KÁRPÁTALJA
Szakértői vélemény szerint Kárpátalján öt politikai erő, köztük egy magyar párt juthat be a megyei tanácsba (közgyűlésbe) a 2010. október 31-re kitűzött ukrajnai helyhatósági választásokon.
Mint tegnapi számunkban közöltük, Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: „közrendvédelmi telepekre” zárná a bűnözőket, ezzel oldanák meg rövid távon a párt által cigánykérdésnek nevezett problémát.
A Magyar Demokrata Fórum szegedi vezetősége úgy döntött, visszalépteti jelöltjeit az önkormányzati választásokon, s felkéri szimpatizánsait, hogy októberben szavazzanak a Fideszre. A párt közleményéből kiderül, hogy az MDF szeretné, ha Szegeden a jobboldal kerülne ki győztesen, ezért mindent megtesznek, hogy ezt sikerre vigyék. Hosszú mérlegelés után döntöttek úgy, hogy jelöltjeiket visszaléptetik, s a Fidesz jelöltjeit segítik és támogatják. Amikor június végén az MDF országos gyűlésén a fiatal Makay Zsoltot választották meg a párt új elnökévé, azonnal kijelentette: a párt jobbközép irányultságát szeretné megerősíteni. Arra kapott felhatalmazást, hogy szervezze újjá a pártot, úgy, „hogy a jövőben senki ne gondolja azt, az MDF baloldali párt.”
A magyar külügyminiszter tárgyalt Markó Bélával és Tőkés Lászlóval
A román–magyar együttműködésről, a két ország közös érdekeiről és a magyarság összefogásának fontosságáról tanácskozott szerdán Bukarestben Martonyi János külügyminiszter Markó Bélával, a román kormány miniszterelnök-helyettesével és Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével.
Tárgyalás helyett a sajtóban vitázik a két kárpátaljai magyar szervezet
Folytatódik a magyar széthúzás Kárpátalján – Munkács (Fotó: Fodor István) Az októberi ukrajnai helyhatósági választásokkal kapcsolatban elkezdett egyeztetés megszakadása után a sajtóban üzenget egymásnak Kárpátalja két meghatározó magyar szervezete, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
A lipóci magyarok Tegnapi számunkban hírt adtunk arról, hogy Szlovákia magyarok által is lakott településein fölmérték, hogy mennyire érvényesül a kétnyelvűség. Az alábbiakban Orosz Örsnek, a projektum egyik életre hívójának blogjegyzetét közöljük egy nem mindennapi történetről.