Ez az igazi (Fotó: Molnár Edvárd) Habár a felhők vasárnap egész délután gyülekeztek az óbudai Hajógyári-sziget felett, az eső csak késő éjszaka mosta el Közép-Európa legnagyobb fesztiválját, akkor meg már szinte mindegy volt, hiszen az előrelátóbbja felkészült erre a lehetőségre is, aki meg gondtalanul bulizni akart egészen reggelig, azt egy-két pocsolya, átázott trikó vagy beázott sátor nem tántorította el eredeti szándékától. A Sziget Kulturális Menedzser Iroda vezetői azonban zömmel mások kárán tanulnak: több hasonló külföldi rendezvény példáján okulva, folyamatosan figyelték az időjárás-előrejelzéseket, és amint olyan jóslatok érkeztek, amelyeknek beteljesülése veszélyeztette volna a fesztiválozókat, a hangosbemondókon keresztül azonnal, több nyelven figyelmeztették a látogatókat, hogy erősítsék meg sátraikat és húzódjanak védett helyre. Komolyabb baj így nem történt, az összesen két esős éjszaka legfőbb jelentősége is abban volt, hogy lehűtötte egy kicsit az egyébként igencsak trópusi hőséget.
