Toroczkai támad, Balczó véd
Pősze, a Jobbik parlamenti képviselője a közelmúltban egy interjúban arról értekezett, hogy a Magyar Gárda felett eljárt az idő, a mozgalom már csak felesleges önmutogatás. Nyilatkozata felháborodást váltott ki párton belül, Vona Gábor elnök napokon belül bejelentette, hogy megfeddte és visszahívta frakcióvezető-helyettesi tisztségéből. Ettől eltekintve azonban Pősze továbbra is a Jobbik szakpolitikai igazgatójaként végzi feladatait. A visszahívás nem csitította el a kedélyeket a szélsőjobboldali táborban: Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke a Szentkorona rádiónak adott interjúban Pőszével kapcsolatban azt mondta: súlyos árulásnak tartja a politikus nyilatkozatát: Toroczkai szerint a Jobbikban jelen vannak a „szabadságharcosok” és jelen vannak a Pősze-féle karrieristák is, akik az előbbiek hátán jutottak a parlamentbe: „Az ilyen politikusokat a mi oldalunkon tűzzel-vassal irtani kell! Már most látható, hogy egyre jobban feszül egy ellentét az úgynevezett szakpolitikusok – ezt a szót sem szeretem egyébként – és a szabadságharcosok között, bár én inkább a megalkuvók és a bátrak ellentétének nevezném ezt a helyzetet.” Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke kiáll a Toroczkai által megtámadott frakciótagok mellett: mint az ATV.hu megkeresésére elmondta, a Jobbiknak szüksége van a Toroczkai által vezetett Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomra és a Magyar Gárdára is, de ugyanígy szüksége van a parlamenti politikusaira is: „eltérő szakmai és emberi kvalitások szükségesek a parlamenti politizáláshoz, és a frakciótagok bizonyították, hogy alkalmasak feladatuk ellátására”. Balczó hozzátette: a Jobbik-frakción belül nincs konfliktus, a feszültség egy parlamenten kívüli szervezet vezetője és a frakció egyes tagjai között éleződött ki. Dúró Dóra azt mondta, a párton belül nem foglalkoztak Toroczkai „tűzzel-vassal irtós” interjújával.