2012. február 7., kedd

Rómeó, Tódor, Richárd napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Kuttyogatómuzsika a Tisza-parton

Győztesek Győztesek (Fotó: Buzás Mihály)

Két év kihagyás után a magyarkanizsai Testvériség –Bratstvo Sporthorgász-egyesület ismét megszervezte a hagyományos kuttyogatóversenyt. A Halászati Törvény ugyanis immár lehetővé tette, hogy horgászrendezvényeken a vízgazda engedélyével kuttyogassanak a résztvevők.

A Tisza sokáig elhúzódó magas vízállása miatt többszöri halasztás után szombaton megtartották a sorrendben 13. versenyt, amelynek keretében húsz csapat szállt vízre. Dušan Rakić főszervező elégedetten nyilatkozott:

– Nehéz küzdelem volt. Nagyon sokat kellett dolgozni és küzdeni azért, hogy erre a mai versenyre sor kerülhessen, és végre újra kuttyogató hangját lehessen hallani. Sajnos a tilalmi rendelkezéseket olyanok hozták meg, akik ezzel soha nem foglalkoztak, nem értik a kuttyogatás lényegét, és csak azt szajkózzák, hogy a kuttyogató használatával kiirtjuk a harcsákat a vizeinkből. Erről szó sincs. Mi sportszerűen használtuk azelőtt is, és úgy fogjuk a jövőben is használni ezt az egyszerű harcsacsalogató szerszámot, és tovább harcolunk azért, hogy a kuttyogatót minősítsék újból sporteszközzé, annál is inkább, mivel profi szerszámként csupán a szerbiai előírásokban szerepel. Magával a versennyel, a körülményekkel messzemenően elégedett vagyok. Megvalósult az az álmom, hogy túltegyünk Tekiján, ahol minden évben nagy sikerrel rendezik meg a Vaskapui Aranykuttyogató versenyt. Az idei, sorrendben 28. tekijai megmérettetésen 18 csapat vett részt, itt ma 20 csapat szállt vízre. Magyarországot szegedi, szegcsői és hódmezővásárhelyi horgászok képviselik, Szerbiából pedig šabaci, újvidéki, szabadkai, apatini, bácskertesi, péterrévei, nagybecskereki, adai, csókai, zentai, tekijai, törökkanizsai, és persze magyarkanizsai versenyzők indultak. A mai versenyen azért is szurkoltam, hogy mint eddig minden alkalommal, ezúttal is sikerüljön annyi harcsát kifogni, hogy a helyezés sorrendjét ne sorsolással kelljen eldönteni. Ez is bejött, hiszen alig volt egy-két csapat, amelyik egyetlen harcsát sem fogott. Egyszerű szabályokkal, egyszerű pontozással szerveztük meg a versenyt, mert elsődleges célunk az együttlét és a barátkozás volt, amiben – merem állítani – minden várakozást sikerült felülmúlnunk. Szervezőként hálás köszönettel tartozunk a magyarkanizsai Visa-prom cégnek, amely segítette a versenyt, biztosította a nyereményeket, sőt egy csapata, élén a cég tulajdonosával, a versenyben is részt vett.

Másodikok


Az időjárási körülmények a verseny egész ideje alatt szinte ideálisak voltak. A kevés napsütés, az időnként feltámadó, de csak kisebb szél, és a kellemes, nem túl magas hőmérséklet nemcsak a horgászoknak tetszett, hanem a jelekből ítélve a nagybajszú ragadozóknak is. A mérlegelésnél kiderült, aversenyzőknek összesen 27 méretes, tehát hatvan centin felüli harcsát sikerült fogniuk, ezek összsúlya meghaladta a 47 kilogrammot. Az első és második helyezett csapat horgára 5-5 darab akadt, a harmadik helyezett már csak hármat fogott ugyan, de köztük volt a legnagyobb kifogott példány, amely bronzérmet hozott a párosnak. Az ötórás verseny során a versenyzők majdnem kétszáz méreten aluli harcsát engedtek vissza.

A dobogóra három magyarkanizsai csapat állhatott fel, azzal, hogy a második helyezett csapat egyik tagja törökkanizsai, ám a magyarkanizsai egyesület tagja. Győztes a Bosznai István–Bata Márton páros lett, öt harcsájuk 9680 grammot nyomott. Az őket követő dr. Újhelyi Péter–Szalma Gábor kettős csak hatszáz grammal maradt le az első helyről, a dobogó harmadik fokára pedig a Bata Ferenc–Pópity Mihály kettős állhatott fel. Három harcsájuk összsúlya 6780 gramm volt. A legnagyobb, 3040 grammos harcsát is ők fogták. Bata Márton, a győztes csapat tagja a következőket nyilatkozta:

Duško Rakić és Pópity Mihály a verseny legnagyobb harcsájával


– Nem számítottunk a sikerre, mivel a többszöri halasztás miatt későinek találtuk a verseny időpontját. Úgy tartom, hogy a harcsára május 1-je előtt vagy július 15-e után érdemes ráhajtani. Fenekezni is szeretek, kuttyogatni is, de talán a többféle csali miatt a kuttyogatás valamivel macerásabb. Most kagylót, gilisztát és lóbogarat használtunk csalinak. A nagyobb kapásokat figyelembe véve nagyjából 60 százalékos teljesítménnyel horgásztunk, ami jó eredmény, főleg így, a dobogó legmagasabb fokáról nézve.

KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Aki azt hiszi, hogy a nulla szorozva x-szel egyenlet mindig nulla, az Szerbiában nem kapna átmenő osztályzatot. Aki úgy véli, hogy a kifizetett tartozás valóban letisztázottnak számít, az inkább vándoroljon ki egy másik országba.

Októberben kedves ismerősöm arról mesélt felháborodva, hogy a vállalat, amelynek alkalmazásában áll, értesítést kapott az adóhivatal illetékes fiókintézetétől adótartozásairól. Az értesítésen a tartozás rubrikában nulla dinárt tüntettek fel, majd egy sorral lejjebb, a kamat, illetve az összes tartozás rubrikákban, már 5 ezer dinár szerepelt. Hosszasan morfondíroztunk és próbáltuk felidézni az elemi iskolás matematika órákat, hogy vajon milyen módon lehet a nulla tartozásra kamatot felszámolni. Szinte már el is felejtettem a történetet, amikor összefutottam egy másik ismerősömmel, aki felháborodottan mesélte, hogy képzeljem csak el mi tudott meg jó barátjától, az adóhivatal egyik vajdasági fiókintézetének igazgatójától: a Köztársasági Adóhivatal és a Pénzügyminisztérium az adóhivatal minden egyes szerbiai fiókintézetének vezetőjét arra utasította, hogy kényszer megfizettetéssel fenyegetőzve minél több személynek küldjenek értesítést adótartozásukról. Az nem baj, ha nem létező, vagy már régen kifizetett tartozásról van szó, az idősebbek, vagy a tapasztalatlanabbak úgyis megijednek a fenyegetés láttán és kifizetik az összeget, mesélte röhögve ismerősömnek az igazgató, hozzátévén, hogy ez van, valahogy pénzt kell teremteni a büdzsébe.

Nem tudom hány szerencsétlen idős, vagy tapasztalatlan, jóhiszemű ember „ijedt” meg, és duzzasztotta fel az államkasszát az alaptalanul, jogtalanul és törvénysértő módon követelt pénzzel.

A jogállamiság legalapvetőbb mércéjét is semmibe vevő államhatalmi megnyilvánulásban nem kizárólag a felsőbb instanciák hibáját kell keresni: amíg békés nyájként csak bégetünk, és nem válunk legalább egy kicsit farkassá, addig ne csodálkozzunk, ha úgy viselkednek velünk, mint a birkákkal. Ha így folytatjuk, akkor nem kellene meglepődnünk, ha hamarosan még a lelegelt fűért is hálát kell majd mondanunk pásztorainknak.

P.E.
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1920
Záhonyban megszületett Béres József tudományos kutató, a Béres csepp megalkotója, aki a rák okainak felderítésén, a megelőzés és a leküzdés lehetőségein dolgozik.

1812
Megszületett Charles Dickens angol író (Copperfield Dávid).

1834
Megszületett Dimitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus, az elemek periódusos rendszerének megalkotója.

1933
Meghalt gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter, nagybirtokos.

1990
Meghalt Karády Katalin színésznő.

1993
Meghalt Mensáros László színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész.

1832
Megszületett Hannah Whitall Smith amerikai evangélista, reformátor és szerző, aki a feministák ügyének pártfogójaként harcolt a nők választójogáért és felsőoktatási intézményekbe való bejutásukért.

1871
Meghalt Heinrich Engelhard Steinway német származású amerikai hangszerkészítő, a Steinway, New York-i zongoragyártó cég alapítója.

1885
Megszületett Sinclair Lewis amerikai regényíró, aki 1930-ban - az amerikai írók közül elsőként - irodalmi Nobel-díjat kapott (Arrowsmith).

1906
Megszületett Buga László orvos, egészségügyi szakíró, "Buga doktor".

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -