Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
Egyre kevesebbre futja a szerbiai átlagfizetésből
Alig kerül valami a kosárba: Szerbia vásárlóerő tekintetében az európai 40 országból álló listán a 34. helyre került (Dávid Csilla illusztrációja) Augusztus minden bizonnyal arról marad nevezetes, hogy megugrottak az árak Szerbia-szerte, hiszen a kávé 5–10 százalékkal, az olaj 11, a sertéshús 10–15 százalékkal, a növendékmarha 5, a tej és a tejtermékek ára 2–10 százalékkal növekedett. Ezen felül várható még a liszt, a kenyér, és egyéb termékek árkorrekciója is, mivel a dinárnak folytonosan csökken az értéke. Ezzel arányosan és összhangban sajnos, a vásárlóerő is vészesen csökken.
A GFK piackutatási ügynökség legújabb adatai szerint Szerbia vásárlóerő szempontjából az európai 40 országból álló listán a 34. helyre került, ami azt jelenti, hogy mindössze hatot előzünk meg, tehát azok csoportjába tartozunk, akik az európai országok polgárai közül majdnem a legkevesebbet tudnak vásárolni a fizetésükből.
Az említett ügynökség kimutatta, hogy legtöbbet két belgrádi községben költekeznek a polgárok. Évente 4624 eurót vásárolnak el az üzletekben, viszont a legkevesebbet Bojnikon jegyeztek fel, ahol évi 1342 euróra tehető ez az összeg.
A vásárlóerő Szerbiában 2008 tavaszán kezdett vészesen gyengülni, ugyanis az akkori választások előtt a gazdasági élet egyfajta vákuumba került, és a polgárok nem költekeztek olyan iramban, mint korábban. A következő válság 2009 tavaszán állt be, ez már a gazdasági világválság következménye volt. Ugyanis ebben az időszakban egyre többen maradtak munka nélkül s ezzel arányosan a vásárlóerő is leáldozóban volt. Az idei évben sem túl rózsásak a kilátásaink, minden bizonnyal arra kell számítani a 34-ről 35. helyre kerülünk, mert egyre súlyosbodik a helyzet.
Egyébként tavaly azt jegyezték fel, hogy 2933 eurót költöttek a polgárok, ami 5 százalékkal kevesebb volt, mint amennyit 2008-ban vásárlásra fordítottak, a 2007-es adathoz képest pedig 9 százalékos csökkenést jelentett.
Két évvel ezelőtt minden szerbiai polgár átlagban 3080 eurót költött el abban az évben, 2007-ben ez az összeg 3227 euróra rúgott, tehát 2008-ban 4 százalékos csökkenést tapasztaltak, ekkor Szerbia a már említett európai ranglistán a 33. helyen volt.
mé vóna szégyen teembör csak szemlélődés kédése oszt ha szemlélődést vátasz akkó má nemis ollan rossz.
Katasztrófa ez az ország,mindig az is volt .
Bármelyik Észak-Afrikai országban van ekkora vásárlóerő,vagy nagyobb.
egy úgy mond *jól*kereső ember, aki 16 ezer dinárt keres az évi 1828 eurót keres
ez még mindig nincs 2933 euró, a tavalyi statisztika
persze ha 1828 eurót keresek, akkor azt nem költöm el mind kajára, mert ugye vannak havi kiadások is mint pl. adók, WC papír, stb.
de mondjuk aki igazán jól keres, az keres havi 20 ezer dinárt azaz évi 2285 eurót
de ez sajnos még mindig nem éri el a statisztikát, mert ugye 2933 eurót kellene elkölteni, ami igen nehéz 2285 euróból
nem kellene végre olyan statisztikákat bemutatni az embereknek, ami a tényleges valóságot mutatja?
egyáltalán nem vagyok kíváncsi az ultra burzsuj gazdagok keresetére és költekezésére, én nem tudok annyit lopni hogy annyit keressek mint Ők
én dolgozok a pénzemért, de valószínűleg ez a baj, nem doglozni kellene a pénzünkért hanem elmenni lopni.... figyelem a rendőrség szerint már 18 ezer dinárig nyugodtan lophatunk, gond és baj nélkül és 5 kg terményig
szóval elég elmenni lopni max. 2 hetet és lesz is jó módunk az életre nekünk is, a másik két hetet pedig csak pihengetjük .....
szégyen mi folyik ebben az országban
a fizetések szánalmasan alacsonyak, az árak pedig pofátlanul emelkednek !
#1: Tudunk mi meg annal is jobban teljesiteni! A lehetetlent is meg tudjuk csinalni! 41. leszunk!!
leszünk mi még a 40. helyen is , nem is soká.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.