„Boldog gyerekek járjanak iskolába!”

– Olvasás, írás, matematika terén tapasztalt tanulási problémák esetén részképességzavarról beszélünk. Ez a diszlexia, diszgráfia és a diszkalkulia. A gyerekeknél általában ezek közül egy vagy legfeljebb kettő jelentkezik. Az első osztályban ezek még nem állapíthatók meg teljes bizonyossággal, de a másodikban igen.

Ha kiderül, hogy a gyerek e három közül valamelyik problémával küzd, mi a feladat?

– Ha a felmérésekkel ezeket a zavarokat minden kétséget kizáróan megállapítják a szakemberek, egyéni oktatási tervet kell készíteni a gyerek számára, külön foglalkozásokkal. Sok helyen ez még nem vált gyakorlattá, de itt Óbecsén a Bratstvo iskolában működik egy fejlődéssegítő központ, ahol szakemberek foglalkoznak azokkal a gyerekekkel, akik többségi iskolába járnak ugyan, de hasonló problémákkal küzdenek. Ezek lehetnek pszichomotorikus, kognitív vagy akár kommunikációs jellegűek is.

Ezek a részképességzavarok mennyire korrigálhatók?

– Döntő többségében korrigálható problémákról van szó, ahol mégsem, ott azt szeretnénk elérni, hogy ezeket a gyerekeket ennek figyelembevételével osztályozzák, pl. egy diszgráfiás gyerek felelhessen szóban, a diszkalkuliás pedig használhasson számológépet. A diszlexiás gyereknek ne kelljen az osztály előtt olvasnia, adjunk neki lehetőséget gyakorlásra, és esetleg felvételről hallgassuk meg az olvasását az osztály előtt! A gyerekek többsége utoléri a társait.

Milyen egyéb tanulási problémák fordulhatnak elő?

– Vannak olyan határesetek, amikor a gyerek ugyan nem értelmi fogyatékos, de értelmi intelligenciaszintje az alsó küszöböt súrolja. Ők a többségi iskolába járnak, de tanulásuk lassú. A kognitív, észlelési, képzeleti, emlékezeti és gondolkodási képességek segítenek a tájékozódásban, a helyes észlelésben, környezetünk megismerésében. A határeseteknél itt is lehetnek problémák, ezért ők több odafigyelést, feladatot, bátorítást igényelnek. A lassúbb gyerekek vagy a részképességzavarosak beállítottsága sokszor érzelmi alapú, ezért nagyon fontos a motiváció, a képzeletgazdag, játékos légkör és a sikerélmény.

Mit tegyen ilyen esetekben a szülő?

– Foglalkozzon sokat a gyerekkel, de ez nem csak tanulást jelent: sétáljunk vele, beszélgessünk sokat, adjunk neki képeskönyveket, és hagyjuk játszani, ezáltal is tanul a gyerek.

Az értelmi fogyatékosságot hogyan kell kezelni?

– Az értelmi fogyatékosság nem betegség, hanem állapot, és visszafordíthatatlan. Az ilyen gyerekek fejleszthetősége a fogyatékosság súlyosságától függ: egy enyhén értelmi fogyatékos ember önálló életet tud élni. Bizonyos alapképességei minden gyermeknek vannak, ezek azonban minőségben, mennyiségben eltérőek. A beszéd, írás, olvasás nagyon fontos szerepet játszik a kapcsolatokban. Azoknál, akik emiatt szorongóak, visszahúzódóak, az önbizalmat kell elsősorban erősíteni azzal, hogy az egyéni képességeknek megfelelő feladatot adunk nekik, és ezzel sikerélményben lesz részük az osztálytársak előtt. A cselekvési képesség, kézügyesség, koordináció, bizonyos mozgássorok elvégzése is szükséges egy sikeres tevékenységhez. Ha a gond itt jelentkezik a gyereknél, az adottságaihoz mért elvárásokkal és feladatokkal lehet segíteni. Az a fontos, hogy minden órán foglalkozzunk ezekkel a gyerekekkel, és adjunk lehetőséget mindennap valamilyen sikerélményre.

A közoktatásban szeptemberben bevezetendő integrációhoz Ön szerint mennyire adottak a feltételek?

– Véleményem szerint az integráció az, amikor a gyerek és a szülő alkalmazkodik az iskolához, az iskola befogadja a gyereket, de nem tesz meg mindent a gyerek teljes elfogadásához. Az inklúzió az, amikor az iskola teljes tantestülete alkalmazkodik a gyerekhez, és képességeivel együtt fogadják őt el. Ehhez a feltételek még nincsenek meg, a halmozottan sérült gyerekek vagy azok, akiknek enyhe értelmi fogyatékosságuk mellett látás-, hallás- vagy egyéb sérülésük van, nehezen tudnak majd alkalmazkodni. Ehhez minden iskolában kellene gyógypedagógus. A gyógypedagógiai iskolákba nagyon sok hátrányos helyzetű tanuló is jár vagy járt, a tanítónak ezeket az elhanyagolt gyerekeket is fel kell ismernie és föl kell karolnia: adjunk nekik élményeket, vigyük őket kiállításra, könyvtárba!…

Ön szerint mikor iskolaérett a gyerek?

– Személyes tapasztalatom szerint hat és fél, hét és fél éves kor között. 6 évesen még kevés gyerek érett erre. Abban az esetben, ha a fogyatékos gyereket a szülő nem akarja speciális iskolába íratni, meg lehet hosszabbítani az óvodát, így legfeljebb 8 éves koráig járhat a gyerek óvodába.

Vannak sajátos nevelési igényű, viselkedési zavaros gyerekek is. Velük mi a helyzet?

– A legjellemzőbb ilyen gond a hiperaktivitás, bár sok szülő az eleven gyerekre is ráfogja ezt. Egy nemzetközi képzésen fogalmazták meg: akkor hiperaktív a gyerek, ha anyuka fogja az egyik kezét, apuka a másikat, és ha egy pillanatra valamelyik elengedi, a gyerek „elszabadul”… Hiperaktív tanuló esetén az iskolának segítenie kell a tanítót, mert egy ilyen gyerek mellett nagyon nehéz dolgozni. Ma már több helyen működik egyébként az aktív tanítási módszer is, amely megengedi, hogy például a gyerek óra közben fölálljon, nem kell 45 percig egy helyben ülnie.

Hogyan készüljünk fel az iskolakezdésre, ha elsős a gyerek?

– Legyen az iskola első napja családi ünnep! A szülő a gyerekkel együtt vásárolja meg a tanfelszerelést, a füzeteket közösen borítsák be, tegyék örömtelivé a várakozást, és meséljünk neki a saját, szép iskolai élményeinkről! Fontosnak tartom, hogy a gyerekeket ne csak oktassuk, hanem neveljük is. Sajnálatos módon ma egyedül az lett a fontos, hogy a gyerek minél többet „produkáljon”. Vegyük figyelembe az egyéni képességeket, helyezzük arra a hangsúlyt, amit tud, és ha lassabban halad, legyünk türelmesek! Ha nem lesz képes utolérni a többieket, akkor kell szakemberhez fordulni. Az a lényeg, hogy boldog gyerekek járjanak iskolába, és szeressenek tanulni. Minden gyerek tud tanulni, és ha megszereti az iskolát, akkor halad is. Ahogy George Mathew Adamsmondta: „Senki sem magától lett olyan, ami. Mind ezernyi más emberből vagyunk. Bárki, aki valaha is kedvességet tett nekünk, vagy bátorítóan szólt hozzánk, része lett a mi karakterünknek, gondolatainknak és sikereinknek is.”