Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


Ivan Sarić Műszaki Iskola

Nevet változtatott a szabadkai Műszaki Középiskola


Ahogy Ivanović Erzsébet igazgatónő elmondta, a névváltoztatással azt is akarták igazolni, hogy büszkék Szabadka haladó szellemiségére, európaiságára. A névváltoztatás azonban mindezek mellett azt a pozitívumot is hozza, hogy így kivédhető, hogy az intézményt összekeverjék a szabadkai Politechnikai Iskolával nevük hasonlósága miatt. Erre ugyanis már adódott példa (szerbül Tehnička Škola és Politehnička Škola). A névadó ünnepségen jelen volt dr. Jeges Zoltán tartományi oktatási titkár is, aki örömét fejezte ki, amiért Szabadka tiszteli a műszaki tudományokat, és fenntartja azok emlékét, akik sokat tettek a műszaki fejlődésért. A kereskedelmi főiskolát végzett Száritsot a saját fejlesztésű gépeivel tett repülések érdekelték. Őt nevezik a magyar repüléstörténet „ősrepülőjének”. 1909-ben Párizsban járt, ahol megismerkedett a Louis Blériot által készített repülő szerkezetével. Ez évtől elkezdte építeni 24 lóerős Sarić1 nevet viselő repülőgépét, és sikeresen levegőbe emelkedett 1910. október 16-án, a városi versenypálya fölött. Tettét 7000 ember nézte végig. Továbbra is fejlesztésekkel foglalkozott. A háború után elsősorban olyan repülő alkalmatosság (korai helikopter) fejlesztésén dolgozott, amely vertikálisan képes felszállni. Kiváló sportember volt: kerékpározott, birkózott, autó- és motorkerékpár-versenyeken vett részt, és meghatározó alakja volt a szabadkai sportéletnek. Szülővárosában alkotott és maradt sportmecénás egészen élete végéig.
!! | 2010. szeptember 1., szerda
2010. szeptember 02. 09:49 | #13

Köszönöm Templarius, sajnos én a partizánokról tanultam az iskolában. Néhai rokonom, egy szabadkai vendéglős akitől a komcsik elvették mindenét, a palicsi villát is, sokat mesélt hasonló emberekről, sajnos jórészét elfelejtettem. Egyet azonban nem, mindegy miféle az ember csak EMBER legyen, tevékenyen.

2010. szeptember 01. 15:36 | #12

majha lesz elég magyardiják me most aligvan e me minyájan atiszkótak hozzátok.

2010. szeptember 01. 14:34 | #11

Ja...., mert rendes magyar emberről nem lehetett volna az iskolát elnevezni... Abból nincs Szabadkán??

2010. szeptember 01. 14:25 | #10

Tisztelt #5- Ezt a kerékpárpályát Vermes Lajos építette az 188O-as években. Gyerekkoromban még láttam egy kis darabját a Bagolyvár környékén. Abban a korban élt mint Szárits János. Mindketten nagyágyúk voltak , és az európai szellemiséget képviselték nem üres szavakban, hanem igazi tettekben,

2010. szeptember 01. 11:47 | #9

nolátitok nincsúj a napalatt.


2010. szeptember 01. 11:35 | #8

......nnnnnaaaa meg az Orweli Állatfarmon is a ' DISZNOK ' voltak a menök .....

2010. szeptember 01. 11:11 | #7

nemtuttok tik semmit me mámma a gyesznyó a legeterjettebb jószág ost kő melléje a marha me gyesznyóságbú nemlehet ám negélni ha nincsennek hozzá marhák émmeg oszt lépésbe vagyok a kórra me csakigy lehet osztám a marxisók is igencsak a gyesznyókhon húznak ánbár a kissebbsségijjek meg inkábba marhákhon oszt nincsám ebbe semmillen rösszizmus me ollan szertgénivalók ezek a jámbor jószágok.


2010. szeptember 01. 10:03 | #6

vagy marxista vagy rasszista

libákká mán nemis vergődik

2010. szeptember 01. 09:56 | #5

Bocsi Vincebá, de aki manapság marhát meg disznyót nevel arról esetleg ökröt fognak elnevezni, ha úgy jár mint az a bizonyos tökösberci, a bika a drótkerítéssel. Ha jól tudom Szárits építette az első kerékpáros pályát is Palicson, ahol nagyon rangos versenyeket szervezett.

2010. szeptember 01. 09:43 | #4

mé csak marhákká meg disznókká vergődik ke ?

hát a többi állat az nem jószág ?

2010. szeptember 01. 09:39 | #3
neköm teccik me vannaknekünkis jófej főtanálóink meg ősejink oszt maj lehet eccé rullam nevezik ee a mezőgazdsági iskoláát me még enyi marhát meg disznyót mindén senki se nevegetett még felénk.
2010. szeptember 01. 08:45 | #2

Szárits János Műszaki Iskola

azta kutyaúristenit

2010. szeptember 01. 07:09 | #1

Szerintem jó döntés.


fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers