egy sorral lejjebb, a kamat, illetve az összes tartozás rubrikákban, már 5 ezer dinár szerepelt. Hosszasan morfondíroztunk és próbáltuk felidézni az elemi iskolás matematika órákat, hogy vajon milyen módon lehet a nulla tartozásra kamatot felszámolni. Szinte már el is felejtettem a történetet, amikor összefutottam egy másik ismerősömmel, aki felháborodottan mesélte, hogy képzeljem csak el mi tudott meg jó barátjától, az adóhivatal egyik vajdasági fiókintézetének igazgatójától: a Köztársasági Adóhivatal és a Pénzügyminisztérium az adóhivatal minden egyes szerbiai fiókintézetének vezetőjét arra utasította, hogy kényszer megfizettetéssel fenyegetőzve minél több személynek küldjenek értesítést adótartozásukról. Az nem baj, ha nem létező, vagy már régen kifizetett tartozásról van szó, az idősebbek, vagy a tapasztalatlanabbak úgyis megijednek a fenyegetés láttán és kifizetik az összeget, mesélte röhögve ismerősömnek az igazgató, hozzátévén, hogy ez van, valahogy pénzt kell teremteni a büdzsébe.
Nem tudom hány szerencsétlen idős, vagy tapasztalatlan, jóhiszemű ember „ijedt” meg, és duzzasztotta fel az államkasszát az alaptalanul, jogtalanul és törvénysértő módon követelt pénzzel.
A jogállamiság legalapvetőbb mércéjét is semmibe vevő államhatalmi megnyilvánulásban nem kizárólag a felsőbb instanciák hibáját kell keresni: amíg békés nyájként csak bégetünk, és nem válunk legalább egy kicsit farkassá, addig ne csodálkozzunk, ha úgy viselkednek velünk, mint a birkákkal. Ha így folytatjuk, akkor nem kellene meglepődnünk, ha hamarosan még a lelegelt fűért is hálát kell majd mondanunk pásztorainknak.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1920
Záhonyban megszületett Béres József tudományos kutató, a Béres csepp megalkotója, aki a rák okainak felderítésén, a megelőzés és a leküzdés lehetőségein dolgozik.
1812
Megszületett Charles Dickens angol író (Copperfield Dávid).
1834
Megszületett Dimitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus, az elemek periódusos rendszerének megalkotója.
1933
Meghalt gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter, nagybirtokos.
1990
Meghalt Karády Katalin színésznő.
1993
Meghalt Mensáros László színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész.
1832
Megszületett Hannah Whitall Smith amerikai evangélista, reformátor és szerző, aki a feministák ügyének pártfogójaként harcolt a nők választójogáért és felsőoktatási intézményekbe való bejutásukért.
1871
Meghalt Heinrich Engelhard Steinway német származású amerikai hangszerkészítő, a Steinway, New York-i zongoragyártó cég alapítója.
1885
Megszületett Sinclair Lewis amerikai regényíró, aki 1930-ban - az amerikai írók közül elsőként - irodalmi Nobel-díjat kapott (Arrowsmith).
1906
Megszületett Buga László orvos, egészségügyi szakíró, "Buga doktor".
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.