ZENTAI ÖNKORMÁNYZAT
A zentai közigazgatási hivatalban egyelőre nem árulták el, hány alkalmazott választotta az önkéntes távozás lehetőségét. Augusztus 19-ével bezárólag nyolc napig volt kifüggesztve a távozás lehetőségeit ismertető megismételt tájékoztató, vagyis már pénteken tudni lehetett, hányan hagyják el saját akaratukból munkahelyüket, de hiába érdeklődtünk Csízik Károly alpolgármesteren keresztül Szarvák Baráti Erikánál, a községi közigazgatási hivatal vezetőjénél, nem kaptunk információt. A közigazgatási hivatal vezetője azt tanácsolta, kérjünk adatokat hétfőn Kóródi Ilonától, a helyettesétől, mert ő szabadságon van. Tegnap felhívtuk Kóródi Ilonát, ő azonban azt mondta: senki sem hatalmazta fel a nyilatkozásra, hívjuk Szarvák Barátit. Megtettük, de ismét elutasításra találtunk arra hivatkozva, hogy még sem a szakszervezetet, sem a dolgozókat nem értesítették a fejleményekről, és ne az újságból tudják meg, hányan távoznak önszántukból. Szarvák Baráti azt mondta, csütörtökön kezd dolgozni, akkor áll a sajtó rendelkezésére. Annyit árult el, hogy állítólag tegnap nyílt meg az a pályázat, mely a mezőőri, a takarító- és a portásszolgálatra vonatkozik.
Az idén júniusban létrejött EcoSAVEpeople Egyesület a minap rendbe tette a zentai Népkertben található kút előtti területet – megelégelve a sok-sok évi sárban dagonyázást. Az egyesület vezetője, Balogh Boglárka szerint fontosnak tartják a környezetvédelmet, ezért kívánnak segíteni. Győri Endre, az egyesület programkoordinátora bejelentette: rendszeresen szemétszedési akciókat fognak tartani városszerte, valamint elindítják a madárodú programjukat, s a tervek között szerepel egy rajz- és tudásverseny megszervezése az óvodás- és iskoláskorú gyermekek részére. A köveket lerakó Menyhárt Tibor és Nagy Mélykúti Gábor úgy vélték: a Népkert valamikor Zenta város büszkesége volt, egyesületük pedig megpróbálta visszaadni régi fényét.
Nagycsaládos gyerekek találkozója a Kátai-tanyán
A táborozók eljutottak az adai medencére is A Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége negyedik alkalommal szervezett ifjúsági tábort Családi és közösségi életben elnevezéssel. Az idei rendezvény helyszíneül a kishegyesi Kátai-tanyát választották, ahol 36 gyerek és 4 nevelő tölthette el hasznosan az időt egy héten át. Négy ország tizennégy településéről érkeztek a részvevők, a vajdaságiakon kívül voltak itt Szlovákiából, Magyarországról és Bosznia-Hercegovinából is.
Szent István király és az új kenyér ünnepén gazdag műsor volt Magyarkanizsán
Nyilas Mihály polgármester ünnepi beszédét tartja (Fotó: Puskás Károly) A Corpus Iuris Hungarici törvénygyűjteményből, későbbi nevén Szent István király dekrétumainak első könyvéből, az Intelmekből idézett Nyilas Mihály magyarkanizsai polgármester az államalapítónak és az új kenyérnek szentelt ünnepen.
