A kereskedelem az emberiség történetének egyik legősibb szakmája, persze az a másik mellett. Ennél fogva hosszú évszázadokra visszatekintő hagyományai, kialakult szabályai vannak, amelyek közül az első és alapvető: olcsóbban beszerezni a portékát és minél drágábban túladni rajta. A másik, amit szintén érdemes szem előtt tartani: ahhoz, hogy ez sikerüljön, a vevő kedvében kell járni, ki kell őt szolgálni, lesni kell minden kívánságát, tehát alkalmazkodni kell hozzá és igényeihez. Ettől fontosabbnak érzi magát, nyilván sokaknak jólesik a törődés és könnyebben elhiszik, hogy ők olyannyira szerencsések, hogy nevetségesen olcsón juthatnak hozzá a szóban forgó termékhez, amely ráadásul ritka minőséges alapanyagokból készült.

Érdekes látványban volt részem a minap. A megszokott útvonalamon baktattam, amikor arra lettem figyelmes, hogy az egyik üzlet felett szerb lobogót fúj az eléggé viharos szél. Először azon gondolkodtam, milyen nemzeti ünnep van most, majd amikor rájöttem, hogy semmilyen, arra gondoltam, minden bizonnyal egy hazafi költözött az emeletre. Miután jobban megnéztem, kiderült, szó sincs semmi ilyesmiről, csak éppen kínai üzlet nyílt azon a helyen. A sokat kritizált kínaiak pedig semmi mást nem tettek, csak kitapasztalták a szerbiai mentalitást, azt, hogy milyenek az itteni szokások, mi az, amit el lehet adni és nyilván, hogy hogyan lehet közel kerülni a szerb átlagpolgár lelkéhez. Ezzel a munka felét már el is végezték. Azután kedvesek voltak a vevőhöz, hihetetlenül olcsón adtak neki az igényes, nyugati márkájú terméket. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy az olcsó papucsról már csak otthon derül ki, hogy az EILA vagy FIFA márkájú, esetleg a pólón azt írja, hogy ADISAD, mert hát a helyszínen elbűvölt bennünket a kereskedő kedvessége.