2012. február 10., péntek

Elvira, Pál, Ella, Vilmos napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Nyári feladatok szülőknek, gyerekeknek

A testsémaismeret fejlesztése

uv_10_nagyszunet_kep

Anya mindig mondja, hogy ne rágjam a körmöm, ne egyem a hajam, helyette inkább malmozzak az ujjaimmal. A hajamat már nem eszem, de a körmömet muszáj rágni dolgozatkor az iskolában.

Néha, amikor reggel felébredek, úgy érzem, hogy ez az egész csak egy könyv. Egy mese, ahol én csak szereplő vagyok.”

(Niki, tízévesen)

A testsémaismeret fejlettsége meghatározó lehet a gyerek iskolai teljesítményének alakulásában. Ez a tájékozódás alapja a saját testen és a téri tájékozódásban is, hiszen minden, ami a térirányokkal a vizuális észlelésben összefügg, itt gyökerezik.

Az írás-olvasás elsajátítása teljesíthetetlen feladat annak a gyereknek, aki a térben nem tud megfelelően tájékozódni, hiszen az írás-olvasás iránya nyelvünkben nem esetleges, nem felcserélhető: csakis balról jobbra történhet. Hogy merre van a bal, illetve a jobb oldal, azt pedig saját magunkhoz, saját testünkhöz képest tudjuk meghatározni.

A térben való tájékozódás gyengesége nemcsak az olvasási nehézséggel küszködő gyerekekre jellemző, hanem szinte minden olyan gyerekre is, aki a számolással, a matematikával nem boldogul.

A fejlesztés különböző csatornákon keresztül történhet, a gyakorlatokban azonban a mozgásnak mindig benne kell lennie. Amikor a tükör előtt állunk, és különböző játékos megoldások során megfigyeli, megtapasztalja a saját testét, a vizuális csatornát használjuk. A hallás, a verbalitás szinte mindig jelen van, hiszen utasításokat adunk neki, a gyerek pedig megnevezi a testrészeket. A testrészek érzékelése történhet mozgás közben vagy egy meghatározott testtartásban (állva, ülve, stb.). Fontos gyakorlatsor a fejlesztésben, amikor tapintással, illetve a bőr által érzékeli a testrészek állapotát, pozícióját. Érdekes tapasztalás gyereknek és szülőnek is a testrészek lehunyt szemmel történő azonosítása.

Bizonyos következtetéseket le lehet vonni a gyerekek rajzaiból is. Az emberábrázolás részletezettsége, pontossága megmutatja, hogy milyen belső, gondolati térkép alakult ki a saját testről a gyerekeknél.

A fejlesztő foglalkozásokon gyakran találkozunk olyan iskolás gyerekekkel, akiknél megdöbbentő fejlődésbeli elmaradást tapasztalunk ezeken a területeken. Nem önmagában a lemaradás megdöbbentő, hanem az, hogy hét-nyolc évesen derül rá fény, amikor az iskolában nem teljesít megfelelően.

Hogy pontosan miről is van szó, kitűnően érzékelteti Niki esete, aki nyolcévesen került először vizsgálatra, figyelemzavar, olvasási és írási nehézség miatt. Az esetismertetésből látható, hogy mire kellene odafigyelni a szülőknek, az óvónőknek a megelőzés érdekében, hiszen az itt felsoroltak közül minden egyes adat figyelmeztető jel lehet. Niki egy rendkívül gondoskodó, meleg, szerető családba született, valószínűleg ennek köszönhető, hogy „csak” ennyi problémája volt – van.

Az anamnézisből kiderült, hogy veszélyeztetett terhességből a 32. héten, császármetszéssel született. Újraélesztették. Születése után a hetedik órában vették fel egy koraszülöttosztályra, ahol három hónapos koráig ápolták. A kezelés során agyvérzést kapott, de ez fokozatosan felszívódott. Korai fejlődése a kezdeti nehézségekhez képest problémamentes volt, ám érthető módon kissé késett. Hét hónaposan fordult át a hasára, tíz hónaposan mászott és tizennégy hónaposan állt fel.

Beszédfejlődése kissé késett, de azonnal mondatokban beszélt. Nem volt beszédhibája. Beszéde tartalmilag ép, kerek, összefüggő mondatokat mond. Említést érdemlő gyermekkori betegsége nem volt, kórházi kezelést igénylő probléma nem merült fel. Négyévesen ment óvodába, beilleszkedési nehézsége nem volt.

Testi fejlődése jelentős lemaradást mutatott a korosztályához képest. Kis termetű, fejletlen, szinte légies jelenség. A kapcsolatfelvétel jó, kontaktusba könnyen bevonható, szorongás egyáltalán nem tapasztalható nála, mosolygós, jókedvű, kiegyensúlyozott.

Mozgásvizsgálat:

Nagymozgásaiban darabosság figyelhető meg. Célirányos mozgásai pontatlanok. A páros lábon szökdelés összerendezetlen kéz- és lábmozgással együtt megy. Az egy lábon szökdelés váltakozva szintén nehézkes. Az egyensúly láthatóan éretlen: „Tériszonyom van” – mondja.

Finommozgások:

Ujjak sorban való érintése: Az ujjak alig mozdulnak, inkább a hüvelykujj mozgatásával végzi el a feladatot. A jobb kéz mozgása különösen görcsös, nehézkes. A gyűrűs- és kisujj mindkét kézen együtt mozog.

A kéz ellentétes ökölbeszorítását és nyújtását sok tévesztéssel, hibásan végzi, egy idő után együtt mozog mindkét kéz.

Ujjazonosítás:

A megérintett ujj csukott szemmel való azonosítása: A jobb kézen többszöri próbálkozás után is mutatóujjként azonosította a kisujját és fordítva. A bal kézen a kis- és gyűrűsujj érintését egyáltalán nem volt képes azonosítani, azt mondta: „Kéz”.

A testséma fejlesztésének mutatói:

A nagyobb testrészek közül a törzs részeit nem tudta megmutatni.

A finomabb testrészek azonosítása nem sikerült neki. Legkevésbé az ujjaké.

Emberrajz:

A részletek feltüntetésében hiányos, a kar és a lábak tagoltsága nem megfelelő. Az ujjak száma három a jobb, kettő a bal kézen, alig kivehetően ábrázolva. A fej aránytalanul nagy a törzshöz képest. A vonalak határozottan kapcsolódnak a kapcsolódási helyeken, számottevő kereszteződés vagy hézag nincs. Folyamatos vonalvezetésű, kevés részletű rajz.

A fejlesztéshez természetesen ezeken a vizsgálatokon kívül még jó néhány tesztet elvégeztünk, de ha valaki kíváncsi a gyereke testsémamutatóira, bátran nekifoghat játszani egyet, s közben megfigyelni a gyerek mozgását, a válaszait. Esős napokon aztán lehet olyan verseket, mondókákat is keresni és mondani, amelyek arra szolgálnak évszázadok óta, hogy a gyerekek megtanulják a saját testen való tájékozódást.

Kladovóra sugárterápiára
Vajdaságból mintegy 40 beteget utaltak át a kladovói kórházba Gyógykalauz
21:53
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Tíz perc alatt elpusztítja az emlődaganatot a forralás Gyógykalauz
21:49
Melyek a jó hazai hibridek
A hazai napraforgó szója és cukorrépa fajták jó termést adtak tavaly Topolya-Kishegyes
21:43
Hó és jég
Hó és jég
Elsődleges cél a járdák járhatóbbá tétele – Veszélyt jelenthetnek a jégcsapok Topolya-Kishegyes
21:40

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.

tj
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1853
Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel.

1922
Budapesten megszületett Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000).

1763
A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.

1810
Megszületett Barabás Miklós festő, grafikus a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze.

1840
Házasságot kötött Viktória angol királynő és Albert szász-coburgi és gothai herceg.

1840
Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt.

1863
Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket.

1890
Megszületett Boris (Leonidovich) Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító (Zsivágó doktor).

1898
Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).

1910
Svédországban bevezették az általános választójogot.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -