Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
A munkálatok befejezéséhez szükséges csaknem hatszázmillió dinár már most rendelkezésre áll
Két év múlva, 2012-ben készül el a sétaerdei medencekomplexum Szabadkán – erre tett ígéretet szerdán a szerb kormány három minisztere, Sne žana Samardžić-Marković sport- és ifjúságügyi, Mla đan Dinkić gazdasági és regionális fejlesztési, valamint dr. Oliver Duli ć környezetvédelmi miniszter. Sa ša Vučinić polgármester reményét fejezte ki, hogy ez az ajándék mosolyt csal a szabadkaiak arcára. 
Tegnap, a város napján került sor ugyanis annak a szerződésnek az aláírására, amelynek köszönhetően a leggyorsabb ütemben befejeződhetnek a tizenöt éve húzódó munkálatok. A szerződést a sport- és ifjúságügyi miniszter asszony, Goranka Popović, a Fejlesztési Alap vezérigazgatójának segédje, továbbá Momčilo Milović, a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatója látta el kézjegyével. A befektetés értéke 590 millió dinár, és mint azt a miniszterek hangsúlyozták, ez a pénz már a rendelkezésre áll, csak arra van szükség, hogy a kivitelező gyorsan, a határidőket betartva és minőségesen végezze a munkát. Eddig a Tartományi Nagyberuházási Alapból 90 millió dinárt költöttek a medencekomplexum különböző építési fázisainak elvégzésére.
Snežana Samardžić-Marković a tegnapi sajtótájékoztatón hangsúlyozta, ezek a nagy beruházások azért fontosak, mert tisztában kell lenni azzal, hogy tehetségek mindenhol születnek, szerte az országban.
– A szabadkai Stadion felújítása, a medence mellett, egyike a legfontosabb feladatoknak, hiszen a labdarúgást is fejleszteni kell, amihez biztosítani kell a feltételeket – mondta a miniszter asszony, annak tudatában, hogy a Spartacus labdarúgócsapata európai szintű sikereket ért el.
Dr. Oliver Dulić, aki a mai napig vízilabdázik, elmondta, azok a fiatalok, akik 2012-től télen is edzhetnek majd, az ő álmaikat álmodják tovább, akiknek annak idején nem volt hol edzeniük a téli hónapokban.
– Sokan aláírtak már hasonló szerződéseket, amelyekben a medencekomplexum építésének befejezésére tettek ígéretet. A medence építését muszáj befejezni és be is fejezzük ebből a forrásból – mondta Dulić.
Mlađan Dinkić elmagyarázta, a pénz nyolcvan százalékát bankok biztosítják, ez a garancia arra, hogy az rendszeresen érkezik majd az átutalás, így a munka befejezése is biztos.
mábiza ottvana 600 molla abankba me kő a kamattya a szeginy rigómezősi csórónak me drágaám a zépitkezés a palicson osztazé nehogymá nelegyen nekije háza.
A pénz még nincs meg de kitalálták hogyan lehetne a polgárokból kifacsarni... Még hogy 600 milla a bankban, no ne, ez vicc??? Most még a stadionunkat is lebontják, mi marad ezek után, az adóságon tul....???? A NATO a bombázás után nem hagyott ekora romhalmazt mint ezek, vagy ez még annak az akciónak a szárazföldi befejezése??
ja a Árpád az nagykópévót csak nemjó csináta a zúszóiskolát me túlsokan megtanútak a zárra úszni.
Már Árpád apánk is medencére vágyott, ezért is választotta a Kárpát-medencét!
neköm mán komplexumom vana medencétül
...' ez az ajándék mosolyt csal a szabadkaiak arcára. '... ARCÁTLANSÁG , méghogy ajándék ????.....az adofizetö polgárok pénzéböl ????
a Gyingyics a bűnös me ha nem lűdözteti le magát mostmá készlenne a medence a térre meg nem kőne gondóni deugyi asse gondókozott előre oszt most csak gonggya van vele ennek a Szásának.
Na "uraim" itt az ujabb alkalom a gazdagodàsra, nem is olyan rossz: bazen, szinhàz, Djindjic féle emlékmü, nöi strand, viztisztito berendezés, vigado kérem segitsenek mert anyi van hogy az ember nem gyözi észben tartania. Nem lehet ezeket elszalajtani mert ha, ha tagok leszünk(EU) ez nem nagyon lehetséges, vagy ez az ok hogy nem sietünk?
Hol voltak az elmúlt két évben miért nem építettek eddig? Akkor most már tényleges ajándékként lehetne átadni nem csak egy ajándék-ígéretként.
Esetleg nem kellett volna 40 milliót költeni a Dindjic térre amit két év alatt nem voltak képesek befejezni, hanem a még ma is a város napján is pepecseltek vele valamilyen hozzá nem értő munkások. Pedig ezt a teret két éve az újdonsűlt polgármester már át akarta adni regnálásának első város napján, de hát ez két év alatt sem sikerült.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.