Erdély Lenke: Az elmúlt időszakban sikerült magasabb szintre emelni a kisebbségi oktatást (Fotó: DÁVID Csilla) Fontos előrelépés, hogy az idén kidolgozott követelményrendszer segítségével mérhetővé válik a diákok tudása anyanyelvből, ami egyúttal azt is megmutatja, mennyire sikeres ennek a tantárgynak az oktatása az általános iskolában. Hamarosan bemutatják az értékelési rendszer pontos részleteit is.
A Tartományi Végrehajtó Tanács 2003-ban alapította meg a Vajdasági Pedagógiai Intézetet. Erdély Lenke 2005 óta igazgatja az intézményt, beszélgetésünk elején arra kértük meg, értékelje, miben változott meg azóta a tartomány oktatásügye, különös tekintettel a kisebbségi, azon belül is a magyar nyelvű oktatásra, kedvezőbbek vagy sem a feltételek ma a kezdetekhez viszonyítva.
– A pedagógiai intézetet voltaképpen azzal a céllal alapította meg a tartomány, hogy fejlessze a kisebbségi oktatást, a valamivel később megalakult nemzeti tanácsokkal együttműködve. Úgy gondolom, hogy a célt, azt, hogy magasabb szintre emeljük a kisebbségi oktatást, sikerült az elmúlt időszakban megvalósítani. Tankönyveket, tanterveket véleményezünk, és javasoljukjóváhagyásukat, s bár igaz, a tankönyvkiadás a korábbiakban is Újvidékhez kötődött, a tantervek jóváhagyása már nem. Mára ebben a tekintetben is pozitív változás jött létre, és az anyanyelvi tantervek jóváhagyása – a tizenöt-húsz évvel ezelőtti gyakorlathoz hasonlóan – ismét a tartomány, azaz a pedagógiai intézet hatásköréhez tartozik. Végbement tehát egyfajta decentralizálás a tartomány oktatásügyében is, ami természetesen sokkal kedvezőbb feltételeket teremt a kisebbségi oktatásnak. Persze, a mai állapot sem nevezhető még ideálisnak, hiszen itt csak azokról a tantervekről, tankönyvekről gondoskodhatunk, melyek az anyanyelv oktatásához kapcsolódnak, ezenkívül a tankönyv-kiegészítőkről, melyek az adott kisebbségi csoport kultúráját, történelmét dolgozzák fel, s ilyen módon is lehetőség nyílik a témák megfelelő megközelítésére, a nemzeti kultúra ápolására.
Tanévkezdés előtt állunk, ilyenkor a közvélemény figyelme is még inkább az oktatásügyre összpontosul. A Vajdasági Pedagógiai Intézet hogyan vesz részt a tanév előkészítésében?
– Először mindenképp azt az újdonságot szeretném megemlíteni, amelynek az elkészítésén 2010 folyamán dolgoztunk. Annak az anyanyelvoktatáshoz kapcsolódó követelményrendszernek (szabvány, standard) a kidolgozásáról van szó, mely pontosan meghatározza, melyek azok az ismeretek, melyeket az általános iskolás tanulóknak el kell sajátítaniuk a nyolcadik osztály befejezéséig. A követelményrendszer négy területet ölel fel: az értő olvasásnak, az írásbeli kifejezőkészség fejlesztésének, a nyelvtani ismereteknek és az irodalmi ismereteknek a területét. Három szintet különböztet meg a tudásértékelő rendszer. Eszerint az oktatás akkor bizonyul eredményesnek, ha az alapszint feladatait a diákok nyolcvan százaléka, a valamivel nehezebbeket (középszint) a tanulók ötven, a legnehezebb, haladó szintű feladatokat pedig a diákok huszonöt százaléka tudja megoldani a nyolcadik osztály végén.
Milyen eredményeket várnak mindettől?
– A követelményrendszer alkalmazásával mérhetőbbé válik a diákok tudása anyanyelvből, valamint az anyanyelv oktatásának hatékonysága az általános iskolákban, s ez fontos előrelépés. Jelentősége a záróvizsgákon mutatkozik majd meg, az előttünk álló tanév végén ugyanis két tantárgyból, anyanyelvből és matematikából záróvizsgát kell tenniük a nyolcadikosoknak. Úgy tervezzük, hogy a rendszer alkalmazhatóságáról október folyamán szélesebb körű szakmai értekezletet tartunk, az értékelési rendszer elsődleges kidolgozóinak közreműködésével.
Említette az intézet tankönyvkiadásban, tantervek jóváhagyásában betöltött szerepét.
– Igen, az idén szerencsésnek mondhatjuk magunkat ezen a téren, mert a tankönyvkiadóval, a nemzeti tanáccsal és a szerzőkkel sikerült elérnünk azt, hogy kiadjanak egy anyanyelv-ápolási tankönyvet azoknak a harmadik osztályos tanulóknak, akik nem anyanyelvükön tanulnak. Sajnos, nincs mindenhol megszervezve a magyar nyelvű oktatás, s az ilyen kiadványok nagy segítséget jelentenek. A nyolcadikos olvasókönyv, valamint a hatodikos magyar nyelvű zenekönyv is kiadásra kerül, a hetedikes magyar nyelvű zenekönyvet is kedvezően értékeltük – fontosnak tartjuk, hogy a művészeti tantárgyakat is nemzeti kultúránkhoz kötődve tanulhassák a gyerekek. A negyedikesek és a gimnáziumok második osztályos tanulói történelmi tankönyv-kiegészítőkből is tanulhatnak. Mindemellett lényeges még a közoktatási törvény által biztosított jogátruházás egyik következményét is megemlítenem, nevezetesen azt, hogy a kisebbségi nyelveken megtartandószakmai továbbképző programok akkreditálását ezentúl a pedagógiai intézet végzi, illetve az intézet által összeállított bizottság javasolja azok jóváhagyását a minisztériumnak. Az idén átadott tizenkilenc program közül tizenkettő volt magyar, s a szakmai bizottságunk valamennyit el is fogadta. Az intézet honlapján szeptember elsejét követően tájékozódni lehet, melyek ezek pedagógus-továbbképző programok.
Melyek az intézet közeljövőre vonatkozó tervei?
A már említett tanácskozáson kívül tervezünk egy nyolcadik osztályosokat tanító tanárok közötti értekezletet is összehívni, akikkel éppen a már említett záróvizsgával kapcsolatos részleteket beszélnénk meg. Ezenkívül még az idén szerettük volna befejezni a középiskolai oktatás hatékonyságát vizsgáló kutatásunkat, melyet azonban, elsősorban anyagi fedezet híján, el kellett halasztanunk. De úgy tűnik, hamarosan újra lesz rá fedezet, s folytatni fogjuk ezt a munkát is.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1853
Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel.
1922
Budapesten megszületett Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000).
1763
A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.
1810
Megszületett Barabás Miklós festő, grafikus a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze.
1840
Házasságot kötött Viktória angol királynő és Albert szász-coburgi és gothai herceg.
1840
Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt.
1863
Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket.
1890
Megszületett Boris (Leonidovich) Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító (Zsivágó doktor).
1898
Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).
1910
Svédországban bevezették az általános választójogot.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.