Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


Műsorkavalkád Zenta napján

Fellép a Budapest Bár, a Van Gogh zenekar és a székelykeresztúri Pipacsok néptáncegyüttes, tűzijáték is lesz


– Az idei ünnepi rendezvénysorozat szeptember 9-én kezdődik, aznap a Stevan Sremac Szülőföld Alapítvány szervezésében Dragoslav Mihajlović irodalmiestjén vehetnek részt az érdeklődők. Szeptember 10-én, pénteken délelőtt a városháza előtti téren tartjuk a virágkötészeti versenyt, a délutáni órákban pedig a zeneiskola trombitásai mutatkoznak be. Ezt követően a hagyományos ünnepi emlékmisén vehetnek részt a zentaiak a Szent Mihály arkangyal templomban. Utána a virágkötészeti versenyen készült alkotások és virágokkal kapcsolatos bélyegek lesznek megtekinthetőek. A verseny eredményhirdetését követően kórusmuzsika-est lesz a Stevan Sremac Szülőföld Alapítvány énekkara, a Tiszaföldvári Férfikórus és a bácspetrőci (Bački Petrovac) vegyeskórus közreműködésével. Ezt követően a zentai csata emlékhelyén folytatódik a rendezvénysorozat, ahol elsőként a zentai Four Play, majd pedig a magyarországi Budapest Bár zenekar és énekeseinek koncertje következik. Szombaton, szeptember 11-én a Tisza Menti Fúvószenekar hagyományos hangversenyével kezdődik az ünneplés. A községi képviselő-testület díszülése 10 órától lesz a városháza dísztermében, ezt követően pedig díszmenet indul a Főtérről a Zentai csata emlékhelyére, a koszorúzási ünnepségre. Ugyanitt a kora délutáni órákban a községi civil szervezetek és művelődési egyesületek ünnepi programját tekinthetik meg a zentaiak. 15 órától, a kulturális programmal párhuzamosan az emlékhelynél Civil-napot tartanak. Ugyanebben az időpontban kezdődik a Tisza-átúszás verseny, ezenkívül Divéki Zsolt és Nagy Tamás zentai születésű fizikusok látványos fizikai kísérleteit is megcsodálhatják az ünnepi kavalkád látogatói. Az esti programot a székelykeresztúri Pipacsok néptáncegyüttes nyitja meg. A táncosok bemutatkozása után a motorkerékpárosok és a csónakosok szerveznek fáklyás felvonulást, majd tűzijáték következik. Ez után zentai rockzenekarok lépnek fel a színpadon, végül pedig Szerbia egyik legnépszerűbb együttese, a belgrádi Van Gogh koncertjét élvezhetik az érdeklődők. Az ünnep alkalmából több sportrendezvény is lesz. Szeptember 11-én kilenc órától a zentai teniszpályán a helybéli és a hódmezővásárhelyi klub veteránjai mérkőznek meg, a Partizánban pedig kézilabdatornát rendeznek. A népkerti segédpályán a bécsi és a zentai női focicsapat meccsét nézhetik meg a sportok szerelmesei. Szeptember 12-én, vasárnap „virtuális tenisztornát” szerveznek a gyermekek részére, az ünnepséget megelőző hétvégén pedig horgászverseny is lesz – mondta az illetékes.
!! | 2010. szeptember 2., csütörtök
2010. szeptember 08. 14:25 | #59

A közbeszerzések azon tevékenységek, mi közben a jó szervező beszerezheti magának és csoportjának a hiányosságait. De aki teheti ls nem teszi, arrol is csak azt mondják.

2010. szeptember 08. 10:22 | #58

A feljelentés már meg is történt a Szenkút -ügyben, a vizsgálat folyamatban van, de a csővásárlás sem egy tiszta ügy, amit el kell hallgatni.

2010. szeptember 08. 10:16 | #57

Várjál Pista! Majd meglátjuk a komunálisban mi derül ki. A Városházán is göngyölítettek fel dolgokat aminek folytán J. A. visszafizetett a Városnak 150.000 dinárt amit nem jogosan vett fel, visszaadta a laptopját stb. De ahogy hallom lesznek ott még feljelentések is.

2010. szeptember 08. 10:12 | #56

49-es

A zemerikano vendéget a teljes tájékoztatás érdekében informálni kellett volna az elmúlt 12 év eredményeiről is, mint pl. városelnök építkezése, pénzherdálása, a gazdaság tönkretétele, korrupció, stb.

Hajrá Zenta, a juha-pek-es vmsz nélkül!

2010. szeptember 08. 10:09 | #55

Nemelvégzett cégjel -festésre kifizetett számla, kamionmotor generáljavítása 3-szoros áron,bedolgozó telefonos cég szolgáltatásai, amelyeket fizet az Elgas. A városvezetés pedig fel van háborodva a szakszervet-elnök kijelentésén, aki az igazgatót alkalmatlansága miatt lemomdásra szólította fel.

2010. szeptember 08. 09:34 | #54

Olvasom a "műsorkavalkádot", de városom napjához illő rendezvényt még csak véletlenül sem találok benne. Kiknek az érdeke az ilyen "semleges" rendezvények megrendezése? És kiknek szánják? És mindezt az adófizető polgárok pénzéből?

2010. szeptember 08. 09:00 | #53

Kedves feketelovag tessék figyelni. Azt írta ciripelik a tovarepülő fecskék. Mert a fecskék ilyenek, ciripelnek. Különbem meg verebek csak éppen inkognitóban, vinné el őket a kánya

2010. szeptember 08. 08:50 | #52

#46, #48

Az ELGAS-on keresztül "mosnának" ki pénzt a Városházáról? Ezt állítja? Kik? Tudja konkrétan vagy bizonyítani netán? Azért kíváncsi lennék melyik alvállalkozókra gondolt.

2010. szeptember 08. 08:47 | #51

zorro a barátodnak -mármint ha igaz lenne a történetecske- talán meg kéne mondanod hogy a Bush már nem aktuális. A cikkre visszatérve szerintem is illene spórolni kicsit, pl. a tűzijáték drága de senkit sem érdekel.

...
2010. szeptember 08. 08:27 | #50

... úgy látszik, hamarosan eljön az ideje az ál zorrók megbélyegzésére, mert mind konokobbul hirdetik a saját devijáns elmeremekeikek.

Hajrá Diabló, közeleg a Rúzsa Sándor kora....

2010. szeptember 08. 06:09 | #49

Szép napot Mindenkinek! Tegnap vendégem volt Amerikából...A barátom és egy ismerőse látogatott haza Kaliforniából (a híres zentai napokra, hozva a zöldhasúakat) és beszélgettünk. Ami azt illeti, az "igazi" amerikaiak tényleg nagyra vannak magukkal, mert mikor a politikára terelődött a szó, vendégem büszkén kijelentette : - We have George W. Bush, Stevie Wonder, Bob Hope and Johnny Cash! Hát, hogy én se maradjak le és megvédjem Zenta becsületét (ne gondolja már ez az amcsi, hogy itt nincsenek vívmányok), én is megszólaltam: - We haveLászló Rácz Szabó, no wonder, no hope and no cash... Úgy látszik vezetőnket eltiltották a megszólalásoktól, mert csak bajt okozott... Hajrá Zenta!

...
2010. szeptember 07. 22:52 | #48

... én meg a munkálatokra város szerte ....

2010. szeptember 07. 22:49 | #47

Én az elfogyasztott gázra értettem,

...
2010. szeptember 07. 22:47 | #46

De az Elgasnak "valakik" mint alvállalkozók ? bizony kiállítothattak egy rakást, mely alapja volt a továbbításra ? Ezt cirippelik a tovarepülő fecskék....

2010. szeptember 07. 22:40 | #45

Nem akartam beleszolni,de 44*vastagbetüse rákényszerit.Az a Elgasz nem állitot ki hamis számlát.A hamis számla nem lebögés hanem börtön büntettés.

...
2010. szeptember 07. 22:32 | #44

"Mi lessz ha elkezdik a követeléseiket megfizetetni .... a küvetelők ( TE-TO, Elgas, kivitelezők .. stb ) " és akkor mi lesz, ha a számlák hamisnak minősülnek ? Lebőgés?

...
2010. szeptember 07. 22:27 | #43

#42 ... de rövidpórázos az emlékezete ( vagy ez csak párthűség önmagához ). és 2008?

Ön miér5t csak a direkt KKT költségekről regél ? És a KOC-on keresztül ömlesztettek ? És a külön beszedett (egyesületekre szóló ) célszerű donációk a nagyobb cégektől ?

No de a kuliszatitkokat csak is azok tudják jól, akik a lapokat keverik, mint ön is ...

2010. szeptember 07. 21:13 | #42

Tisztelt Patkonya, mivel a tavalyi költségvetés már közismert, igy tudni hogy a Pék ideje alatt a városnapra az előre látott 1.700.000 din helyett 1.100.000-at költöttek, mivel gazdasági válság volt. Lehet az idén nincs válság, most tobzódnak a pénztől igy lehet költeni, no meg biztosan a donátorok is hosszú sorban állnak. Egy kis számadás a Pesti zenekar 3000 eur a Van gog 5000 eur, tüzijáték 6000 eur maga az ökör sütése 1000 eur.... stb. Ha figyelembe vesszük a Royalban egy éjszaka 1500 din szorozva a fellépők, vendégek száma stb már nem is elég a költségvetésbe erre előre tervezett pénz. Hol van még a többi felhajtás, a város egyes részeinek lakósága nyomorog még nagyobb a gazdasági válság stb. A röszi meg a Sirkova pedig ünnepelni akar de látványosan hát ez van. Ünnepelni való joga van a zentai népnek de szerény ünneplésre az elöző érvek miatt.De az idei költségvetés is nyilvános lessz egy fél év múlva, igy a témára nyugodtan vissza lehet térni sőt kell is. Ami biztos a Pék sporolt ezek meg szórják a pénzt, lassan ha igy haladunk a kényszeigazgatást kell bevezetni, de hát azzal is ugyan ez a banda lessz hatalmon, hisz a DP-es kerülnének hatalomra. Vagy esetleg félév múlva rendkivüli választást lehetne tartani . Nem értek hozzá hisz ez politika de valaki biztosan tudja rá a választ.Szerintem a VH pénzügyi és egyébb osztályain a fiókokban jópár számla lapulhat. Mi lessz ha elkezdik a követeléseiket megfizetetni .... a küvetelők ( TE-TO, Elgas, kivitelezők .. stb ) juj juj szörnyű még belegondolni is. MI meg itt népünnepélyt rendezünk. Hajrá Zenta.

2010. szeptember 07. 13:04 | #41

Jól látja Vincebátyám,igen kölyök a zorro ! Elhiszi apuci meséjét(aki Szegedről szokott hozni pöttyös túrórudit),hogy majd ő hatalmat gyakorolhat egyszer a VH.

Úgy ,mint apuci és kisfia Szabadkán ! Azért csak irogasson zorróka,jól szórakozunk!

A fő kiképzésük az irogatásban van !!

2010. szeptember 07. 10:26 | #40

höhöhö eza zorro egy vásott kölök.


2010. szeptember 07. 06:19 | #39

Tegnap délelőtt fenn jártam a VH-n és véletlenül meghallottam miről beszélget a polgármesterasszony a RSZL-vel:
- Azért az már fölháborító, amit rólunk írnak a MSz hozzászólás rovataiban... Hogy rengeteg a korrupt képviselő nálunk.
- Eléggé fölháborító, az egész kkt-ben mindössze hat korrupt képviselő van.
- Hat? Kik azok?
- Én, te, ő, mi, ti, ők...


fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers