Hága bizonyítékként használja fel azokat
akkor viszont a megbizokat, az operativ tiszteket és a technikusokat is a dutyiba a hőssel együtt !!
Azzal kezdem, hogy a gyermekkori barátom, aki a katonai elhárítás magas beosztású tisztje volt, nyugdíjba vonulása után hazalátogatott egy hétre. Mielőtt visszament volna a családjához egy egész délutánt, átbeszélgettünk. Tőle tudtam meg olyan dolgokat, amilyenekről csak a filmekben láttam. Többek között elmesélte, hogyan követnek valakit, milyen felszerelt lakásba, és melyik hotel szobába vezetik el bizalmas dolgokat ismerő, birtokló egyént. A Spegelj ügyről biztos te is tudsz, kezdet bele a nagy port felkavart ügynek az ismertetésébe. Nos azokat a „hazaáruló, lázadást előkészítő” hangfelvételt én készítettem, sajnos a technikusaink olyan paccer munkát végeztek, hogy a horvátok már másnap bebizonyították, hogy hamisítvány az egész. Persze, hogy az volt, nekem az volt a feladatom, hogy Spegelj fogadott fiát elvigyem egy vadászlakba, azzal, hogy beszélgessen el az öreggel a vadászatról. Az egész beszélgetést felvettem majd átadtam a technikusainknak, hogy abból az anyagból egy előre megírt szöveget „ollózzanak” össze. Meg is történt, le is ment a belgrádi tévé és rádió minden adásán, de amint már mondtam olyan fércmunka volt, hogy még a laikus is észrevette, hogy sokszor nincs szinkronban a száj mozgása a kimondott szóval. Ezt csak azért mondtam el, hogy lássad, mindent meg lehet csinálni, még egy a betűt is kilehetvenni a beszédből, egészen más szöveget is össze lehet rakni, mint ami valójában elhangzott.
Számomra ezekkel a „megtalált” hangfelvételekkel, naplókkal a szerb államvédelmisek menteni akarják a szerb nemzet hősét. Azt a tökéletes tábornokot, aki magnetofonnal a kezében tárgyalt miloseviccsel, karadzsiccsal, és a többi hírhedt vezérel, mert tudta, hogy a végén ezek felelni fognak, és neki majd bizonyítani kell az ártatlanságát…Remélem ezek a technikusok most sokkal jobb munkát, végeztek, mint Spegelj idejében, és így megmenthetjük a hős tábornokot…
azanyja ! gondolom a lelki tépelődéseit irta le ezer oldalon, a felvételeken pedig az hallatszik, hogy ő menyire ellenzi mindaz tamit elkövettettek vele.....
