Milyen újdonságok várják a Képes Ifjúság olvasóit? – A lap új szerkesztője Vígi László
A nyári szünet után szerdától ismét megjelenik lapunk mellékleteként a Képes Ifjúság. A lap új szerkesztője Vígi László. Új koncepció, megújult tartalom várja az olvasókat. S még egy fontos újdonság: a középiskolák magyar tagozatain a négyéves szakok elsős diákjai ingyen kapják majd szerdánként a Képes Ifjúságot.
A Képes Ifjúság rendszeres olvasói jól ismerik Vígi László írásait, mások viszont nem, ezért először is arra kértük, mutatkozzon be olvasóinknak:
Vígi László (fotó: Gergely József)
– A nevem Vígi László, temerini születésű, többlaki ember vagyok, aki otthonának tekinti Újvidéket, Óbecsét és Magyarkanizsát is, Zentán is sokszor lesz dolgom, lassan betöltöm a 26-ot, háromgyermekes apa vagyok és élek-halok a lakodalmas zenéért - ezekből két dolog nem igaz.
Foglalkozom még nyelvekkel is, okleveles angol tanár vagyok papíron, a gyakorlatban egy komputer előtt ülök és a közbeszerzésekről olvasok, amiketmajd végzek is, a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének szervezésében is benne vagyok.
Ami a Képes Ifit illeti: 2002 óta publikálok, főleg zenei témákról és kulturális programokról, a főzésről (még) nem. Szabó Palócz Attila szerkesztése idejében kerültem a képbe.
Milyen ifjúsági lapot szeretnél szerkeszteni, a fiatalok mely rétegének?
– Azoknak készül az újság, akik majd érintkező pontot tudnak vagy akarnak felfedezni a lapunkban. Nem célunk mindenkit kiszolgálni, mert abból csak káosz lenne. Hazudnék ha azt mondanám, hogy egy kicsit nem magunknak csináljuk az újságot, mert minden, ami belekerül, a lapnak dolgozó újságírókat is érdekli. Tehát mindaz, amiről mi is szívesen olvasnánk máshol, csak nincs hol. Ami a Képes Ifjúság lényege lesz s volt is, csak egy kicsit elveszett vagy a nem megfelelő módszerrel volt tálalva, az, hogy az itteni fiatalnak a véleményét és ún. küzdelmeit tükrözzük úgy, hogy a fiatal írja meg. Ebbe pedig sok minden belefér. Közhelyesen de a „fiatalokról, fiataloknak” szlogennel is élhetnénk, olyan momentumokkal, amikkel csak mi foglalkozunk.
Milyen változások várhatók, mennyiben lesz más mostantól a lap? A fiatalok milyen témákat, tartalmakat olvashatnak?
– Ami újdonságnak mondható, az a nyelvtanulási rovatok bevezetése lesz. A hangsúly a szerben és az angolon lesz. Ha a tantervet, illetve az iskolákban tanítottak tempóját követnénk, az nem lenne túl hálás, mert nem lehet mindent módszeresen lefedni. Számról számra foglalkozunk majd nyelvtani témákkal, dalszövegek fordításaival, a szerb és az angol kortárs irodalommal. Dráma-, forgatókönyvrészletek, képregények és viccek is képezhetnek egy-egy témát, házi feladattal. Lesz például A hét szava, melyben definiálunk egy érdekesebb szót s egy példamondatban felhasználjuk. Mivel heti lap vagyunk bőven van tér és lehetőség változatosnak maradni.
Emellett lesz egy retrospektív rovat, amely az elmúlt hetet hivatott áttekinteni, ez lesz az Ez volt rovat. Ebbe a kalapba belefér egy kis lokálpolitika, helyet kapnak majd lényeges közéleti történések, sporthírek, aktuális világrengető globális lépések, egy kis humorral. A felsorolt hírekből egyet kiemelünk s egy oldalas cikkben részletezzük, megmutatjuk a hátteret, körbejárjuk a témát.
Munkásprofil rovatunkban különböző foglalkozások kerülnek bemutatásra, hogyan lehet egy bizonyos munkát megszerezni, álmainkat megvalósítani, s, hogyan telik egy napja annak, aki azt az adott munkát végzi. Ebbe beletartozik a kutyafodrásztól, a szódásüvegtöltőig, minden.
Egy, a fotózás fortélyait bemutató rovat is indul, valamint komolyabban foglalkozunk hazai ökológiai problémákkal is.
Ezek, mondhatni, csak a legfontosabbak…
Mennyire lesznek benne a lapban a mindennapi gondok, amelyekkel szembetalálják magukat a fiatalok. Például: borsos egyetemi tandíjak, egyes iskolában néhány tantárgyat szerbül tanulnak a magyar diákok, elavultak a házi olvasmányok, illetve hasznos információk ösztöndíjakról,a fiatalokat érintő -- érdeklő -- közéleti/politikai kérdésekről stb.
– Nem szeretnék egy ,,nyavalygó'' újságot vezetni. Értem ez alatt, hogy az oldalak ne éreztessék mindig a fiatallal, hogy minden elveszett. De banalizálni se akarjuk a tényeket. Tükörként szolgáljon, de a tükörben mutasson meg minden lehetőséget – ne csak a problémára koncentráljon. A pályaválasztási rovatunkkal, illetve a Munkaprofillal remélem megnyitunk néhány ajtót.
Az irodalom, képzőművészet terén szárnypróbálgató fiatalok kapnak-eközlési, publikálási lehetőséget például?Végeztek e közvélemény-kutatást,. hogy mi érdekli a mai fiatalokat?
-Mikor mi voltunk középsulisok, akkor is érkeztek hozzánk promótálni a lapot az iskolába. Ezt a hagyományt mi is tiszteletben tartjuk, annyi különbséggel, hogy riportban is beszámolunk az iskolai vizitekről. S ha már ott vagyunk ki is kérdezzük a tanulókat, kiosztunk pár „házifeladatot”, hogy miről várunk írásokat. De az egyetemisták világával is óhajtunk foglalkozni. Egyetemista szférából is meg akarjuk érinteni és mozgatni az embereket.
Közvélemény kutatás majd az interneten folyik, illetve megfigyeljük, mely együtteseket firkálják a padra a fiatalok. Ha a közösségi oldalakat nézzük, a Facebook rendelkezik a legnagyobb úgymond „nevelői” helyzettel. Van egy Képes Ifi online csoportunk, és egy „civil” profilja is a Képes Ifinek a Face-en. Akik itt tagok,azok hétről hétre kapnak egy levelet, hogy, mit fognak találni a soron következő nyomtatott számban, illetve kapnak egy heti összefoglalót, hogy mi minden történt a honlapon. Módszeresen „támadunk”.
Mit ajánlasz az olvasók figyelmébe e jövő heti lapszámból?
– Szeptember nyolcadikán, szerdán kezdünk, kézenfogva a Magyar Szóval, mellékletként. 50 dinárért már olyan, mintha ajándékba adnánk.
Megjegyzem, hogy az első szám még nem fogja reprezentálni a tanévre tervezett lapstruktúrát. Ez inkább egy nyársummázó szám lesz. Nem fog minden beférni a nyomtatott verzióba, de a honlapon teljesen egészében olvashatóak lesznek a cikkek, további cikkekkel, amik nem is kerültek be az újságba. Itt emelném ki a megújult honlap interaktívabb természetét,ami megérne egy külön interjút… S egy kivételes szereplője is lesz hetente a lapnak, ő Sanyi, a bagoly.
Kik a szerkesztőség tagjai, aszerkesztőségen kívüliektől is számítasz írásra?
Külsősökként számítunk azokra a vállalkozó kedvű fiatalokra, akik rajzolnak, írnak, fényképeznek, utána következünk mi, akik így vagy-úgy, hébe-hóba sűrűbben írunk, moderálunk, szervezkedünk: Bálint Tibor, Berkes Miklós, Csillik Blanka, Czini Ákos, Diósi Árpád, Grabovac Dávid, Kovács Ágnes, Laskovity Ervin, Lénárd Róbert, Mészáros Anikó, Molnár Edvárd, Mucsi Katalin, ifj, Rácz József, Roginer Oszkár, Szabó Palócz Orsolya, Szarvas Albert, Szerda Zsófia, Szögi Csaba, Vatai Dávid. Ha kihagytam volna még valakit, ne haragudjatok. Sokan vagytok és ez erőt ad, hogy valami nagyon jó kerüljön ki mindannyiunk keze alól! A nevek közül nagyjából hatan, heten vagyunk, akik a szerkesztőség magját képezzük.
Előfizetés ajándékba
Minden elsős középiskolás, aki négyéves, magyar tannyelvű szakra iratkozott Vajdaságban, szeptembertől kezdve az iskolaév végéig ajándékba kapja a Magyar Szó szerdai számát, benne a Képes Ifjúsággal. A Magyar Nemzeti Tanács támogatásával működtetett program célja, hogy jutalmazza azokat a tizenéveseket, akik – négyéves képzést választva – esélyt adtak maguknak a majdani egyetemi, főiskolai továbbtanulásra. A későbbiek során a program kiterjedhet majd a hároméves szakokra iratkozottakra is, ám ennek pillanatnyilag nem volt meg a kellő anyagi fedezete.
A Magyar Szó és a Képes Ifjúság munkatársai hamarosan személyesen is kapcsolatba lépnek az érintett középiskolák igazgatóival, hogy az ifjúsági mellékletet tartalmazó szerdai Magyar Szó közvetlenül az iskolákon keresztül juthasson el a diákokhoz.
Sikeres munkát kivánok a szerkesztőknek!
Adj egy esélyt az új gárdának! Az a sanda gyanúm, hogy nem fogod megbánni....
Sok sikert nekik!
Ja és biztos hogy lesz törölve a kommentárom!!!!!
Emlékszek mikor 13 évvel ezelött középiskolába jártam rá voltunk eröszakolva hogy mindenkinek meg kellet venni a Képes ifjuságot.Nem tudom hogy a fiatalság mit élvez ezen az ujságon?Szerintem SEMMIT.Akkor se de most se.Mert ez az ujság semmire valo.Én veszem az ujságot minden nap igy megkapom a szerdán megjelent Képes ifjuságot is.A humoron kivül mást nem is olvasok ell benne.
És most is RÁKÉNYSZERITIK a fiatalokat hogy olvassak ha ingyen is van a középiskolásoknak!!!
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Aki azt hiszi, hogy a nulla szorozva x-szel egyenlet mindig nulla, az Szerbiában nem kapna átmenő osztályzatot. Aki úgy véli, hogy a kifizetett tartozás valóban letisztázottnak számít, az inkább vándoroljon ki egy másik országba.
Októberben kedves ismerősöm arról mesélt felháborodva, hogy a vállalat, amelynek alkalmazásában áll, értesítést kapott az adóhivatal illetékes fiókintézetétől adótartozásairól. Az értesítésen a tartozás rubrikában nulla dinárt tüntettek fel, majd egy sorral lejjebb, a kamat, illetve az összes tartozás rubrikákban, már 5 ezer dinár szerepelt. Hosszasan morfondíroztunk és próbáltuk felidézni az elemi iskolás matematika órákat, hogy vajon milyen módon lehet a nulla tartozásra kamatot felszámolni. Szinte már el is felejtettem a történetet, amikor összefutottam egy másik ismerősömmel, aki felháborodottan mesélte, hogy képzeljem csak el mi tudott meg jó barátjától, az adóhivatal egyik vajdasági fiókintézetének igazgatójától: a Köztársasági Adóhivatal és a Pénzügyminisztérium az adóhivatal minden egyes szerbiai fiókintézetének vezetőjét arra utasította, hogy kényszer megfizettetéssel fenyegetőzve minél több személynek küldjenek értesítést adótartozásukról. Az nem baj, ha nem létező, vagy már régen kifizetett tartozásról van szó, az idősebbek, vagy a tapasztalatlanabbak úgyis megijednek a fenyegetés láttán és kifizetik az összeget, mesélte röhögve ismerősömnek az igazgató, hozzátévén, hogy ez van, valahogy pénzt kell teremteni a büdzsébe.
Nem tudom hány szerencsétlen idős, vagy tapasztalatlan, jóhiszemű ember „ijedt” meg, és duzzasztotta fel az államkasszát az alaptalanul, jogtalanul és törvénysértő módon követelt pénzzel.
A jogállamiság legalapvetőbb mércéjét is semmibe vevő államhatalmi megnyilvánulásban nem kizárólag a felsőbb instanciák hibáját kell keresni: amíg békés nyájként csak bégetünk, és nem válunk legalább egy kicsit farkassá, addig ne csodálkozzunk, ha úgy viselkednek velünk, mint a birkákkal. Ha így folytatjuk, akkor nem kellene meglepődnünk, ha hamarosan még a lelegelt fűért is hálát kell majd mondanunk pásztorainknak.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1920
Záhonyban megszületett Béres József tudományos kutató, a Béres csepp megalkotója, aki a rák okainak felderítésén, a megelőzés és a leküzdés lehetőségein dolgozik.
1812
Megszületett Charles Dickens angol író (Copperfield Dávid).
1834
Megszületett Dimitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus, az elemek periódusos rendszerének megalkotója.
1933
Meghalt gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter, nagybirtokos.
1990
Meghalt Karády Katalin színésznő.
1993
Meghalt Mensáros László színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész.
1832
Megszületett Hannah Whitall Smith amerikai evangélista, reformátor és szerző, aki a feministák ügyének pártfogójaként harcolt a nők választójogáért és felsőoktatási intézményekbe való bejutásukért.
1871
Meghalt Heinrich Engelhard Steinway német származású amerikai hangszerkészítő, a Steinway, New York-i zongoragyártó cég alapítója.
1885
Megszületett Sinclair Lewis amerikai regényíró, aki 1930-ban - az amerikai írók közül elsőként - irodalmi Nobel-díjat kapott (Arrowsmith).
1906
Megszületett Buga László orvos, egészségügyi szakíró, "Buga doktor".
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.