Az intézményes politizálás állítólag jórészt abból áll, hogy a(z egyáltalán nem) tisztelt honatyák és honanyák időként kivonulnak a szószékhez, elmondják magvas vagy éppen üres gondolataikat, s teljes megelégedettséggel visszaülnek a helyükre. Az már nem igazán érdekli őket, hogy mondandójuknak volt-e, lesz-e foganatja. Ők megtették a maguk dolgát – hangoztatják.

Persze, ez a jelenség sem általánosítható, mert nem kevesen egyenesen élvezik hallani a saját hangjukat. Mindenhez hozzászólnak, mindenről van véleményük, ha kell, ha nem, replikáznak, s – mint már nemegyszer tapasztalhattuk – egymást a szerb nyelv mélyéből előbányászott több mint markáns kifejezésekkel illetik.

Vagy ahogyan Sass József, a neves kabarészínész egyik kupléjában megénekelte a parlamentet:

„Képviselőm ott tanyázik,

interpellál és anyázik”.

Persze, ők sem egyformák (hála Istennek!). A ligás Olena Papuga ugyanis a jelenlegi mandátumban mindössze 1 perc és 7 másodperc ideig untatta a hallgatóságot. Vele szemben azonban a radikális Zoran Krasić, ha kellett, (s pláne) ha nem, szót kért. Hogy beszédeinek volt-e tartalma, nem tudom, de 7 órát és 21 percet dumált.

Na, erre mondaná a székelykevei sógor, hogy: „Sok beszédnek sok az alja”.