A MÚLT A SVÉDEK MELLETT SZÓL - LABDARÚGÁS – EB-SELEJTEZŐK
Vidićnek (középen) valószínűleg nem lesz túl sok dolga Tórshavnban Ma huszonkét mérkőzést rendeznek a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőjében. A szerb válogatott Feröer-szigetek ellen lép pályára, a magyar együttes pedig Svédországban vendégszerepel.
A magyar válogatott az utóbbi selejtezősorozatok során igen gyakran került egy csoportba mai ellenfelével és a múlt mérkőzéseire alapozva kijelenthető, hogy ez az összecsapás sem ígérkezik könnyű kirándulásnak, sőt, kijelenthető, hogy az északi együttes a találkozó esélyese. Az sem szól a magyar válogatott mellett, hogy Egervári Sándor szövetségi kapitánynak ez lesz mindössze a második mérkőzése a felnőtt nemzeti tizenegy kispadján, bár az hozhat jó eredményt, ha a játékosok bizonyítani akarják majd a kapitánynak, hogy ott a helyük a keretben. A svédek jelenleg a világranglista 35. helyét foglalják el, Magyarország Benin mögött a 62. pozícióban tanyázik, a két csapat egymás elleni mérlege viszont kiegyenlített: 10 döntetlen mellett 15 győzelmet aratott mindkét válogatott, a gólarány kicsit a magyar fél irányába billen (77:72). A kép sokkal árnyaltabb, ha az utóbbi egy-másfél évtized összecsapásait vesszük górcső alá, a magyar együttes legutóbb 1996-ban, szintén Eb-selejtezőn tudta két vállra fektetni mai ellenfelét, Budapesten győztek 1:0-ra. Azóta is csak selejtezőkben találkozott a két együttes, a két vb- és a négy Eb-selejtező mérkőzésen ötször a svédek szerezték meg a három pontot, a magyar csapat erejéből mindössze 1 remire futotta. Emlékezhetünk, hogy az idei világbajnokságra selejtezve is mindkétszer lehajtott fővel hagyták el a magyar játékosok a pályát, 2008 szeptemberében és csaknem pontosan egy éve, 2009. szeptember 5-én is 2:1-es sikert arattak a svédek.
A magyar csapat számára az sem jó jel, hogy angol bíró vezeti majd a találkozót, a szigetországi sípmesterekkel az utóbbi időben meggyűlt a bajuk a magyar klubcsapatoknak is, emlékezhetünk a Győr ellen Zágrábban megítélt két, igencsak kétségbe vonható tizenegyesre. Reméljük, Martin Atkinson és társai a meccs után nem lesznek vádolhatók részrehajlással.
A svéd–magyar-összecsapáson a magyar csapat híres mackónadrágos alakja, a kapus Király Gábor jubilálhat, ugyanis ha ma este ő áll a magyar válogatott kapujába, 75. válogatottságát ünnepelheti majd. Ennek kapcsán emlékekkel teli nyilatkozatot adott a vasnepe.hu-nak:
– Amikor először védtem a válogatott kapuját, bele sem gondoltam, hogy egyszer majd idáig jutok. Dermesztő érzés végignézni a magyar válogatottak listáját. Olyan focisták, olyan legendák közé kerültem be jóformán surranópályán, akik a magyar futball meghatározó alakjai. Olyan érzés ez számomra, mintha felhőkarcolók között sétálgatnék. Félreértés ne essék, nem sorolom magam a legnagyobbak közé, de büszke vagyok arra, hogy eddig eljutottam.
Király debütálását, az 1998. március 25-i, Ausztria elleni találkozót tartja legemlékezetesebbnek a válogatott hálója előtt töltött találkozók közül:
– Szinte az első labdaérintésemmel kivédtem az osztrák legenda, Toni Polster tizenegyesét. Azt az estét, azt a mérkőzést soha nem fogom elfelejteni.
KÖTELEZŐ A SZERB GYŐZELEM
A szerb és a valamikori jugoszláv válogatottak csak Eb- vagy vb-selejtezők során találkoztak Feröer-szigetek nemzeti tizenegyével, és mind a nyolc alkalommal győzelmet könyvelhettek el, a 32 rúgott gól mellett 2 kapott gól áll a statisztikákban. Az idei világbajnokságra pl. éppen a szigetországiakon keresztül is vezetett az út a szerb válogatottnak, hazai pályán és idegenben is 2:0-ra nyert az Antić-legénység. A győzelem most is kötelező, és nemcsak a csapatjáték és a támadószekció képességeinek felmérése, illetve az eredmény miatt lesz fontos a ma esti találkozó, hanem azért is, mert meglátjuk, hogy hogyan szerepel az együttes a szövetségi kapitány távollétében – Radomir Antićot ugyanis az Ausztrália elleni vb-meccsen a bíróval szemben használt szavai miatt négy tétmeccsre eltiltotta a FIFA a kispadtól, a feröeriek elleni meccsen kezdi meg büntetésének letöltését.
Fontos lenne a jó indulás a selejtezősorozatban, a válogatott hátvédje, Aleksandar Luković a mérkőzés kapcsán a belgrádi időjárásról beszélt és arról, hogy a csapat számára csakis a győzelem elfogadható ezen az összecsapáson:
– Jó, hogy az utóbbi napokban Belgrádban nem volt túlságosan meleg, mert így könnyebb lesz a Feröer-szigeteken, ahol eléggé hideg van. Célunk, hogy az első két selejtezőmeccset megnyerjük, és a győzelemhez maximális odafigyelésre, elővigyázatosságra lesz szükségünk. Így kell viszonyulnunk a feröeriekhez is, ugyanis ma már nem léteznek könnyű ellenfelek. Csak erre a két meccsre koncentrálunk, nem gondolkozunk többet a világbajnokságon, meg azon, ami a szövetségi kapitány körül zajlott augusztus folyamán.
Három meccsen magyar bírók A mai Eb-selejtezők közül három találkozón is magyar bírók fújják a sípot: a Kazahsztán–Törökország-találkozón (A csoport) Vad István, az Örményország–Írország-meccsen (B csoport) Szabó Zsolt, az Anglia–Bulgária-összecsapáson Kassai Viktor lesz a bíró. A játéknapon így az egy nemzethez tartozó bírók közül a magyarok lesznek legtöbben a pályán. |
A pénteki program
A csoport: Kazahsztán–Törökország, Belgium–Németország.
B csoport: Örményország–Írország, Andorra–Oroszország, Szlovákia–Macedónia.
C csoport: Feröer szigetek–Szerbia (19 óra), Észtország–Olaszország, Szlovénia–Észak-Írország.
D csoport: Románia–Albánia, Luxemburg–Bosznia-Hercegovina, Franciaország–Fehéroroszország.
E csoport: Moldávia–Finnország, Svédország–Magyarország (20 óra), San Marino–Hollandia.
F csoport: Lettország–Horvátország, Görögország–Grúzia.
G csoport: Montenegró–Wales, Anglia–Bulgária.
H csoport: Izland–Norvégia, Portugália–Ciprus.
I csoport: Litvánia–Skócia, Liechtenstein–Spanyolország.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1853
Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel.
1922
Budapesten megszületett Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000).
1763
A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.
1810
Megszületett Barabás Miklós festő, grafikus a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze.
1840
Házasságot kötött Viktória angol királynő és Albert szász-coburgi és gothai herceg.
1840
Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt.
1863
Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket.
1890
Megszületett Boris (Leonidovich) Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító (Zsivágó doktor).
1898
Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).
1910
Svédországban bevezették az általános választójogot.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.