Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
Egyfajta D-nappá nevezték ki az ellenzéki pártok szeptember 9-ét, amikor az ENSZ Közgyűlése a Szerbia által benyújtott Koszovó-határozatot vitatja meg. Az ominózus szövegtervezet szinte biztosan kudarcra ítéltetett, ezt mindenképpen jelezte a német és a brit külügyminiszter belgrádi látogatása is. Ők azt sugallták, Szerbia vonja vissza a szöveget. Az ellenzéki érvelés pedig pofonegyszerű: ha a határozat New Yorkban elbukik, az a kormány Koszovó-politikájának a kudarcát jelenti, és mivel Koszovó – tolmácsolásuk szerint – a szerb politika alfája és ómegája, ezért a kormánynak le kellene mondania, majd jöhetnének a várva várt előrehozott választások. A Szerb Haladó Párt, az Új Szerbia és a Szerbiai Demokrata Párt, néhány kisebb pártot is bekapcsolva, a New York-i ülést követően határozzák meg az ellenzéki tüntetés helyét, idejét, forgatókönyvét, vagyis, hogyan bírják lemondásra a kormányt.

A bejelentett nagy ellenzéki összeborulással kapcsolatban azonban többféle kétely is felmerül. Egyrészt a szerepek elosztása, vagyis hogy ki lesz az egész megmozdulás vezetője, milyen üzenetet kívánnak közvetíteni a választópolgárok irányába és végül, de nem utolsósorban, hogyan kívánják lemondásra bírni a kormányt, ha tudjuk, hogy a haladók az év elején már több mint egymillió aláírást összegyűjtöttek e cél érdekében, a kormány viszont még mindig áll és működik.
Tekintettel arra, hogy a jelenlegi erőviszonyok szerint Tomislav Nikolić „új radikálisai” vagyis, a Szerb Haladó Párt a demokraták mellett a legnépszerűbb politikai erő, érthető, ha kikövetelik maguknak, hogy ők álljanak egy majdani ellenzéki pártszövetség élén. Ezt azonban már korábban kikérte magának Vojislav Koštunica, aki 5-6 százalékos népszerűségével még mindig úgy érzi, őt illeti meg a vezérkan pozíciója. A harmadik kormánydöntögetési ambíciókkal rendelkező jobboldali ellenzéki párt, az Új Szerbia pedig helyezkedni próbál. Velja Ilićék évek óta koalícióban működnek Koštunica pártjával, ami eddig jó kombinációnak tűnt, ugyanis a parlamenti küszöböt együtt mindig sikerült átlépni, most azonban a „szerb demokraták” vezetője teherré vált a számára, a szíve sokkal inkább húzza a haladók irányába, így tulajdonképpen idő kérdése, mikor szedik szét a babaruhát. Ezzel pedig az ellenzéki egységen már annak megalakulása előtt repedés keletkezik. Pedig a közvélemény-kutatások tanúsága szerint a kormányalkotó pártok, elsősorban a demokraták és a szocialisták, olyan szoros véd- és dacszövetséget kötöttek egymással, hogy a két párt és a köréjük tömörülő kisebb pártok tömbjét csakis egy erős ellenzéki szövetség győzhetné le.
A szintén ellenzéki Liberális Demokrata Pártra e harcban biztosan nem számíthatnak, nem csak az ideológiai különbségek miatt, hanem azért sem, mert a belgrádi városi hatalomban való részvételük miatt sokkal inkább a kormány tartalékbázisának számítanak, mint kormánydöntő ellenzéki erőnek.
Az ellenzéki kezdeményezés sikerét nagyban befolyásolhatja az is, milyen üzenettel állnak az emberek elé. Az időzítés, a már most elhangzó nyilatkozatok azt sugallják, hogy az ellenzékiek ki tudja hanyadszor a koszovói kártyát kívánják felhasználni, az emberek hazafiasságára rájátszva. Ma azonban ez már kevés. A hanyatló életszínvonal, az újabbnál újabb csődbe jutott gyárak, a növekvő munkanélküliség olyan mértékben befolyásolják a közhangulatot, hogy a választópolgárt sokkal inkább érdekli, lesz-e kenyér az asztalon, semmint, hogy Koszovót hányan ismerik még el. A szakértők is egyetértenek ebben: a következő választásokat a gazdasági témákkal: új beruházásokkal, munkahelyekkel, stabil dinárral lehet megnyerni, nem pedig tüzes nacionalista szólamokkal. A szerb haladók erre ráéreztek, a párt napi politizálásában hangsúlyosabban vannak jelen az aktuális gazdasági kérdések: az IMF-fel folytatott tárgyalások, a Déli Áramlat gázvezeték kiépítése, a forgalmi adó nagysága. Az ellenzék sikere nagyban függ attól, melyik retorika kerekedik felül.
A leglényegesebb kérdés a végére maradt: az ellenzéki „kofalárma” hogyan, milyen módon kényszerítheti ki a kormány lemondását, esetleg bukását és az előrehozott választásokat. Jelen pillanatban szinte sehogyan. Mint már megállapítást nyert, a koalíció stabil, összetartják az érdekek, illetve ott van tartalék gyanánt a hivatalosan ellenzéki LDP, így a jelen felállás szerint szinte biztos, hogy a Cvetković-kabinet kihúzza mandátuma végéig.
Mindezek ismeretében az ellenzék bejelentett tömegtüntetése mögött nem is annyira a komoly kormánydöntés szándéka húzódik meg, sokkal inkább egyfajta szezonnyitó politikai eseményről van szó, amely elsősorban ezen pártok egymás közötti szereposztásáról szól. Másképp fogalmazva: az igazi kampányra gyakorolnak.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.