Game

A Singularity ismertetőjegye a TMD, avagy az időmanipuláló szerkezet. Főhősünk, Nate Renko emberfeletti képességeit ez az eszköz biztosítja, a célba vett tárgyakat, ellenfeleket megvéníti vagy éppen megfiatalítja. Időlassító zónákat hozhat létre, ami az ellenfeleink többségét csapdába ejti, miközben mi, és ami talán még fontosabb, a lövedékeink könnyen mozognak ezen a zónán belül is. A zónát rendszeresen használva triviálissá válik a tűzharcok nagy része, és az idegesítő robbanóbogarak sem érhetnek el bennünket. A TMD használata nem logikus, de érdekes játékmenetet tesz lehetővé. Minden fontos trükköt megtanulunk a részletes utasításoknak köszönhetően, így végül is megbocsáthatóak a szembeötlő fizikai képtelenségek. A terepet nem alakíthatjuk kedvünkre a TMD-vel, csak a meghatározott tárgyakra alkalmazhatjuk. Néhány nem túl nehéz logikai feladványt kell megoldanunk a továbbjutáshoz, lépcsők, dobozok, súlyok szétbomlasztásával vagy felújításával. A gyűjtögető részekben a fejlesztésekhez szükséges E99 általában könnyen elérhető, de néhány okos rejtekhelyet is fellelhetünk, ha jól körülnézünk. Bosszantó az, amikor egy ilyen helyet csak azért nem sikerül megtalálni, mert bezárul mögöttünk egy ajtó. A beépített segítő (F-gomb a PC-n) segítségével viszont könnyen rájöhetünk arra, hogy mikor kell erre vigyázni. A játék, mint belsőnézetű akció, teljesen jól helytáll. Viszont érdekesen alakulnak a dolgok, amikor a történetet is elkezdjük követni. A küldetéseket rádión keresztül kapjuk, elejében, amerikai katonaként, a tisztünk dirigál, majd egy rejtélyes csoport, a MIR-12 vezére, Kathryn, végül Barisov, az ügyeletes őrült professzor veszi át az irányítást. Mindössze annyiban lehetünk biztosak, hogy a Katorga 12 szigeten 1955-ben valami csúnya dolog történt. Szerteszét időanomáliák, kapuk jelentek meg, és elejében önkéntelenül, majd később módszeresen ingázunk vissza a jövőbe, folyton megváltoztatva a jelent. A múltbeli (vagy jövőbeni) énünk Mementó-szerű üzenetekkel próbál képben tartani bennünket, ám az idővel harcolni vesztett csata. Csak tudjunk nevetni a végén.