2012. február 7., kedd

Rómeó, Tódor, Richárd napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Nem csupán a nyugdíjasoké a világ

A Nemzetközi Valutaalap képviselői nem hajlandók tárgyalni a nyugdíjreformról

Úgy tűnik, hogy a Nemzetközi Valutaalap képviselőinek végképp elegük van a szerbiai nyugdíjtörvény reformjából, mert a mostani találkozó alkalmával már előre bejelentették, hogy erről a kérdéskörről nem kívánnak tárgyalni. Mintha azt mondták volna, hogy nem csupán a nyugdíjasoké a világ. Pedig nálunk ez bizony jelenleg 1,6 millió polgárt érint, és bizonyára nagyon sokan vannak olyanok, akik már számlálják az éveket, lehet, hogy a hónapokat vagy a napokat, hogy mikor mennek végre nyugdíjba. Valamennyit elkeserít és felháborít mindaz, ami a nyugdíjtörvény reformja körül történik. Mert egyértelmű, hogy egyre szigorodnak a feltételek a nyugdíjba vonulás tekintetében, és a nyugdíj összegének elszámlálásra vonatkozóan is, sőt az is egyértelművé válik, hogy rohamosan egyre kevesebbet fog érni legidősebb polgáraink havi ellátmánya.

Hiszen ha a jelenleg a köztársasági képviselőház előtt levő megreformált nyugdíjtörvényt elfogadják valamikor szeptember folyamán, akkor a szerbiai nyugdíjasok még abban sem reménykedhetnek, hogy akkora nyugdíjat fognak kapni, mint eddig. A reform lényege, hogy lassan és fokozatosan faragják le a nyugdíjakat, jelenleg a szerbiai átlagfizetésnek a 60 százalékát teszi ki az átlagnyugdíj, ám ebből hamarosan 40 százalék lesz.

Ezt nem fogja hagyni és ölbe tett kézzel nézni az országban aktívan működő öt szakszervezet, ugyanis sztrájkhullámot jelentettek be szeptember végére a nyugdíjtörvény reformja miatt, de főleg azért, mert a kormány teljesen marginális kérdésként kezeli mindezt, és jottányit sem hajlandó engedni a feltételekből. Szeptember 29-én lesz az első sztrájknap Borban, s azt követően naponta vonulnak fel Szerbia városaiban a tüntetők. A szakszervezetek azt követelik, hogy az átlagnyugdíj továbbra is a szerbiai átlagbér 60 százaléka legyen, hogy a minimális nyugdíj ne legyen kevesebb a szerbiai átlagbér 25 százalékánál, hogy a kedvezményezett nyugdíjasok 40 szolgálati évvel elmehessenek nyugdíja, valamint azt is, hogy a nők esetében szolgálati évet ne emeljék 35-ről 38 évre, és hogy az öregségi korhatár se módosuljon 53-ról 58 évre. Kitartanak a felsorolt feltételek követelése mellett, úgy gondolják, hogy ez nem nagy engedmény, és a hatóság részéről is nagyobb megértést várnak el a szociálisan érzékeny területek iránt. Ezenkívül azt követelik az ország irányítóitól, hogy jobban tennék, ha a feltételek folytonos szigorítása helyett inkább azt ellenőriznék rendszeresen, hogy a vállalatok fizetik-e és milyen lemaradással a nyugdíjjárulékot, vagy inkább a munkanélküliség felszámolására és az életszínvonal növelésére koncentrálnának.

Hozzászólások (3) Szóljon hozzá Ön is!
ZAM
2010. augusztus 26. 22:33 | #3

Nem csupán a nyugdíjasoké a világ

Ne is legyen , fel velük a hegytetőre, mint a Japánoknál volt szokás.

2010. augusztus 25. 16:56 | #2

Az ilyen a nyugdíjrendszernek semmi értelme. Ennél még az is többet ér, ha megtartom a nyugdíjalapba fizetedő pénzt, be tudom azt fektetni sokkal hasznosabban, főleg ha arra gondolok, hogy a gyerekeimre, saját gazdaságomra is költhetném. Meg tudom érteni a mai, meg a nyugdíjra pár évet várakozókat is, nagyon rossz érzés lehet, olyasmiben kell csalódniuk, amiben évtizedekig hittek és hisznek a mai napig is.

2010. augusztus 24. 23:26 | #1

"A nyugdíjrendszer halott" . Így fogalmazott 5 éve egy közgazdász Magyarország nyugdíjrendszeréről, ami igen hasonló a miénkhez, leszámítva azt, hogy ott azért több az egy nyugdíjasra jutó aktív dolgozó, mint nálunk.

Hogy is van ez? Előre fizeti az ember a fizetésének 22%-át 40 éven át, majd (ha nem lenne se jobb, se rosszabb 40-45 év múlva, akkor ) átlag 8 éven át 40%-ot kap vissza... Aha.... Tehát egy átlag férfiember élete során a tripláját dobálja bele a feneketlen kútba, mint amit visszakap, és még a kamatokról nem is beszéltünk... Kösssz. Voltaképp ki lopja már el megint a pénzt?????? Szüntessék meg a nyugdíjrendszert úgy ahogy van és hagyják, hogy oldja meg mindenki magánúton a saját jövőjét... Na persze, azt nem lehet, mert akkor egy lopási lehetőséggel kevesebb.

KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Aki azt hiszi, hogy a nulla szorozva x-szel egyenlet mindig nulla, az Szerbiában nem kapna átmenő osztályzatot. Aki úgy véli, hogy a kifizetett tartozás valóban letisztázottnak számít, az inkább vándoroljon ki egy másik országba.

Októberben kedves ismerősöm arról mesélt felháborodva, hogy a vállalat, amelynek alkalmazásában áll, értesítést kapott az adóhivatal illetékes fiókintézetétől adótartozásairól. Az értesítésen a tartozás rubrikában nulla dinárt tüntettek fel, majd egy sorral lejjebb, a kamat, illetve az összes tartozás rubrikákban, már 5 ezer dinár szerepelt. Hosszasan morfondíroztunk és próbáltuk felidézni az elemi iskolás matematika órákat, hogy vajon milyen módon lehet a nulla tartozásra kamatot felszámolni. Szinte már el is felejtettem a történetet, amikor összefutottam egy másik ismerősömmel, aki felháborodottan mesélte, hogy képzeljem csak el mi tudott meg jó barátjától, az adóhivatal egyik vajdasági fiókintézetének igazgatójától: a Köztársasági Adóhivatal és a Pénzügyminisztérium az adóhivatal minden egyes szerbiai fiókintézetének vezetőjét arra utasította, hogy kényszer megfizettetéssel fenyegetőzve minél több személynek küldjenek értesítést adótartozásukról. Az nem baj, ha nem létező, vagy már régen kifizetett tartozásról van szó, az idősebbek, vagy a tapasztalatlanabbak úgyis megijednek a fenyegetés láttán és kifizetik az összeget, mesélte röhögve ismerősömnek az igazgató, hozzátévén, hogy ez van, valahogy pénzt kell teremteni a büdzsébe.

Nem tudom hány szerencsétlen idős, vagy tapasztalatlan, jóhiszemű ember „ijedt” meg, és duzzasztotta fel az államkasszát az alaptalanul, jogtalanul és törvénysértő módon követelt pénzzel.

A jogállamiság legalapvetőbb mércéjét is semmibe vevő államhatalmi megnyilvánulásban nem kizárólag a felsőbb instanciák hibáját kell keresni: amíg békés nyájként csak bégetünk, és nem válunk legalább egy kicsit farkassá, addig ne csodálkozzunk, ha úgy viselkednek velünk, mint a birkákkal. Ha így folytatjuk, akkor nem kellene meglepődnünk, ha hamarosan még a lelegelt fűért is hálát kell majd mondanunk pásztorainknak.

P.E.
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1920
Záhonyban megszületett Béres József tudományos kutató, a Béres csepp megalkotója, aki a rák okainak felderítésén, a megelőzés és a leküzdés lehetőségein dolgozik.

1812
Megszületett Charles Dickens angol író (Copperfield Dávid).

1834
Megszületett Dimitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus, az elemek periódusos rendszerének megalkotója.

1933
Meghalt gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter, nagybirtokos.

1990
Meghalt Karády Katalin színésznő.

1993
Meghalt Mensáros László színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész.

1832
Megszületett Hannah Whitall Smith amerikai evangélista, reformátor és szerző, aki a feministák ügyének pártfogójaként harcolt a nők választójogáért és felsőoktatási intézményekbe való bejutásukért.

1871
Meghalt Heinrich Engelhard Steinway német származású amerikai hangszerkészítő, a Steinway, New York-i zongoragyártó cég alapítója.

1885
Megszületett Sinclair Lewis amerikai regényíró, aki 1930-ban - az amerikai írók közül elsőként - irodalmi Nobel-díjat kapott (Arrowsmith).

1906
Megszületett Buga László orvos, egészségügyi szakíró, "Buga doktor".

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -