Új hónapos jegy diákoknak és egyetemistáknak - Ingyenes bérletek
A diákok és az egyetemisták augusztus 16-tól (tegnaptól) már kérvényezhetik az új tanévre a buszbérletek kiváltását. Szeptembertől a diákoknak le kell cserélniük a régi bérletüket a Városi Közlekedés Vállalat jegyárusító szolgálatánál, mivel csak azzal vehetik meg a havi jegyeket, az egyetemistáknak viszont, szeptember és október folyamán, még érvényes lesz a meglévő bérletük azzal, hogy a jegyek vételekor fel kell hogy mutassák az indexüket.
Palackból vagy csapból (Fotó: Dávid Csilla) Az újvidéki Városi Vízművekben augusztus elején közölték, hogy a magas vízállás, azaz az elöntött vízlelő területek miatt kénytelenek voltak – elővigyázatosságból – fokozni a nyers ivóvíz bakteriológiai ellenőrzését. Ezek az intézkedések azonban a csapvíz érzékszerveinkkel is érzékelhető tulajdonságainak megváltozásához vezettek. Az elváltozás híre aggodalomra adott okot a lakosság körében, ezért a Városi Vízművek igazgatója kénytelen volt megnyugtató kommentárt adni ; sürgősen összehívott sajtótájékoztatón közölte a polgárokkal, hogy az újvidéki csapvíz továbbra is iható, és hogy nem kell fertőzéstől, mérgezéstől tartanunk!
Tegnap késő délután vihar vonult végig Újvidéken (is) és az erős szél főleg a fákban tett kárt. A Jovan Bošković utcában (közel a Mihajlo Pupin sugárúthoz) egy nyírfa tört derékba, szerencsére csak kisebb kárt okozott az alatta parkoló gépkocsiban. A közelben lakók elmondták, hogy már petíciót is intéztek az illetékesekhez, vágják ki a fákat, vagy nyessék meg, mert nagyon veszélyesek, ugyanis az utóbbi néhány évben már több vastag ág letört...
