Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


2010. augusztus 12. - Kitekintő
2010. augusztus 12.

Egyes szegedi vélemények szerint nem véletlen, hogy gyakorlatilag a semmiből közel két hónappal ezelőtt feltűnt a Tisza-parti városban egy baloldali civileket tömörítő egyesület, amely ugyanazt a nevet viseli, melynek képviseletében 2002-ben egyszer már nyerni tudott az önkormányzati választásokon Botka László jelenlegi polgármester. Az Összefogás Szegedért Egyesület, melynek élén Székhelyi József ismert színész áll, megalakulása után néhány nappal már impozáns honlapot kezdett működtetni, később pedig az egész város területén szórólapozásba kezdtek. Nem sokkal ezután pedig az addig függetlenségét hangoztató szervezet bejelentette, hogy az önkormányzati választásokon Botka László támogatására szólítja fel híveit.


Megalakulhat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Orbán Viktor miniszterelnök szerdai hatállyal kinevezte Szalai Annamáriát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének, az államfő ugyanis aláírta a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló jogszabályt, amelyet kedden ki is hirdettek a Magyar Közlönyben.


Határon átnyúló fejlesztés Szeged és Szabadka között

Szabadka és Szeged térsége agrárgazdaságának fejlesztésére közel 140 ezer eurót – mintegy 40 millió Ft-ot – nyert Szeged és Szabadka önkormányzata az Európai Unió Magyarország–Szerbia IPA határon átnyúló együttműködési programja keretében – jelentette be Törökné dr. Szántó Katalin, a Dorozsmai Nagybani Piac Üzemeltető Kft. ügyvezetője.


Schmitt Pál féléves rendszerességgel ellátogat majd a kormány ülésére – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be tegnap, miután Orbán Viktor kormányfő meghívására részt vett a kabinet tanácskozásán az Országházban. Schmitt Pálnak államfőként ez volt az első találkozása a kormánnyal.


Fico kormánya helyett

Peter Zajac, az OKS szlovák parlamenti képviselője a keddi parlamenti vita során felszólalásában bocsánatot kért mindazoktól, akiknek az állam sérelmet okozott az előző kormány idején.


Komolytalan kezdeményezés az új párt létrehozása?

Erdély valamennyi nemzetiségét megszólítani kívánó új romániai magyar párt alapítását tervezi egy csíkszeredai jogász, aki már elkezdte az interneten a tagtoborzást.


Szabadabb nyelvhasználatot javasol Szlovákiának az Európa Tanács

Megszívlelik-e Pozsonyban az ET javaslatait? (Fotó: Fodor István) Megszívlelik-e Pozsonyban az ET javaslatait? (Fotó: Fodor István)

A szlovákiai 20 százalékos kisebbségi hivatali nyelvhasználati küszöb csökkentését és bizonyos esetekben ennek teljes eltörlését javasolja az Európa Tanács (ET) miniszteri bizottsága Pozsonynak.



fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers