Absztinencia

Sokan feszegetik a kérdést, valójában a demokrácia palástja mögé bújt rendek: meddig állhatta az idők vasfogát a szabad emberi akarat, valójában mennyire lesz megfelelő társadalmat erősítő alappillérnek, avagy a jól begyakorolt diktátumok hozzák meg a jövő társadalmi rendjét? A mai világrendeket nézve mindkét típus számtalan sok variánsával találkozunk és ennek hatványozott keveredésével a „változókórban” szenvedő, úgynevezett tranzícióban szenvedő országokban. Nekem úgy tűnik, hogy a változást úgy élik meg, hogy az az időszakasz, amelyben még két marokkal felelősség nélkül el lehet venni a közösből, mert idő kell, hogy az új törvényeket megszokjuk és felvegyük az új viselkedési formákat... Mennyiben új viselkedési formákról beszélnek, amikor őseink pontosan tudták, hogyan viselkedjenek saját vagyonukkal és a közös értékekkel? Legális lett az erkölcstelenség az egyén szabadsága téves képeinek modellezése folytán a médián keresztül, amely egy picit távolabbról már irányítható káosznak tűnik a maga fogyasztói társadalmi attitűdjeivel. Ma már azt is költjük, ami nem a miénk. A modern rabszolgaság idejét éljük, mert már az is kell, amit soha semmire nem fogunk használni, de ha a szomszédnak megadatott nekünk is kell. Egyértelmű, Szerbiában a magánosítás közgazdasági szemszögből megbukott, egyszeri feladata a balkáni háborúk véráztatta pénzének tisztára mosása volt. Soha senki nem feszegette a pénz eredetét, az iparmágnások, jó pártkatonák és a tisztelt szűkebb rokonság vállalatokat vásárolt, amíg a szerencsétlen nép örült az akkori 10 márkás lakásvásárlási lehetőségnek. A megvásárolt vállalatok tönkrementek és jó áron újból eladásra kerültek az ingatlanpiacon! Majdan jött a választási „banán”, az ingyenes részvények osztása, amelyből számtalan atyafi kiesett, mert dicső hazánknak nem állampolgára, és újból szakadt a nép hátán a bőr, mert ugyebár az állampolgárságot bizonyító ívecske is pénzbe került! Az „ingyen” részvény értéke meg ingyen van – annyit is ér! Kreatív egy társaság, mit várhatunk, előkelő egyetemeken szerezték meg a tudásukat a nép modern igavonásba való szorítására használják fel, népmentő ódákat zengve, tömjénfüsttel fűszerezve csak a „show” kedvéért: Kenyeret és cirkuszt a népnek! Önmagunkba nézve, mindnyájan bízunk, hiszünk és reménykedünk, e hitet, bizalmat játsszák ki ellenünk a politika boszorkánykonyhájának mesterei. Mivel kellene foglalkozni ott, ahol az alapvető emberi jogokat sértik meg nap mint nap? Ott, ahol már a magyarok legerősebb pártja is újfent szavát emelte a hatalom – melynek részese – túlkapásaira! Ott, ahol minden magyar vezetője az erősek összefogásáról beszél – bízom benne, nem a gyengék elnyomása által –, és komoly támogatásban részesíti az egyszerű, gyenge, többször megalázott vajdasági magyar nemzettársát! A feltett kérdésemre egyszerű a válasz, mivel mindenből kimaradtunk, hála bölcs nemzetmentő vezéreinknek, csakis politikával kell, hogy foglalkozzon, akinek lehetősége van rá! Egy példa szűkebb pátriámból: Csóka tönkrement, viszont gombamód nyílnak a pártirodák. Még egy példa tágabb pátriámból: A Szerbiában 2009-ben nyereséget szerző és felmutató politikai pártok rangsora dinárban kifejezve: 1. Szerb Radikális Párt 65 millió, 2. Demokrata Párt 9 millió, 3. Új Szerbia 7 millió, 4. LDP 6 millió 5.VMSZ 1,5 millió, 6. SZHP 46 ezer, 7. VSZL 14 ezer... Érdekes, a hatalmon lévő szocialisták veszteséggel politizáltak, majdnem 8 millióval. (!) Ez régi taktika, ők tudnak könyvelni. Mit sugallnak a tények? Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy dolgozni ne kelljen, aki meg mer vállalkozni, annak szekerét kerékbe kell törni, viszont ahogyan öregapám mondotta Tiszaszentmiklóson: „Munka nélkül, édős fijam, nincs könyér!” Mennyire igaza volt, pedig egyszerű parasztgazdaként élt, akit a bosnyák testvérek meg is késeltek. Csak azért, mert magyar gazda volt, de akkor is kitartott, mert bízott benne, hogy „lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér” és minden hatalomnak egyszer a végire járnak. E hatalom ördögszekere is addig fog pörögni, amíg a fagy el nem kapja a tarlón! Megint hideg és sötét tél elé nézünk, így Szent István havában, kenyérszentelő tájékán...