A hétvégén ötödik alkalommal szervezik meg a zentai Centar–Tópart helyi közösség napját
Kosiczky Andrástól, a kerület tanácsának elnökétől megtudtuk, hogy pénteken délután 6 órától a Dárika bábszínjátszó csoport két előadásával igyekeznek a legkisebbek kedvében járni, fél nyolctól pedig az Orpheus Theater színjátszó társulat Lénárd Róbert 243 című darabját mutatja be. A színdarabot követően a South Park in Serbia (A South Park Szerbiában) című bábjátékot láthatjuk a csókai és zentai tagokból álló társulattól. Este kilenc órától a Sarkantyú zenekar népdalestjén vehetnek részt a helyi közösség polgárai. Szombaton délután öt órakor nyitják meg a helyi közösség kapuit. Az aznapi műsorban fellépnek a Pitypang óvoda növendékei, a Flamenco tánccsoport mazsorettjei, a Midnight Táncklub, a Zentai dobosok, a Tisza Menti Fúvószenekar a Stevan Sremac Szülőföld Alapítvány táncosai, és a jelenlévők megtekinthetik a Szt. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület hadibemutatóját is. Este hét órától Rácz Szabó István húzza majd a talpalávalót az ünnepség résztvevői számára. A gazdag és változatos programon kívül a zentai festőművészek, a Zentai Gazdakör hagyományápoló kézimunkázói, a Locator, a Zentai Ifjúsági Iroda aktivistái és a Népi Technika modellezői is bemutatkoznak.
Fellép a Budapest Bár, a Van Gogh zenekar és a székelykeresztúri Pipacsok néptáncegyüttes, tűzijáték is lesz
A zentai csata évfordulójáról és a városnapi programról Édes Katalin a község oktatással és művelődéssel megbízott tanácstagja beszélt.
Iskolalátogatáson a zentai önkormányzat és a helyi Rotary Klub képviselői
A zentai November 11. Általános Iskola elsősei (Fotó: Kókai Péter) Összesen 255 első osztályba iratkozó kisdiák lépte át tegnap a Zenta község területén levő iskolák küszöbét. Valamennyien ajándékot (sőt: ajándékokat!) kaptak. És nem csak ők.
Törökkanizsa
Törökkanizsa községben az állami földterületek bérbeadásának első árverési körében 439 hektár föld talált gazdára, azaz 21 licitációs egységre. Ebből 25 hektár a gyálai kataszteri község, a többi a törökkanizsai kataszteri község területén fekszik. A majdáni, szerbkeresztúri és az oroszlámosi kataszteri községek területén lévő állami tulajdonú földek iránt nem volt érdeklődés.