Belgrád kompromisszumra törekszik
Westerwelle csütörtökön érkezik Szerbiába. A nyugati sajtó szerint azért, hogy továbbítsa az „Ötök” – az öt ország, amely leginkább támogatja Koszovó függetlenségét: az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Németország – üzenetét, és megpróbálják „megpuhítani” Belgrádot. Ezen sajtóspekulációk szerint Westerwelle üzenete többek között azt is tartalmazza majd, hogy a tény, hogy Szerbia nem ismeri el Koszovó függetlenségét, veszélyezteti Belgrád európai integrációs törekvéseit. Zdravko Ponoš, a szerb külügyminiszter helyettese nem vár zsarolást Westerwellétől. – Mi Németországgal és a többi európai partnerországunkkal sem zsarolásokon és ellenzsarolásokon keresztül kommunikálunk. Mi mindig is a kompromisszum híve voltunk, így most is. Nem vagyunk hajlandóak lezárt ügyként tekinteni a kérdésre – mondta Ponoš, hozzátéve: a Nemzetközi Bíróság döntése nem lezárt ügy, és ezt próbálják megmagyarázni. A határozat tervezetének szövegét nem fogják visszavonni, de tárgyalni hajlandóak róla, tette hozzá. Westerwelle több pártvezetővel is találkozni fog Belgrádban, így többek között Tomislav Nikolićtyal, a Szerb Haladó Párt elnökével is. Az SZHP támogatta a szerb határozattervezet szövegét, de felrótta a kormánynak, hogy nem konzultál a szöveg megfogalmazása előtt az EU-val. Nikolić azt mondta, hogy a német külügyminiszter jelenlétében nem fogja támadni a szerb hatalmi képviselőket, annak ellenére, hogy nem bízik Belgrád taktikájában, amit az ENSZ-közgyűléssel való kommunikációjában alkalmaz. Guido Westerwelle az első magas rangú német képviselő, aki az elmúlt három évben Szerbiába látogat.