2012. február 7., kedd

Rómeó, Tódor, Richárd napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Marhapörkölt tarhonyával: a’la Ternovácz

Utazások az ízek körül

Ternovácz István az Újvidéki Rádió újságírója, szerkesztője. Csaknem huszonöt év alatt igen kimagasló eredményeket ért el ebben a szakmában, itthon is, külföldön is. Riportjai, interjúi, jegyzetei az Újvidéki Rádión kívül hallgathatók a Kossuth Rádió ban, olvashatók a Vajdaság Ma honlapján, a Jó Gazdá ban. Kedves párja, két lánya és fia, barátai, haverjai, méhésztársai – az újságírás mellett ugyanis méhészkedik is – mind, mind nemcsak arról ismerik, hogy kiváló újságíró, hanem azt is, hogy kitűnően főz.

Nagyon szeretem a hasamat. Ezzel kapcsolatban el kell mondanom egy történetet. A kilencvenes évek első felében, amikor még a Kossuth Rádióban közöltek jegyzeteket – én kommentárt soha sem szerettem írni, de egy jó jegyzet időnként kikívánkozott belőlem –, egy műsorban többek között a vajdasági magyarok elköltözésével foglalkoztak. Ezek a háborús évek voltak, a pokol, ahonnan nagyon sokan elmenekültek. Már akkor dolgoztam a Kossuth Rádiónak, és arra kértek, írjak egy jegyzetet arról, hogy én miért nem menekültem innen el? A Határok nélkül című műsornak elküldtem egy írást, amelyben nem a patriotizmusra és egyéb hasonló okokra hivatkoztam. Néhány nappal a felkérés előtt Pesten voltam. Reggel megéheztem. Mindenféle száraz, szalma ízű zsömléket raktak elém, azt kellett ennem, nekem meg eszembe jutott a finom túros burek, a pljeszkavica, a csevap. Abban, hogy itt maradtam, a hasam is közrejátszott, ugyanis ezen a tájon sokkal gazdagabb az ízvilág, mindegyik itt élő nemzetnek megvan a maga ételkülönlegessége, és mindből nagyon jót lehet enni.

(Fotó: Dávid Csilla)
(Fotó: Dávid Csilla)

A legjobb mégis a pörkölt, méghozzá a marhapörkölt. A többit is kedvelem, de a marhapörköltet minden nap meg tudnám enni. Egyébként szeretek főzni, számomra ez egy szent dolog. Nincs rá ugyan sok időm, mert az öttagú családomban én vagyok az egyedüli kenyérkereső, de számomra a főzés szent dolog. Egyébként én mindig egy dologra összpontosítok. Ha újságot írok, akkor arra, ha horgászok, akkor arra, ha főzök, akkor pedig arra.

Mint mondtam, első számú ételem a marhapörkölt. Elkészítéséhez saját receptem van. Nem titok, elárulom. Az én pörköltem, vagy mondhatom azt is, hogy a temerini pörkölt, az az ízvilágban valahol a pörkölt és a lecsó között helyezkedik el, de közelebb áll a pörkölthöz. Az az íz-világ, amely a lecsóban megvan, részleteiben megvan a temerini pörköltben. De ne szaporítsam a szót, mondom a receptet. Egy kilogramm marhahúst (megjegyzem, gyakran marhafejet veszek és abból főzöm ezt az ételt, vagy a combhúst keverem a marhafej húsával, amit a temerini Jánosi hentesnél veszek – a marhafejben nincsen zsír, hanem tele van zselatinos ragadós anyaggal, ami az ember nyelvét felragasztja a szája padlására.), tehát a marhahúst kockákra vágom, tizenöttől húsz dekagramm apróra vágott vöröshagymát és két-három karikára szelt húsos zöldpaprikát és egy paradicsomot adok hozzá. A paradicsomot alulról kissé bevágom, hogy később könnyen lehúzhassam a bőrét. Még két-három babérlevéllel, borssal és sóval gazdagítom az ételt, majd nagyon kevés vízen, lassú tűzön elkezdem főzni. Bors nélkül nem főzök. Minden ételben szeretem a borsnak a különleges, mélyről feltörő erős ízét. Ez az íz nem perzsel, mint az erős paprikáé. Persze nem borsozom túl az ételt, mert az sem jó. A főzés második szakaszában teszem hozzá a fokhagymát, egy kilogramm húshoz két-három gerezdet. Vagy apróra vágva, vagy átpréselve. A fokhagymát azért kell később az ételbe tenni, mert így bizonyos illóolajak tovább megmaradnak benne és harmonikussá teszik az étel ízét. Amikor már a hús puhul, amikor már meg lehet kóstolni, akkor teszem bele a pirospaprikát. Egy csapott kanállal. Ha férfitársaságnak főzök, akkor erősből is szórok a hús közé. Télvíz idején, amikor nincsen zöldpaprika, mert anélkül pörköltet nem főzök, akkor veszek ajvárt. Kiválóan helyettesíti. Egy kilogramm húshoz egy kanálnyit használok. És ilyenkor friss paradicsom helyett paradicsomlét öntök az ételbe.

Ehhez az ételhez a legjobb a tarhonya, sőt bűnnek tartom tarhonya nélkül felszolgálni a marhapörköltet. De ezt is sajátos módon készítem. Ha a családom számára készítem a tarhonyát, akkor egy tenyérnyi nagyságú szalonnaszeletet nagyon apróra vágok, egy-két milliméteres kockákra. Ezt állandó kevergetés közben pörccé pirítom, majd beleöntöm a tarhonyát (ha nagyobb zacskóval veszek, akkor egyet, kisebb csomagolásból kettőt) és lassú tűzön folyamatos kevergetés közben addig pirítom, amíg gesztenyebarnává nem válik a színe. Amikor ezzel megvagyok, öntök rá vizet, és kissé felerősítem a lángot. Amikor a tarhonya megfő, annyira megduzzad, hogy egy három literes edényt megtölt. A csíkszedőben kétszer hideg vízzel átmosom és így tálalom a pörkölthöz. A szalonnától, amelyet az utóbbi időben fűszerként használok, és szent fűszernek tartok, a tarhonya olyan ízt kap, amely nagyon jó illik a pörkölthöz, de maga a pörkölés is ad neki egy különleges ízt. Ez a tarhonya, ha nem fogy el, a hűtőszekrényben egy hétig is eláll, és akár magában is ehető, de tetszés szerint ízesíthető, gazdagítható.

Szeretek kísérletezni, amit a családom, a gyerekeim sem vesznek zokon. A tenger gyümölcseiből soha sem készítettem ételt, de ők rábeszéltek. Levest készítettem belőle, és itt is a legfontosabb fűszer a szalonna volt. Persze az elmaradhatatlan vöröshagyma, fokhagyma, rozmaring, só, fehér bors. Rizzsel dúsítottam, tejfellel ízesítettem, zöldség zöldjével díszítettem…

Mindenkinek nagyon ízlett.

KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Aki azt hiszi, hogy a nulla szorozva x-szel egyenlet mindig nulla, az Szerbiában nem kapna átmenő osztályzatot. Aki úgy véli, hogy a kifizetett tartozás valóban letisztázottnak számít, az inkább vándoroljon ki egy másik országba.

Októberben kedves ismerősöm arról mesélt felháborodva, hogy a vállalat, amelynek alkalmazásában áll, értesítést kapott az adóhivatal illetékes fiókintézetétől adótartozásairól. Az értesítésen a tartozás rubrikában nulla dinárt tüntettek fel, majd egy sorral lejjebb, a kamat, illetve az összes tartozás rubrikákban, már 5 ezer dinár szerepelt. Hosszasan morfondíroztunk és próbáltuk felidézni az elemi iskolás matematika órákat, hogy vajon milyen módon lehet a nulla tartozásra kamatot felszámolni. Szinte már el is felejtettem a történetet, amikor összefutottam egy másik ismerősömmel, aki felháborodottan mesélte, hogy képzeljem csak el mi tudott meg jó barátjától, az adóhivatal egyik vajdasági fiókintézetének igazgatójától: a Köztársasági Adóhivatal és a Pénzügyminisztérium az adóhivatal minden egyes szerbiai fiókintézetének vezetőjét arra utasította, hogy kényszer megfizettetéssel fenyegetőzve minél több személynek küldjenek értesítést adótartozásukról. Az nem baj, ha nem létező, vagy már régen kifizetett tartozásról van szó, az idősebbek, vagy a tapasztalatlanabbak úgyis megijednek a fenyegetés láttán és kifizetik az összeget, mesélte röhögve ismerősömnek az igazgató, hozzátévén, hogy ez van, valahogy pénzt kell teremteni a büdzsébe.

Nem tudom hány szerencsétlen idős, vagy tapasztalatlan, jóhiszemű ember „ijedt” meg, és duzzasztotta fel az államkasszát az alaptalanul, jogtalanul és törvénysértő módon követelt pénzzel.

A jogállamiság legalapvetőbb mércéjét is semmibe vevő államhatalmi megnyilvánulásban nem kizárólag a felsőbb instanciák hibáját kell keresni: amíg békés nyájként csak bégetünk, és nem válunk legalább egy kicsit farkassá, addig ne csodálkozzunk, ha úgy viselkednek velünk, mint a birkákkal. Ha így folytatjuk, akkor nem kellene meglepődnünk, ha hamarosan még a lelegelt fűért is hálát kell majd mondanunk pásztorainknak.

P.E.
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1920
Záhonyban megszületett Béres József tudományos kutató, a Béres csepp megalkotója, aki a rák okainak felderítésén, a megelőzés és a leküzdés lehetőségein dolgozik.

1812
Megszületett Charles Dickens angol író (Copperfield Dávid).

1834
Megszületett Dimitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus, az elemek periódusos rendszerének megalkotója.

1933
Meghalt gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter, nagybirtokos.

1990
Meghalt Karády Katalin színésznő.

1993
Meghalt Mensáros László színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész.

1832
Megszületett Hannah Whitall Smith amerikai evangélista, reformátor és szerző, aki a feministák ügyének pártfogójaként harcolt a nők választójogáért és felsőoktatási intézményekbe való bejutásukért.

1871
Meghalt Heinrich Engelhard Steinway német származású amerikai hangszerkészítő, a Steinway, New York-i zongoragyártó cég alapítója.

1885
Megszületett Sinclair Lewis amerikai regényíró, aki 1930-ban - az amerikai írók közül elsőként - irodalmi Nobel-díjat kapott (Arrowsmith).

1906
Megszületett Buga László orvos, egészségügyi szakíró, "Buga doktor".

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -