Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


Autonómia = nacionalizmus?

Szlovákiában felhördülést vált ki az autonómia említése – Bugár Béla szerint az ottani magyarok között nincs rá igény


A lap Németh Zsolt autonómiával, illetve Semjén Zsolt kettős állampolgársággal és az asszimilációs folyamat megállításával összefüggő szavait vette górcső alá. A szlovák külügyminisztérium az újság szerint „langyosan” fogadta a nyilatkozatokat, s nem kívánt azokra reagálni. Bugár Béla, a Híd elnöke szerint Német Zsolt kijelentésével Pozsonynak csak akkor kellene foglalkoznia, ha az Szlovákiában hangzott volna el. „Az Orbán-kormány eurokonform megoldást ajánl a magyar kisebbségnek. Szlovákiában a magyarok között azonban nincs igény az autonómiára” – mondta a lapnak Bugár. Ugyanakkor úgy vélte: a szlovák–magyar viszony megnyugvása érdekében egyelőre egyik fél sem tett semmiféle konkrét lépést. Mária Sabolová, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) alelnöke szerint a szlovákiai magyar kisebbség jogállása megfelel a normáknak, s ezért nincs szüksége a felajánlott kettős állampolgárságra. Sabolovának meggyőződése, hogy januárig, a magyar jogszabály alkalmazásáig, a két fél megtalálja a megoldást. Az újság szerint egyelőre nem ismeretes, hogy miként akarja a szlovák koalíció megoldani a problémát. A Híd pártnak van konkrét elképzelése, de azt nem hozták nyilvánosságra. Miroslav Číž, az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) képviselője nacionalistának és elfogadhatatlannak minősítette a magyar politikusok kijelentéseit. A Pravda kommentárjában azt írja: a Németh és Semjén kijelentései azt jelzik, a Fidesznek a nacionalizmus felélesztéséhez nincs szüksége arra, hogy Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártja (SNS) a kormány tagja legyen, „jól megvannak nélküle is”. Úgy véli, hogy Magyarország gazdasági problémái a Fidesz hatalomra kerülése óta nemigen csökkennek. „Inkább fordítva, mert a megoldások helyett a politikusok csak összeesküvési elméleteket nyújtanak a lakosságnak, mondván, hogy minden rosszat Európa kényszerített a magyarokra, esetleg a nemzetközi imperializmus és a nemzetközi plutokrácia” – írja a lap. Megjegyzi: a „nagy adósságok” törlesztése hangzatos kijelentésekkel Szent István ünnepén könnyebb, mint a valóságos pénzügyi adósságok törlesztése. „Ma világosan látható, hogy a 19. századi nacionalizmus újjáélesztése a mi kárunkra (a szlovákok kárára) és a vele való visszaélés a Fidesz részéről a belpolitikai harcokban nincs egyenes összefüggésben azzal, hogy milyen kormányzat van hatalmon Pozsonyban” – mutat rá a lap. Mindezek alapján várható, hogy a szlovák–magyar kapcsolatok a jövőben sem lesznek idillikusak, mert „a Fidesz jól megvan Slota nélkül is” – zárja kommentárját a Pravda.
!! | 2010. augusztus 23., hétfő

fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers