2012. február 9., csütörtök

Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

A három bármi

Az első kosárlabda-világbajnokságon részt vevő jugoszláv válogatott Az első kosárlabda-világbajnokságon részt vevő jugoszláv válogatott

Szerkesztőm, a maga huszonvalahány éves lendületével elém állt és közölte: szombaton be kell ülnöd Árok karosszékébe, és mesélni bármiről. Tehát a

BÁRMI I.

Zenta város egykori korlátlan ura a futballistából lett politikus Fajka Nándor vagy 30-40 évvel ezelőtt berendelt a pártszékházba és rendelkezett: utazz el rögtön Kragujevacra, és hozd haza Kispál Ferencet, mert ő lesz az újonnan alakuló futballcsapat központi figurája.

– Mit ígérhetek neki, hogy otthagyja a kragujevaciakat?

– Semmit, illetve azt, hogy állást kap a várostól.

A Kína elleni felkészülési mérkőzés előtt a Szerb Kosárlabda-szövetség egy kis ünnepséget rendezett Srđan Kalembernek, Bora Stankovićnak és Engler Lajosnak

– De milyen állást?

– Olyat, amihez semminemű képzettség sem kell. Majd újságíró lesz, mert az bárki lehet.

Milyen nagyképű fickó ez a Fajka? Nem elég, hogy megalázza a szakmát, hiszen akkor már újságírónak hittem magam – gondoltam.

Fajkának ellentmondani akkoriban nem lehetett, így elutaztam Kragujevacra, és Kispál hazakerült Zentára. Az első idényben jobbszélsőként 54 gólt rúgott és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Zenta legyen az akkori szerb liga győztese. Emellett még jó újságíró is lett belőle a semmiből.

Tehát Fajkának igaza lett, és félve írom le, újságíró bárki lehet...

BÁRMI II.

Meghalt 87 éves korában minden idők legjobb és legeredményesebb jugoszláv labdarúgója, Stjepan Bobek – Štef. Életútja regényes volt. Bukovi Márton, a zágrábi Građanski edzője fedezte fel, és 17 éves korában már az első csapatba került.

A II. világháború befejeztével nem focizhatott, mert gyűjtőtáborba került. Mint egykori „domobrant” eltiltották a játéktól, és úgy hitte, vége a futballkarrierjének. Ember tervez, és Svetozar Vukmanović – Tempót az akkori titói rendszer negyedik tagjaként (Tito, Kardelj, Ranković, Tempo volt a rangsor) azzal bízták meg, hogy Partizan név alatt alakítsa meg az új rendszer labdarúgóklubját. Könnyű dolga volt, mert sorra hívatta be katonának az akkori Szerbia legjobb focistáit. És ki mert volna ellentmondani? A Partizan edzője egy pesti ember lett Spitz Illés személyében. Hiányzott egy gólvágó csatár, de honnan szedje elő? Miután barátjától, Bukovi Mártontól megtudta, hogy van egy csodacsatára, de az edzőtábor helyett fogolytáborban várja, mikor és mennyi időre ítélik el. Spitz ezt elmondta Vukmanović Tempónak és ő intézkedett. Bobek azonban hallani sem akart arról, hogy Belgrádba kerüljön, de a végén csak jobb belátásra kényszerült.

A véletlen úgy hozta, hogy ezzel az emberrel Athénban egy éven át együtt lakhattam. Soha nem éreztette, hogy ő már befutott sztár, én meg csak egy igyekvő edzőcske. Volt-e emberi gyengéje? Igen, de én csak kettőről tudok. Bárhova is indult, előtte mindig tükör elé állt. 10-15 percen át olajos fésűvel meg kefével hengerelte simára a haját mindaddig, míg a választék nem lett teljesen láthatóvá.

– Mond, játékos korodban is nyalogattad a hajadat? És ha igen, mi történt, ha fejelni kellett a mérkőzés folyamán?

– Puskás és én nemigen fejeltünk, ő is úgy vigyázott a választékára mint én, és a pályán szinte mindent a lábunkkal oldottunk meg, a fejelést vagy a fejelgetést a vízhordókra bíztuk.

A másik gyöngéje érhetetlen volt számomra. Egyik napon, amikor hazaért, megkérdezte, mit olvasgatok éppen?

– Nézegetem a szerb–görög szótárt – válaszoltam, mert nem ártana talán megtanulni görögül, ha már itt edzősködünk. Rám nézett, és megpróbált szigorúnak tűnni. – Ezt ne tedd! Nekünk nem szabad megtanulni görögül, mert akkor ők rájönnek arra, hogy mi is csak közönséges emberek vagyunk, és veszítünk a tekintélyünkből.

– Könnyen beszélsz te – mondtam neki –, mert ha én megtanulok görögül és három hónap után sikerrel vizsgázok, akkor a tolmácsom teljes fizetését hozzáragasztják a havi béremhez.

– Akkor se tedd, és akkor se tanulj meg, akkor inkább kifizetem azt a pár száz drachmát, amit a tolmács bére jelentene számodra.

Könnyen beszélt ő, mert az én fizetésem 250 amerikai dollár volt, az övé pedig 3000 dollár havonta.

Mindegy. Én csak megtanultam görögül, ő pedig mindaddig nem, míg bele nem háborodott az akkori kor leghíresebb görög énekesnőjébe Biki Moskoliuba. Mivel a vonzalom kétirányú volt, így egyik napon azt vettem észre, hogy már gagyog görögül, később pedig már jó középszinten beszélt is.

BÁRMI III.

A múlt hét végén nagy ünnepséget rendeztek Belgrádban abból az alkalomból, hogy 60 évvel ezelőtt Buenos Airesben Jugoszlávia is részt vett az első kosárlabda-világbajnokságon. Az akkori csapatból hárman maradtak életben: Bora Stanković, Srđan Kalember és Engler Lajos. Egykori Magyar Szó-beli kollégám, Engler Lajos (1928) arra a kérdésre, mi is történt az ünnepségen, monológgal válaszolt.

– Igen megható volt, hogy ennyi idő után rólunk – a jugoszláv kosárlabdasport úttörőiről – valakinek eszébe jutott megemlékezni. És kérded, hogy hogy került egy magyar a csapatba? Úgy, hogy mi Nagybecskereken már akkor is kosaraztunk, amikor az ország többi városában még nemigen tudtak erről a sportágról. Hogy Becskereken miért volt ennyi magyar kosarazó, arra választ nem tudok adni, de talán az is hozzájárult ehhez, hogy a Budapestről Becskerekre került tanár, Gerdov János megismertette velünk ezt a sportágat. Lóci Vilmos volt a sztár, de hogy bajnokok lehessünk, ehhez hozzájárult Kurcz Feri, Rosival Laci, Kiffer János, Tornyánszki és talán én is. Mi sem volt természetesebb, hogy amikor az első, Buenos Aires-i világbajnokságra megérkezett a meghívás, akkor a csapat gerince, a becskereki Proleter már adott volt. Bekerült a válogatottba még az újvidéki Demsár Laci, a szabadkai Marjanović és egy Sokolović nevezetű fiatalember is. Buenos Airesben jól szerepeltünk, mert a tizedik helyen végeztünk. Az is igaz, hogy mindössze tíz résztvevő volt, de azt jelenti, hogy az akkori világranglistán a tizedik helyre kerültünk. Megtörtént egy furcsa eset is, amikor az utolsó meccseink egyikét játszottuk, akkor az edzőnk időt kért, és az alatt végig magyarul beszélt hozzánk. Marjanović – aki szabadkai fiú volt –, szintén jól tudott magyarul, úgyhogy a közönség egy része nem tudta megállapítani, hogy Jugoszlávia vagy Magyarország van a vb-n. Sokolović – aki egy szót sem tudott magyarul – egész idő alatt hallgatott, aztán felkiáltott.

– Emberek, adjanak egy tolmácsot, mert nem tudom, miről beszél az edző. Tehát ez egy gyönyörű korszak volt az életemben. 16 éves koromban kezdtem játszani, 32 éves koromban hagytam abba. És hogy akkoriban mennyire nem becsülték még a kosárlabdát, arra egy megtörtént esetem a példázat. Belgrádban sétálva odajött hozzám egy ember és így szólt. – Mondja Bobek úr, mi lesz vasárnap az eredmény; Mondtam neki, nem én vagyok a Bobek, esetleg hasonlítok rá. Az illető csapott a kezével és továbbhaladt.

Engler Lali később a Magyar Szóhoz került, és én kaptam tőle egy igen bölcs tanácsot. Ezt mondta: – Furcsa időket élünk, de tartsd a szád, ne sokat papolj, és minden rendben lesz veled. Amikor már nem volt minden rendben velem, később tudtam meg, hogy a szerkesztőségi ülésen Engler Lajos volt az egyike azoknak, aki a főszerkesztő szigorú büntetése ellen szót mert emelni.

Köszönöm, Lajos, utólag is, és ennyit a BÁRMIRŐL.

Hozzászólások (4) Szóljon hozzá Ön is!
2010. augusztus 30. 19:17 | #4

János,

Csak írj! Bármiről, és bármit. Magam is sokat tanulok tőled. Bármikor. A szerkesztődnek meg igaza van. Bármiről! Zseniális.

Üdv. Sáfrány Ferenc

2010. augusztus 28. 07:23 | #3

Küldjük el az Árokot még egy két hétre ha már ilyen érdekeseket irsz!Én úgy tudtam, hogy a Konjovic is tagja volt a csapatnak, avagy ő későbbi korosztály lenne?

...
2010. augusztus 27. 20:26 | #2

... három a magyaré...

2010. augusztus 27. 20:16 | #1

köszönjük az érdekes írást, kétszer is elolvastam

Gyógyítható-e a fagykárt szenvedett fa?
Gyógyítható-e a fagykárt szenvedett fa?
Kora tavasszal még hormonkezeléssel segíthetünk a fagykárt szenvedett fákon, amit egyre többen, s tegyük hozzá, eredményesen is alkalmaznak, tanácsolja Gulyás Oldal Nándor szakmérnök – Látogatóban a királyhalmi alamtermelőknél Magvető
12:08
Másfél év Peruban
Másfél év Peruban
Az újvidéki Sóti Zsuzsanna a Harmadik Világ Szegényeinek Szolgái Misszionárius Mozgalom révén önkéntesként dolgozott a távoli országban Közelkép
21:45 [tegnap]

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.

Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.

A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…

fi
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.

1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.

1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.

1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)

1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)

1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.

1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.

1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.

1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.

1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -