Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


Útrendezés, árokásás

A munkálatok egyelőre pénzhiány miatt állnak


A szeghegyi helyi közösség ezért pályázatot adott be tartományi eszközökre a határban levő utak rendezésére. A munkálatok meg is kezdődtek, de pillanatnyilag pénzhiány miatt szünetelnek. – A múlt hónapban mintegy 500 ezer dinár értékű munkát végeztünk el. Az út menti árkokat ástuk ki és rendeztük az útsávot. Maga az úttest 4 méter széles, de az útsáv nem kevesebb mint 24 méteres és ez bizony idővel „elkopott”, vagyis beszántották egyik oldalon is és a másikon is. Az árokkal most meghatároztuk a közterület határát is, azzal, hogy az árok teljes egészében a közterületen van, vagyis az útsáv részét képezi – hallottuk Hallgató Imrétől, a munkálatokat kivitelező DTD Krivaja Közvállalat igazgatójától. Az árok újbóli kialakításával nemcsak a közterület határát szabták meg, hanem az idén nem kevés gondot okozó vízelvezetéshez is hozzájárultak. Vízelnyelő árkok híján ugyanis ezen a területen is több helyütt a földeken gyűlt össze a szokatlanul sok csapadék. Mint megtudtuk, a munkálatok egynegyedével készültek el, vagyis az összérték mintegy kétmillió dinár lesz. Amennyiben sikerül újból pénzt előteremteni erre a célra, a munka folytatódik majd.
!! | 2010. augusztus 19., csütörtök

fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers