Amivel az MNT nem foglalkozik: a tankönyvek és az oktatók

A történelemtankönyv végén, az egész évi tananyag után található A magyar nép a középkorban c. szövegrész (142–169. oldal). Az anyag a honfoglalástól a magyar reneszánszkorig terjedő időszakot öleli fel. Ezt a magyar történelmi kiegészítő részt még az időközben elhunyt dr. Csehák Kálmán írta, az értékelők pedig dr. (akkor mgr.) Pál Tibor, dr. Györe Zoltán és Nagy Tibor voltak. A fordító mindkét kiadvány esetében Hardi Irsai Angéla. A szöveg teljes egészében egyetemi előadás szintjén van megírva, különálló részként a többi tananyagtól. A (szak)véleményezők közül tudtommal senki sem foglalkozik a hatodikos, 12-13 éves korosztállyal. Egyedül a fordító gyakorló történész, általános iskolában dolgozó pedagógus. Ami a tankönyvben megtalálható, az a Történelmi olvasókönyv és munkafüzet című munkalapból teljesen kimaradt. Igaz, jegyezhetné meg valaki, a tankönyvben minden lecke után ún. „emlékeztető kiegészítő” található, vagyis a munkalap teljesen felesleges. Ha már készült munkalap, hogyan maradhatott ki belőle a magyar középkorra vonatkozó teljes anyagrész? A fordítás teljesen megegyezik a szerb történelmi munkalappal. A fordító tehát nem hibázható. Viszont amióta dr. Csehák tanár úr nincs közöttünk, más – úgy látszik – nem ért a tankönyvíráshoz, vagy nem foglalkozik ezzel. A véleményezők miért nem készíthettek tudás-kiegészítő feladatokat a tankönyv alapján? Tudomása van-e minderről, foglalkozik-e a tankönyvekkel egyáltalán a Magyar Nemzeti Tanács (MNT)? A testület, ha már létezik, és ez törvénybeli kötelessége is, miért nem tesz évek, csaknem egy évtized óta semmit ez ügyben, hiszen a fiatalok identitástudata éppen ebben a korban (13-19 év) fejlődik ki? Ha pedig az MNT-nek nincs tudomása erről a problémáról, akkor hogyan segíti elő a magyarságtudat kialakulását? Talán erre a kérdésre is válaszolni kellene, ha tudjuk, hogy június 6-án az első MNT választásokon a magukat magyarnak valló és érzelmű emberek mindössze 25 százaléka ment el szavazni. A többi miért nem ment? Április és július között az igazgatóválasztások is zajlottak. A magyarcsernyei Petőfi Sándor önálló magyar nyelvű általános iskolában a 2010/2011-es iskolaévtől, az iskolaszék, a tantestület javaslatára, a július 30-ától számított négy évre a nagybecskereki, szerb nemzetiségű osztálytanító-tanárt választotta igazgatónak. A pályázatra négyen jelentkeztek, akik közül két szerb és két magyar nemzetiségű volt, és mind megfelelt a pályázati feltételeknek. A tartományi oktatási titkár, a törvényben megszabott 30 napos határidőn belül nem bírálta felül az iskola döntését, illetve nem is nyilatkozott a jelöltről, amit a törvény alapján úgy kell tekintetni, hogy „jóváhagyta az igazgatóválasztást”. Joó Horti Lívia, az MNT közoktatási bizottságának elnöke magyarázata szerint, „az iskolaigazgatók kinevezését illetően az MNT-nek véleménynyilvánítási joga van a többségi iskolák esetében, ahol a diákok kevesebb, mint a fele magyar anyanyelvű, illetve ahol egyáltalán magyart oktatnak, és jelöltállítási, előzetes jóváhagyási joga van a többségben magyarlakta területek iskoláiban, ott, ahol a tanulók magyar tannyelvű oktatásban részesülnek” (Tápai Renáta: Négy esetben nem indokolt, Magyar Szó, 2010. augusztus 5., 17. o.). A csernyei iskola 153./2010 számú, 2010. július 29-i határozatában azonban egy szóval sem említi, hogy az igazgatóválasztással kapcsolatban kikérte-e az NMT véleményét. A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 12. szakasza 1. bekezdésének 3. pontja szerint, „azokban az oktatási intézményekben, amelyekben a nevelési-oktatási tevékenység a nemzeti kisebbség nyelvén folyik, illetve amelyekben a nemzeti kisebbség beszéde, nyelve vagy kultúrája külön tantárgyként szerepel, a nemzeti tanács „véleményezi ezeknek az intézményeknek az igazgatójelöltjére tett javaslatot”. Ennek a véleménynek a kikérése ebben az esetben – a határozat szövege szerint – elmaradt. Az MNT-nek nemcsak az a feladata, hogy a saját kádereit ajánlja az iskolaszékekbe (lásd a zentai példát), hanem az is, hogy véleményt mondjon az igazgató kinevezéséről, amikor többségében magyarlakta településről és olyan iskoláról van szó, amelyben az oktatás magyar nyelven folyik. A megválasztásra került igazgatónő nem beszéli a magyar nyelvet, ami viszont egyik pályázati feltétel volt. Megfelel-e az ilyen viszonyulás a falunak és az MNT-nek? Vagy a végekkel, Bánáttal már senki sem törődik? Fontosabbak a zentai, adai, szabadkai iskolák a magyarcsernyeinél, a magyarittabéinál, az újvidékinél? Ez a két példa is azt mutatja, hogy az MNT az oktatásügyi problémákat nem a megfelelő módon kezeli. De azt is, hogy az említett iskola tantestülete és iskolaszéke nem állt ki törvényes jogainkért. Nem kell csodálkozni, ha a szórványban megszűnnek az iskolák.