2012. február 9., csütörtök

Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Kifizetődő kötelesség

A fogyatékossággal élők foglalkoztatásáról szóló törvény életbelépése óta több mint háromszázan kaptak munkát Vajdaságban

A testi fogyatékkal élők semmiben nem teljesítenek alul az egészséges munkásoknál (Illusztráció) A testi fogyatékkal élők semmiben nem teljesítenek alul az egészséges munkásoknál (Illusztráció)

A Köztársasági Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában ötezer vajdasági fogyatékossággal élő személy neve szerepel. A tartományi kormány által finanszírozott foglalkoztatási program mostani fázisában huszonketten helyezkedhettek el valamelyik vállalatnál.

Július óta van érvényben a mozgássérültek/fogyatékossággal élők foglalkoztatási beilleszkedéséről szóló köztársasági törvény, melynek többek között az a feladata, hogy szavatolja a rokkantság miatt hátrányos helyzetben élőkkel szembeni egyenlő bánásmódot. A törvény rendelkezéseinek átültetése a gyakorlatba persze nem mehet végbe egyik pillanatról a másikra, azonban két hónappal a törvény hatálybalépése után máris vannak eredmények.

A vajdasági kormány, a törvény minél szélesebb körű alkalmazása érdekében szubvenciókban részesíti a mozgáskorlátozott személyeket foglalkoztató magánvállalatokat. Az erről szóló legújabb munkaszerződéseket tegnap írták alá a munkaadókkal a tartományi kormány épületében.

Július eleje óta, vagyis amióta a fogyatékossággal élők foglalkoztatásáról szóló törvény alapján kell eljárnunk, 315 e szempontból hátrányos helyzetben lévő személyt sikerült foglalkoztatnunk Vajdaság területén. Ez régiókra lebontva, köztársasági szinten, a legjobb eredménynek számít, s minden bizonnyal jó kiindulópontként fog szolgálni a továbbiakban – jelentette ki tegnap a tartományi kormányban Miroslav Vasin foglalkoztatásügyi titkár.

A fogyatékossággal élők tartományi támogatással történő foglalkoztatásának legutóbbi fázisában 22 személy kapott munkát. A tartományi kormány közeljövőre vonatkozó tervei között szerepel, hogy az újvidéki dr. Milan Petrović különleges iskolában korszerű információs központot hozzanak létre, amely az iskolát befejező tanulók elhelyezkedését lenne hivatott megkönnyíteni. Erre a projektumra, a tervek szerint, harmincezer eurót fog a tartományi kormány fordítani.

Az új törvény értelmében maga a kormány is köteles legalább 25 mozgáskorlátozott személyt alkalmazni, jelenleg mindössze hatan dolgoznak nálunk. Igyekezni fogunk mi is, hogy minél előbb teljesítsük a jogszabályban foglaltakat, példát mutatva a többi intézmény, vállalat számára – hangsúlyozta a foglalkoztatásügyi titkár.

Mintegy ötezer vajdasági, testi fogyatékkal élő személy neve szerepel a Köztársasági Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában, s e számadat még egy jelentős bizonyíték arra, hogy ezeknek az embereknek az átlagosnál is jóval nehezebb munkához jutniuk, s biztosítaniuk maguknak a megélhetést. Dr. Bojan Pajtić tartományi kormányfő kijelentette, hogy a kormány programjai tulajdonképpen egyfajta partnerséget jelentenek azokkal a cégekkel, amelyek legyőzték indokolatlan előítéleteiket, úgymond, mertek mozgássérülteket, fogyatékosokat foglalkoztatni.

Célunk rámutatni arra a tényre, hogy a testi fogyatékkal élők semmiben nem teljesítenek alul az egészséges munkásoknál. Ellenkezőleg, az eddigi tapasztalatok éppen azt mutatják, hogy ezek az egyének sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a kapott feladatokra, sokkal inkább értékelik a munkalehetőséget, még ha bizonyos dolgokat nehezebben, nagyobb erőfeszítéssel kénytelenek végezni – húzta alá Pajtić.

A vajdasági kormányfő biztos abban, hogy a munkáltatók előbb-utóbb rájönnek arra, hogy saját érdeküket szolgálja, ha a mozgáskorlátozottakat is foglalkoztatják. A most munkába állt 22 személy közül a legtöbben – nyolcan – a beocsini Podunavlje kereskedelmi vállalathoz kerültek.

Kladovóra sugárterápiára
Vajdaságból mintegy 40 beteget utaltak át a kladovói kórházba Gyógykalauz
21:53
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Tíz perc alatt elpusztítja az emlődaganatot a forralás Gyógykalauz
21:49
Melyek a jó hazai hibridek
A hazai napraforgó szója és cukorrépa fajták jó termést adtak tavaly Topolya-Kishegyes
21:43
Hó és jég
Hó és jég
Elsődleges cél a járdák járhatóbbá tétele – Veszélyt jelenthetnek a jégcsapok Topolya-Kishegyes
21:40

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.

tj
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.

1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.

1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.

1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)

1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)

1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.

1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.

1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.

1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.

1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -