„Van egymilliárd euróm. Hét gyerekem. A gyerekeket jó iskolákba járattam, most már csak tőlük függ, hogy megállnak-e saját lábukon, én az egymilliárd eurómat felajánlom jótékonysági célokra.”

Valahogy így morfondírozhatott a világ egyik legnagyobb drogériájának tulajdonosa, amikor bejelentette, hogy a cégben levő részedését jótékonysági célokra fordítja. Egy amerikai mondást idézett, amely szerint nem szégyen meggazdagodni, de annál nagyobb gazdagon meghalni.

A szóban forgó német üzletember döntésében néhány dolgot nem értek, vagy inkább nem tudom elképzelni, hogy is van az. Például nem tudom vizualizálni, mennyi az az egymilliárd euró. Jó sok, az biztos. Pedagógiai szempontól helyesnek tűnik a döntés: mindenki saját sorsát kell, hogy irányítsa, ha tud, akkor segít az ember a gyerekein, de nem az a célja, hogy apuka pénzéből dőzsöljék végig az életüket. És végül: mi késztet valakit egy ilyen döntésre?

Amikor Bill Gates és milliárdos társai jótékonykodásba fogtak, felszólították külön a német gazdagokat, hogy kövessék példájukat, és mondjanak le vagyonuk egy részéről a szegények javára. A szóban forgó úriember – Götz Wernernek hívják, a cég nevét nem írom le, ne csináljak ingyen reklámot nekik – felajánlása azért érdekes, mert a cégben lévő teljes részesedését felajánlotta. Amiért több mint harminc évet dolgozott.

Nem fognak Werner gyerekek éhen halni, az biztos, de az azért érdekelne, hogy mit gondolnak az apjukról. Hogy nem az ő egymilliárdja fogja megmenteni a szegényeket, vagy hősként néznek most rá, akinek tette elindíthat egy lavinát, és sorakoznak majd a milliárdosok, hogy megetessék az összes éhes afrikai gyereket. Érdeklődve várom a fejleményeket.