A minisztériumból érkezett felszólítás ellenére mégsem vonták össze a kis létszámú magyar tagozatokat
Egy nappal a tanév kezdete előtt kapott néhány iskola telefonhívást az oktatási minisztériumból, hogy mégsem engedélyezik a magyar tannyelvű, kis létszámú tagozatok önálló megnyitását, össze kell vonni az első osztályokat másikakkal, de hogy az első osztályosokat kikkel ültetik egy osztályba, azt az iskolákra bízták.
Ilyen telefonhívást kapott augusztus 31-án a nyugat-bácskai nemesmiliticsi és a doroszlói általános iskola is. Doroszlón idén hét magyar elsős van, Nemesmiliticsen pedig hat. Az iskolákat sajnos többszöri próbálkozás után sem tudtuk elérni, a tartományi oktatási titkár pedig mára ígérte, hogy nyilatkozik nekünk. E két iskolában kialakult helyzetről Horváth Ódry Márta, a VMDK nyugat-bácskai körzeti szervezetének elnöke nyilatkozott lapunknak:
– Az iskolák a telefonhíváson kívül nem kaptak semmilyen írásos átiratot, ennek hiányában pedig az iskolák nem végezték el a tagozat-összevonásokat, már csak azért sem, mert az iskolák kezében ott a tartományi jóváhagyás. A tartományi titkárság ugyanis engedélyezte ezen iskolákban a kis létszámú magyar tagozatok önálló megnyitását. A tagozatok tehát megnyíltak önállóan, nem történt összevonás, de egyáltalán nem biztos, hogy ez így is marad, főleg akkor, ha a minisztériumból netán még írásos határozat is érkezik. Tény, hogy kis létszámú osztályokról van szó. Nemesmiliticsen az elsősök hatan vannak, a másodikosok kilencen, harmadikosok négyen, negyedikesek heten, tehát összesen 26 alsós van a magyar tagozatokon, de a tartománytól minden évben megkapták az engedélyeket. A tartományi oktatási titkár az augusztus 30-án a Duna Televíziónak nyilatkozva is hangsúlyozta, hogy nem változik a kis iskolák, a szórvány falvakban működő iskolák státusa, 31-én viszont jött a telefonos utasítás. Azok az iskolák, akik a telefonhívást kapták, rögtön reagáltak, és egy újabb kérvényt juttattak el a titkárságra, hogy a tagozatok önállóan mégis megmaradjanak. Erre a kérvényre eddig még nem érkezett válasz – mondta Horváth Ódry Márta, aki szerint érthetetlen, hogy mindez megtörtént annak ellenére, hogy az MNT is véleményezte, támogatta ezen tagozatok megnyitását, és a titkár is azt nyilatkozta, hogy nem lesznek összevonások.
„Óriási káosszal indult el az idei tanév” kezdi a vajdasagma.info honlapon megjelent levelét NagyMargit, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének (VMPE) elnöke. Beszámolója szerint a szerbiai Oktatási Minisztérium augusztus 31-én több vajdasági iskola igazgatóját telefonon értesítette arról, hogy a magyar tagozatokat össze kell vonniuk. Levelében az újvidéki Sonja Marinković, a kisoroszi, a magyarittabéi, a bezdáni, a doroszlói, a nemesmiliticsi és a hódegyházi általános iskolát nevezi meg, mint olyat, melyből őt iskolaigazgatók és pedagógusok értesítették a telefonhívással kapcsolatban. A Magyar Szó megkeresésére az elnök asszony „tanácstalan” és „megdöbbent” tanárkollégákról beszélt.
– Pedagógusok értesítettek bennünket, hogy telefonüzenetet kaptak a belgrádi minisztériumtól, illetve annak kihelyezett szervétől. Evvel egy időben a tartományi szervektől levél érkezett hozzájuk, mely a magyar tagozatok csorbítatlan elindításáról rendelkezett. Az embernek ahhoz kell tartani magát, melyet írásban kap, egy telefonhívással nem lehet tagozatokat megszüntetni.
Kihez fordul ezek után a VMPE?
– Senkihez, hiszen a magyar tagozatok szeptember elsején rendben elkezdték a munkát.
Minek minősíti Nagy Margit a belgrádi telefonhívásokat?
– Feszültséget sejtek Újvidék és Belgrád között. De nem tudom, hogy mi történhetett, az iskolák igazgatóit is kérdeztem, ők sem tudtak válaszolni. Ács József, a Sonja Marinković iskola igazgatója már pár nappal ezelőtt hozzám fordult, hogy megszűnik a magyar tagozat, átteszik másik iskolába a magyar osztályokat. Ma már arról értesített, hogy rendben elkezdődött a tanítás.
Ács József a szeptember elsejei iskolakezdésről lapunk számára sem nyilatkozott másként.
– Mind a négy alsó tagozatos osztályban zökkenőmentesen megkezdődött a tanítás. Iskolánkat a beharangozott munkabeszüntetés is elkerülte.
Kapott az iskola augusztus 31-én levelet vagy telefonhívást az Oktatási Minisztériumból, melyben a magyar tagozatok összevonására utasítanak?
–A Sonja Marinković iskola nem kapott sem levelet, sem telefonhívást. Ma rendesen elindítottam az első osztályt öt magyar diákkal. Hogy a minisztérium 1-2 nappal az iskolakezdés előtt értesítsen bennünket, iskolákat, ez nonszensz dolog, képtelenségnek tartom.
– Amennyiben arra kaptunk volna fölszólítást, hogy vonjuk össze a magyar tagozatokat, az igazgatónő engem a mai nap biztosan értesített volna – tájékoztatta a Magyar Szót Csülög Klára, a szerbittabéi/magyarittabéi Miloš Crnjanski Általános Iskola igazgatóhelyettese.
– Augusztus 19-én Nagybecskerekről, az igazgatók gyűléséről kaptunk értesítést, hogy rendben elismerték az alsó négy osztályt. Felmerült az 1-3 és 2-4 osztályok összevonása, de így sem alakulhatnának új tagozatok, nincs ki az előírt húsz fős létszám. Tavaly körülményesebben kaptuk meg az engedélyt a magyar tagozatok elindítására, hiszen Belgrádból és a Tartományi Oktatásügyi Titkárságról egymásnak ellentmondó leveleket kaptunk. De ebben az évben gördülékenyebben és gyorsabban rendeződött iskolánk ügye. Kilenc magyar kisdiák ült padba szeptember elsején első alkalommal.
A kisoroszi Gligorije Popov Általános Iskola csak egy olyan értesítést kapott augusztus 31-én, amelyben felkérik az intézményt, hogy a magyar tagozatok elindítása kapcsán kérvénnyel forduljon a Tartományi Oktatásügyi Titkársághoz – világosít fel Talpai Sándor, a nagykikindai községi-képviselő testület elnöke.
– A kérvény arra lesz jó, hogy az Oktatási Minisztérium közép-bánáti kihelyezett szervén keresztül eljusson végül Belgrádba, és ott megerősítsék a magyar tagozatok megmaradásának tényét.
A intézmény eleget tett a felkérésnek, s elküldte kérvényét a titkárságnak?
– Tudomásom szerint az igazgató tegnap megírta a kérvényt.
Joó Horti Líviát, a Magyar Nemzeti Tanács oktatási bizottságának elnökét augusztus 31-én néhány kisebb településről – például Szilágyiról – értesítették, miszerint az iskolák telefonhívást kaptak, hogy vonják össze a kis létszámú tagozatokat. – A tartományi oktatási titkársággal is beszéltem, ahol azt mondták, ők is hallottak erről, és azt tanácsolták az iskoláknak, hogy az MNT, illetve a titkárság által kiadott jóváhagyásra, dokumentumokra hivatkozzanak. Azért nonszensz ez az egész eset, mert írásban semmiféle információ sehonnan nem érkezett a tagozat-összevonásokkal kapcsolatban, s ahogy a híradásokból értesültem, nagyon úgy tűnik, hogy már el is rendeződött a helyzet – mondta tegnap az MNT oktatási bizottságának elnöke. Milyen rendszerben működik ez az oktatási struktúra, ahol a rémhír szárnyra kel és megzavarja az adott közösséget, aztán egy nap alatt helyreáll a rend, nem történik semmi? Nekem az az érzésem, mintha az lenne a cél, hogy a lényegről, az oktatásügy áldatlan állapotáról elterelődjön a figyelem. Hiszem azt, hogy nem csak a magyar nyelvű kis tagozatok esetében érkeztek ilyen telefonhívások. Mint mondta, a 15 főnél kisebb tagozatok megnyitásának engedélyezése tartományi hatáskör, s most, ez esetben valaki túllépett minden törvényes keret rendelkezésén ezzel a telefonhívással.
Az MNT minden bizonnyal tiltakozni fog az ilyen eljárás ellen – hallottuk Joó Horti Líviától.
Talán azt várják, hogy Szabadkán ( a székházuknál ) is megtörténjen az mint Pesten ? De szerintem a sorsuk megpecsételődött, és egyel több vagy kevesebb a rovásukon, már nem számít, CSAK A PÉNZ JÖJJÖN BE AZ MNT-be, hogy legyen mit felvenni a friss szabályzat szerint.
....a délvidéki öszöd után , már végképp botrányos a hallgatás , hazudjon már valaki valami rozsaszinü megnyugtatást a nyugatbácskaiaknak........ ja igaz a Korhecz dr. Tamás már megtette a mai Hétvége mellékletben.......
...Jeges meg továbbra is hallgat , sem nem tiltakozik , sem nem cáfol......a 7 Napban pedig beismerte hogy TUDOTT az osztályösszevonásokrol.............ezek szerint a VMSZ-ben nem tudja a jobbkéz hogy mit csinál a balkéz......? vagy nagyon is jol tudja , csakhogy kiborult a bili , és most nincs gazdája a tartalmának........
mnt mi? teszi a dolgát mi? teszi de kinek dolgozik
Kedves alajos!
El kell olvasni:
http://www.vajma.info/cikk.php?ar=tukor&id=3579
mia helyzet Beodrán ?
ez van jeges let a hangulat
Sajnos, a törökbecsei községben - ahol eddig nem volt jellemző - is megtörténhet ilyen (gondolok Beodrára)!
nomá nemlátitok hogy senkise fog néktek válaszóni me mink vagyunk a senkik oszt csak mén a csontrágicsálás a valkik meg nemolvasik a senkik hadoválásit.
#17 Biztosan megéri neki hallgatni, pedig nem ezért van ott. Vagy mégis?
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1853
Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel.
1922
Budapesten megszületett Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000).
1763
A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.
1810
Megszületett Barabás Miklós festő, grafikus a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze.
1840
Házasságot kötött Viktória angol királynő és Albert szász-coburgi és gothai herceg.
1840
Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt.
1863
Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket.
1890
Megszületett Boris (Leonidovich) Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító (Zsivágó doktor).
1898
Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).
1910
Svédországban bevezették az általános választójogot.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.