Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
Megkezdődött az 58. Magyarkanizsai Írótábor
(Molnár Edvárd felvétele) – Az életnek számtalan rétege, összetevője és célja van. Mi pedig minden ősszel egy új alkímiai horizontot nyitunk meg itt, Magyarkanizsán – jelentette ki Milovan Miković író a Magyarkanizsai Írótábor alapítóinak emelt emlékmű előtt szerda délután elhangzott beszédében.
Az 58. Magyarkanizsai Írótábor nyitórendezvényének a folytatásában a horvát író felvetette a kérdést, valójában mit keresnek itt, a Tisza-parti kisvárosban minden ősz elején az írók, és azonnal választ is próbált adni kérdésére:
– Néha egyszerűen és őszintén annyit mondanék: nem tudom! De ha már ilyen hosszú ideje kitartunk ebben a keresésben, valószínűleg már meg is találtunk valamit.
Dudás Károly író alkalmi beszédében az írótábor múltjába nyújtott betekintést, kiemelvén, hogy „az írók mindvégig itt voltak a gáton, s a konok kanizsai szervezőkkel egyetemben itt vannak most is, védik az ötvennyolc éves Magyarkanizsai Írótábort mindenféle gátszakadástól”.
– Itt vannak, itt vagyunk együtt most is mindahányan, akiket sorsunk vagy balsorsunk egymás mellé rendelt, s tesszük a dolgunkat – hangsúlyozta a Hét Nap főszerkesztője. – Beszélgetünk és írunk fontos dolgainkról, rendhagyó irodalomórákat tartunk, tanácskozunk, kegyelettel emlékezünk alapító elődeinkre, s őszinte megbecsüléssel köszöntjük nagy kortársainkat, tanítómestereinket és barátainkat, ez alkalommal a nyolcvanesztendős Csoóri Sándort és Németh Istvánt.
Koncz István költő és Dobó Tihamér festő szobra előtt Virág Ibolya, az írótábor szervezőbizottságának az elnöke mondott alkalmi beszédet, egyetlen szóval igyekezve megjelölni a „csönd városában” évente ismétlődő találkozókat – „ez a szó pedig a meghittség”.
– Mert a magyarkanizsai tábor minden egyes alkalommal esélyt kínált íróinknak, hogy eldiskuráljanak egymással, megbeszéljék műhelygondjaikat, elképzeléseiket, terveiket, alkotói tapasztalataikat – mondta Virág Ibolya.
A szervezőbizottság elnöke a gondokat is megemlítette, mondván, hogy „a szerényebb anyagi lehetőségek folytán szűkebb a meghívottak listája”, hozzáfűzve, hogy „ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, a szervezőbizottság legfőbb célkitűzése az volt, hogy ez a megszorítás a tartalmi vonatkozásokat és a műsorstruktúrát ne érintse”.
A népkertben található emlékművet (képünkön) és a Városháza előtti kettős szobrot az önkormányzat, a Magyar Írószövetség és az írótábor szervezőbizottságának a képviselői koszorúzták meg.
Az esti órákban a Városháza nagytermében megtartott díszülésen hivatalosan is megnyílt az 58. Magyarkanizsai Írótábor. A szervezők nevében Tari István, a programbizottság elnöke és Milovan Miković köszöntötték az egybegyűlteket, továbbá felszólalt Nyilas Mihály polgármester és dr. Pomogáts Béla, az Anyanyelvi Konferencia elnöke.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.