HUMANITÁRIUS JOGI ALAP
Az Emberi Jogi Alap civil szervezet tegnap felszólította a szerbiai, és a volt Jugoszlávia tagállamainak illetékes intézményeit, hogy tárják fel a megmaradt tömegsírokat és írjanak alá egy nemzetközi egyezményt minden erőszakos úton eltűnt személy védelmében, Koszovó és a többi jugoszláv utódállam intézményei pedig hozzák nyilvánosságra a titkos tömegsírok helyét, hogy a családok méltósággal eltemethessék halottaikat. A szervezet szerint az eltűnt személyek sorsának rendezésére tett szóbeli ígéretek, a tömegsírok helyszíneinek titkolása lealacsonyító fellépés az áldozatokkal, hozzátartozóikkal és a társadalommal szemben.
A nemzetközi Vöröskereszt ez évi adatai szerint összesen 14.790 személy után kutatnak, Bosznia-Hercegovinában tíz és félezer embert, Horvátországban mintegy 2436, Koszovóban pedig 1842 eltűnt személyt tartanak nyilván.
Robbanóanyagot találtak
A szerbiai és boszniai rendőrség közös akciója során 15 kilogramm plasztikbombát, hat kézigránátot, két pisztolyt és négy robbanószerkezetet foglaltak le, jelentette be tegnap Ivica Dačić belügyminiszter, aki arról is beszámolt, hogy az akció során hat személyt tartóztattak le, öt szerbiai és egy bosznia-hercegovinai állampolgárt, aki megkísérelte eladni a robbanóanyagot.
Svetolik Đ.-t gyanúsítják azzal, hogy megrendelte a robbanóanyagot, de letartóztatták Miodrag M.-t, Nikola V.-t, Marko V.-t és Marko Đ.-t is. A belügyminiszter elmondta, hogy az akció több hónapig tartott, és a gyanúsítottakat a robbanóanyag átadásakor tartóztatták le.
Az ügyben a nyomozás folytatódik.
Nagybecskerek
A három legjobb sörivó: Csillag, Kišprdilov és Kajtazi (Fotó: Kecskés István) A 25. nagybecskereki Sörnapok leggyorsabb sörivója Csillag Olivér, aki az egyliteres söröskorsót 5,71 másodperc alatt ürítette ki, megelőzve a döntőben a háromszoros győztes Martin Kajtazit, valamint Milan Kišprdilovot. A hölgyek versenyében a tavalyi első, Stojanka Trivunović győzött, aki a fél liter sört 5,16 másodperc alatt fogyasztotta el, megelőzve vetélytársát Ljiljana Bjelićet. A söröskorsó-tartó bajnokságot pedig Milovan Aničić nyerte, aki teljes nyolc percig tartotta az egyliteres kriglit. Csillag 50 ezer dinárt, Trivunović és Aničić pedig 30-30 ezer dináros jutalmat kapott Marina Martinovtól, a helybeli Turisztikai Központ igazgatójától.
Helytörténészek tanácskoztak a hétvégén Zentán
A zentai Alkotóházban rendezték meg szombaton a Vajdasági Magyar Helytörténészek 5. szemináriumát, amelynek résztvevői az egyéni emlékezés produktumairól értekeztek egymással. A Thurzó Lajos Közművelődési Központ és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közös rendezvényét Németh Ferenc, az újvidéki Forum Könyvkiadó igazgatója nyitotta meg, a házigazdák nevében pedig Pejin Attila, a zentai Városi Múzeum igazgatója köszöntötte az igencsak szép számban összegyűlt helytörténeti kutatókat.
Lovas és íjászfesztivál volt Oromparton
A hétvégén Oromparton a csordajáráson tartották meg a II. Lovas és íjászfesztivált. A kétnapos rendezvényen szombaton viszonylag kevés látogató volt, igaz, az idő is borongós volt, vasárnapra azonban a nap is kisütött és a fesztiválra érkezők száma is megszaporodott. A rendezvény egy pótkocsikkal, rögtönzött kerítéssel, kocsmasátorral, színpaddal és kirakodóasztalokkal körbevett területen zajlott, ahol a lovakon kívül őshonos állatokkal is találkozhatott a bámészkodó.

A NIS újvidéki székháza
Hétfőn kezdődik meg a hivatalos tőzsdei kereskedés a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) részvényeivel. Szerbia 4,8 millió lakosa rendelkezik e vállalat mintegy 20 millió kibocsátott értékpapírjával, amelyeket most saját belátásuk szerint értékesíthetnek. Azok, akik az eladás mellett döntenek, ezt a postahivatalokban végezhetik el, viszont amennyiben valaki NIS-részvényt szeretne vásárolni, ezt csakis brókerházakon keresztül teheti meg, provízió fizetése mellett.
Nagyszámú kiállító, valamivel gyengébb látogatottság, igényes szakmai programok jellemezték az idei rendezvényt
Vasárnap fejeződött be a sorrendben negyedik szabadkai nemzetközi és regionális gazdasági vásár. A sportcsarnokban megszervezett gazdasági seregszemle keretében számos szakmai tanácskozásra is sor került, a régió és Szerbia gazdálkodói mellett pedig bemutatkoztak magyarországi és horvátországi cégek is. A zárónapon sorsolták ki a vásár fődíját is, egy egyedi, kézzel készített kandallót. A szervezők vegyesen értékelték az idei rendezvényt.
