IZRAELI–PALESZTIN TÁRGYALÁSOK –Clinton reméli, hogy egy éven belül elérhető lehet a béke
Clinton, miként korábban Barack Obama elnök, kijelentette, hogy a megállapodást az Egyesült Államok nem kényszerítheti rá azt érintett felekre, azt nekik maguknak kell elérniük. Az amerikai diplomácia vezetője azt is közölte, hazája ehhez minden segítséget megad.
Benjámin Netanjahu hangsúlyozta, hogy a valódi és tartós béke csak kölcsönös és fájdalmas kompromisszumok árán érhető el. Sürgette, hogy a palesztinok „a zsidó nép nemzetállamaként” ismerjék el Izraelt.
Mahmúd Abbász – aki az előző felszólalóktól eltérően nem angolul, hanem arabul beszélt – kijelentette, hogy a palesztinok a maguk részéről nem kérnek sem többet, sem kevesebbet, mint amit a már megkötött nemzetközi szerződések biztosítanak a számukra. A palesztin vezető hangsúlyozta, hogy a tárgyalások sikeréhez elengedhetetlen a zsidó telepek további bővítésének befagyasztása és a Gázai övezet izraeli blokádjának feloldása.