Ellenzéki szezonnyitó

A bejelentett nagy ellenzéki összeborulással kapcsolatban azonban többféle kétely is felmerül. Egyrészt a szerepek elosztása, vagyis hogy ki lesz az egész megmozdulás vezetője, milyen üzenetet kívánnak közvetíteni a választópolgárok irányába és végül, de nem utolsósorban, hogyan kívánják lemondásra bírni a kormányt, ha tudjuk, hogy a haladók az év elején már több mint egymillió aláírást összegyűjtöttek e cél érdekében, a kormány viszont még mindig áll és működik.

Tekintettel arra, hogy a jelenlegi erőviszonyok szerint Tomislav Nikolić „új radikálisai” vagyis, a Szerb Haladó Párt a demokraták mellett a legnépszerűbb politikai erő, érthető, ha kikövetelik maguknak, hogy ők álljanak egy majdani ellenzéki pártszövetség élén. Ezt azonban már korábban kikérte magának Vojislav Koštunica, aki 5-6 százalékos népszerűségével még mindig úgy érzi, őt illeti meg a vezérkan pozíciója. A harmadik kormánydöntögetési ambíciókkal rendelkező jobboldali ellenzéki párt, az Új Szerbia pedig helyezkedni próbál. Velja Ilićék évek óta koalícióban működnek Koštunica pártjával, ami eddig jó kombinációnak tűnt, ugyanis a parlamenti küszöböt együtt mindig sikerült átlépni, most azonban a „szerb demokraták” vezetője teherré vált a számára, a szíve sokkal inkább húzza a haladók irányába, így tulajdonképpen idő kérdése, mikor szedik szét a babaruhát. Ezzel pedig az ellenzéki egységen már annak megalakulása előtt repedés keletkezik. Pedig a közvélemény-kutatások tanúsága szerint a kormányalkotó pártok, elsősorban a demokraták és a szocialisták, olyan szoros véd- és dacszövetséget kötöttek egymással, hogy a két párt és a köréjük tömörülő kisebb pártok tömbjét csakis egy erős ellenzéki szövetség győzhetné le.

A szintén ellenzéki Liberális Demokrata Pártra e harcban biztosan nem számíthatnak, nem csak az ideológiai különbségek miatt, hanem azért sem, mert a belgrádi városi hatalomban való részvételük miatt sokkal inkább a kormány tartalékbázisának számítanak, mint kormánydöntő ellenzéki erőnek.

Az ellenzéki kezdeményezés sikerét nagyban befolyásolhatja az is, milyen üzenettel állnak az emberek elé. Az időzítés, a már most elhangzó nyilatkozatok azt sugallják, hogy az ellenzékiek ki tudja hanyadszor a koszovói kártyát kívánják felhasználni, az emberek hazafiasságára rájátszva. Ma azonban ez már kevés. A hanyatló életszínvonal, az újabbnál újabb csődbe jutott gyárak, a növekvő munkanélküliség olyan mértékben befolyásolják a közhangulatot, hogy a választópolgárt sokkal inkább érdekli, lesz-e kenyér az asztalon, semmint, hogy Koszovót hányan ismerik még el. A szakértők is egyetértenek ebben: a következő választásokat a gazdasági témákkal: új beruházásokkal, munkahelyekkel, stabil dinárral lehet megnyerni, nem pedig tüzes nacionalista szólamokkal. A szerb haladók erre ráéreztek, a párt napi politizálásában hangsúlyosabban vannak jelen az aktuális gazdasági kérdések: az IMF-fel folytatott tárgyalások, a Déli Áramlat gázvezeték kiépítése, a forgalmi adó nagysága. Az ellenzék sikere nagyban függ attól, melyik retorika kerekedik felül.

A leglényegesebb kérdés a végére maradt: az ellenzéki „kofalárma” hogyan, milyen módon kényszerítheti ki a kormány lemondását, esetleg bukását és az előrehozott választásokat. Jelen pillanatban szinte sehogyan. Mint már megállapítást nyert, a koalíció stabil, összetartják az érdekek, illetve ott van tartalék gyanánt a hivatalosan ellenzéki LDP, így a jelen felállás szerint szinte biztos, hogy a Cvetković-kabinet kihúzza mandátuma végéig.

Mindezek ismeretében az ellenzék bejelentett tömegtüntetése mögött nem is annyira a komoly kormánydöntés szándéka húzódik meg, sokkal inkább egyfajta szezonnyitó politikai eseményről van szó, amely elsősorban ezen pártok egymás közötti szereposztásáról szól. Másképp fogalmazva: az igazi kampányra gyakorolnak.