Vasárnap tartották Horgoson és Magyarkanizsán a XVII. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok rendezvénysorozatának megnyitóját
A megnyitó ökumenikus istentisztelettel kezdődött a kishorgosi pusztatemplomnálVasárnap Horgoson és Magyarkanizsán ünnepélyes keretek között megnyílt a XVII. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok rendezvénysorozata.
A megnyitó ünnepség ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét a kishorgosi pusztatemplom régészeti lelőhelyen. Bevezetőben Takács József, a horgosi helyi közösség elnöke mondott köszöntőt. Üdvözölte a vendégeket: Répás Zsuzsannát, a Magyar Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárát, Tápi Lajos konzult, ifj. dr. Korhecz Tamást, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét, Hajnal Jenőt, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatóját, Dudás Károlyt, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökét, Bordás Győzőt, a Magyar Szó igazgatóját, Pál Károlyt, a VMSZ ügyvezető alelnökét, Nyilas Mihály magyarkanizsai polgármestert. Köszöntötte az egyházak, a magyarkanizsai önkormányzat és a horgosi helyi közösség elöljáróit, valamint a Szent György Lovagrend tagjait.
