2012. február 10., péntek

Elvira, Pál, Ella, Vilmos napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Kis pajtásom, gyere hát, menjünk iskolába!

(Fotó: Ótos András)

Nem mindenki bízik abban, hogy külföldön egyszerűbb, jobb, biztonságosabb. Vannak, akik egyszerűen ragaszkodnak a szülőföldjükhöz. Mint ennek a kilenc újvidéki kisdiáknak a szülei. (Fotó: Ótos András)


Kilenc kisdiák – kevés vagy elegendő egy osztály megnyitásához? Kevés, vagy elégséges ahhoz, hogy egészséges oktatási és nevelési légkör alakuljon ki, hogy nyolc év után kellő tudással felvértezett, tettre kész, versengésre is képes gyerekek hagyják el az iskolát? De, nem csak kilenc fős osztályokról tudunk, vannak osztályok, melyekbe mindössze öt, hat diák jár. A civil szféra és a tartományi oktatási titkárság hathatós támogatásával, a minisztérium jóváhagyásával szinte kivétel nélkül megnyitják ezeket a minimális létszámú osztályokat, amennyiben kérik. Legalábbis egyelőre. Dicséretes ez, igazán. Annál inkább, mert valamennyien tisztában kell legyünk azzal, hogy ez a helyzet sem tarthat örökké. Vagy lesznek gyerekek, és nagyobb létszámú osztályok, vagy pedig előbb-utóbb eltűnnek a tagozatok, és azokkal együtt sok minden más.

Nem az ünneprontás szándéka íratta le velem ezeket a gondolatokat, bár elismerem, sokkal szebb lett volna a kedves gyermekdallal indítani: Hívogat az iskola, / kapuját kitárja, / kis pajtásom gyere hát, / menjünk iskolába.... Talán a fenti illusztráción látható kilenc kisgyermek, az újvidéki Petőfi Sándor iskola újdonsült magyar ajkú elsősei is ismerik ezt a dalt, és ezt dúdolták a tanévnyitón.

Mégsem ez jut a képről eszünkbe. Sokkal inkább az, hogy ismét valami furcsa és érthetetlen partizánakcióval keserítették meg Vajdaság-szerte több iskolában a magyar nyelvű tagozatok tanévkezdését. Minthogy szinte szó szerint öt perccel 12 előtt, azaz augusztus utolsó napján értesítettek több iskolát a tagozat-összevonásról... Nos, ez az, amiből jogállamban nem kérünk. De még itt sem lenne szabad ilyesminek megtörténnie, annál inkább, mert megvan a tartományi jóváhagyás az osztálynyitásra. Az állóvizet mégis sikerült felkavarni. Csakúgy a szakszervezetieknek, akik még véletlenül sem hagynák ki a tanévkezdést, hogy felhívják magukra a figyelmet. Szeretném, ha egyszer már augusztus kezdődne a tiltakozásukkal, nem pedig a szeptember. Ámbár, sok mindenben nekik is igazuk van.

Most azonban a gyerekekre kellene figyelni, merthogy a tanévnyitás az ő ünnepük, az ő nagy napjuk kellene hogy legyen, nem pedig az adminisztrációé, a bürokráciáé, a felnőtteké. Mert a kedvezőtlen demográfiai mozgások ellenére az országban csaknem 80 ezren először lépik át idén is az általános iskola küszöbét, és körülbelül ugyanennyien hagyják el majd júniusban immár kisérettségivel/záróvizsgával. Egyelőre tankönyveik sincsenek, azt sem tudják pontosan hogyan vizsgáznak majd, csak reménykedhetnek, hogy minden jól végződik. Mert utána, a középiskolában mintegy 85 000 férőhely vár rájuk a tehetséggondozókban, szak- és művészeti középiskolákban, gimnáziumokban. Az idén végző középiskolások sem kell túlzottan aggódjanak, mivel nem várható, hogy lényegesen csökkenne az államilag finanszírozott férőhelyek száma az egyetemi karokon, vagy a szakfőiskolákon. Az ígéretek szerint nagy esély van rá, hogy folytatódjon a tendencia, és az állam jelentős mértékben támogassa a fiatalok továbbtanulási kedvét.

Nagy kérdés, mi lesz, mikorra a képen látható kilenc gyermek egyetemet végzett fiatalemberré cseperedik. Merthogy egyáltalán eljussanak oda, éveken át tartó családi támogatásra lesz szükségük, jó tanítókra, tantervekre, színvonalas tankönyvekre, jó középiskolára, nyelvismeretre, szakismeretre... Hadd, ne soroljuk tovább. S, ha mindez meg is lesz, vagy legalább ennek egy részét megkapják, itthon folytatják-e, itt ragadnak-e. Lesújtó volt annak a nemrégi közvélemény-kutatásnak az eredménye,mely szerint a szerbiai hallgatók 70 százaléka gondolkodás nélkül vándorolna ki külföldre, ha erre módja lenne. Mert itt munkahelyet, megélhetést nem talál, enélkül pedig családalapításra sem gondolhat.Gyakran hallani a fiatalok itthon tartásának szükségességéről, a munkahelyteremtésről, a kedvező lakásvásárlásról nyilatkozó politikusokat, félő azonban, hogy eztúl kevés ahhoz, hogy megakadályozzuk az elvándorlást, sőt, hogy visszacsalogassuk a már elvándoroltakat. Mert még tanulni is szívesen mennek külföldre.Azt gondolják, hogy ott egyfelől színvonalasabb oktatásban részesülnek, másfelől, ha már ott szereznek diplomát, nagyobb eséllyel helyezkedhetnek el.

Lehet igazuk van, de nem mindenki bízik abban, hogy külföldön egyszerűbb, jobb, biztonságosabb. Vannak, akik egyszerűen ragaszkodnak a szülőföldjükhöz. Mint ennek a kilenc újvidéki kisdiáknak a szülei. Ha szerencsénk lesz, akkor körülbelül két évtized múlva az ő gyermekeik is itthon ülnek majd be az iskolapadba. Ők viszont akkor lesznek szerencsések, ha a mostaninál többen lesznek, ha nem lesz kérdéses a tagozat megnyitása, vagy a tankönyv elkészültének időpontja, ha...

Kladovóra sugárterápiára
Vajdaságból mintegy 40 beteget utaltak át a kladovói kórházba Gyógykalauz
21:53
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Tíz perc alatt elpusztítja az emlődaganatot a forralás Gyógykalauz
21:49
Melyek a jó hazai hibridek
A hazai napraforgó szója és cukorrépa fajták jó termést adtak tavaly Topolya-Kishegyes
21:43
Hó és jég
Hó és jég
Elsődleges cél a járdák járhatóbbá tétele – Veszélyt jelenthetnek a jégcsapok Topolya-Kishegyes
21:40

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.

tj
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1853
Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel.

1922
Budapesten megszületett Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000).

1763
A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.

1810
Megszületett Barabás Miklós festő, grafikus a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze.

1840
Házasságot kötött Viktória angol királynő és Albert szász-coburgi és gothai herceg.

1840
Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt.

1863
Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket.

1890
Megszületett Boris (Leonidovich) Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító (Zsivágó doktor).

1898
Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).

1910
Svédországban bevezették az általános választójogot.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -