Az újvidéki főpostán hétfő délelőtt nem volt tolongás (Dávid Csilla felvétele)Megkezdődött hétfőn a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) részvényeivel való kereskedés. A NIS-részvény 505 dinárral nyitott a belgrádi tőzsdén. Délig 34 000 részvényeladási meghagyás érkezett országos szinten a postákhoz, és összesen 75 000 részvényt adtak el Szerbiában.
A NIS-részvények eladásához szükséges meghagyásokat a postán intézhetik el a polgárok. Több vajdasági postát is felhívtunk azzal kapcsolatban, hogy mekkora a részvények iránt tanúsított érdeklődés, de csupán Szabadkán voltak hajlandóak nyilatkozni.
Nebojša Daković, a szabadkai postaforgalmi egység igazgatója lapunknak elmondta, hogy hétfőn délután négy óráig a szabadkai postához tartozó területi egységekhez több mint 3000 részvénykereskedelmi meghagyás érkezett, ebből Szabadkán 1850, Zentán pedig 160.
– A számokból láthatjuk, hogy nem volt túl nagy az érdeklődés, minden simán ment, nem volt semmiféle gond a meghagyásokkal. Minden postán külön hely van kijelölve a részvények kereskedelmi meghagyásának az intézésére, így a jövőben sem számítunk nagyobb fennakadásokra – mondta Daković.
A Beta hírügynökség adatai szerint azokat a részvénykereskedési meghagyások, amelyeket a posták hétfőn délelőtt 9.30-ig kiadtak, részt vehettek a tőzsdei kereskedésben, a később kiadott meghagyások viszont mától vehetnek részt a kereskedelemben. Tegnap délig 34 000 részvényeladási meghagyás érkezett országos szinten a postákhoz, és összesen 75 000 részvényt adtak el Szerbiában.
A B92 információi szerint az első napon a polgárok több mint 77 000 részvényt adtak el, a tőzsde zárásakor, 13 órakor egy részvény 520 dinárt ért. A NIS részvényeivel folytatott kereskedés hétfői összértéke 375 000 eurót tett ki. A részvényeket tegnap főleg hazai üzletemberek és magánszemélyek vették, a NIS többségi tulajdonosa, a Gazprom nem vásárolt.
– Az a tény, hogy már az első napon 77 000 részvényt eladtak, arra mutat, hogy nagyon sok az elszegényedett ember Szerbiában, akiknek 500 dinár is létfontosságú lehet – mondta Saša Đogovićközgazdasági szakértő. Hozzátette, hogy a részvények eladásával nem kellene sietni, mert az személyi vagyont képez. Đogović elmondta még, hogy az is nyilvánvaló, hogy az emberek zöme nem hisz a részvényekben, és ez nagymértékben a politikusoknak köszönhető, akik sokkal nagyobb összegeket ígértek régebben az értékpapírokért.
A Tanjug hírügynökség körkérdése alapján arra a következtetésre jutottak, hogy sokan várakozó állásponton vannak a részvényekkel kapcsolatban, és majd csak pár nap után döntik el, megtartják vagy inkább eladják őket. Postai információkra hivatkozva azt írják, hogy a hétfői nap folyamán nem volt nagy érdeklődés a részvények iránt. Tegnap a részvény ára 501 és 550 dinár között ingadozott. A belgrádi tőzsde ma valószínűleg 506 dináros áron kezdi a részvényekkel való kereskedelmet, a részvény árának az ingadozását pedig 466-557 dinár közöttire jósolják a szakemberek.
A polgároknak a postai részvénykereskedési meghagyásokhoz a postára magukkal kell vinniük személyi igazolványukat, meg kell, hogy mondják, mennyi részvényt szeretnének eladni, valamint meg kell jelölniük azt a minimális összeget, amely alatt nem hajlandók kereskedelembe bocsátani. Ezenkívül rendelkezni kell egy aktív folyószámlával is, a pénzt ugyanis erre utalják. Ezután megtörténhet a szerződéskötés, majd a posta kibocsátja a részvénykereskedési meghagyást. Szükség esetén a Postai Takarékpénztár ingyen brókertanácsokat biztosít. Ha sikerül eladni a részvényeket, a pénz három napon belül a számlára kerül. A belgrádi tőzsde minden munkanapon 10-től 13 óráig dolgozik, bővebb információt a www.belex.rs honlapon találhatnak.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1853
Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel.
1922
Budapesten megszületett Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000).
1763
A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.
1810
Megszületett Barabás Miklós festő, grafikus a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze.
1840
Házasságot kötött Viktória angol királynő és Albert szász-coburgi és gothai herceg.
1840
Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt.
1863
Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket.
1890
Megszületett Boris (Leonidovich) Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító (Zsivágó doktor).
1898
Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).
1910
Svédországban bevezették az általános választójogot.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.