2012. február 9., csütörtök

Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

„Szobraimban is önmagamat adhatom…”

Dudás Sándor szobrászművész azt vallja, a művei megalkotásának akkor van igazán értelme, ha a közönség minél szélesebb rétege megérti azokat

dudassandor

A Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti Díj idei kitüntetettje, Dudás Sándor szobrászművész nemzedékének kiemelkedően tehetséges tagja, akinek érméi és köztéri alkotásai egyaránt erőteljesen képviselik alkotótevékenységének kétségbevonhatatlan és maradandó értékeit. A topolyai születésű, de a kilencvenes évek közepétől a magyarországi Csongrádon élő és alkotó Dudás Sándor érmeművészetében az egyetemes magyar történelem és művészet nagyjainak állít emléket, köztéri alkotásaival pedig az adott környezet és az ott élő emberek múltjának és jelenének jellemző pillanatait általános érvényűvé alakítva emeli át az örökkévalóságba.

Ahogyan ön fogalmaz, sem légvonalban, sem szívvonalban nincs messze Csongrádtól Topolya. Mit jelent önnek ez a Topolyához kötődő elismerés?

A szülővárosa elismerése véleményem szerint minden alkotó ember számára óriási jelentőséggel bír, mindenkit különösen jó érzésekkel tölt el. Természetesen az én esetemben sincs ez másképp, mondanom sem kell, nagyon örülök ennek a díjnak. Ezúton ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem a bizalmat azoknak az embereknek, akik érdemesnek tartottak arra, hogy megkapjam ezt az igen rangos képzőművészeti elismerést.

Munkái egzisztenciális érzékenységűek, filozofikus mélységűek, Vajdaság- és Magyarország-szerte hirdetik a homo aestheticus mély humánumot tükröző gondolkodásmódját. Mindezek tükrében hogyan fogalmazható meg az ön művészi hitvallása?

A legfontosabb mindig is az volt a számomra, hogy az Úristentől meg a szüleimtől kapott tehetséget, illetve nem utolsó sorban az egykori mestereimtől kapott útravalót együttesen arra használjam fel, hogy a szobraim, a műveim által örömet tudjak szerezni másoknak. Azt hiszem, ez az, ami mindenekfelett áll. A közönségtől kapott visszajelzések, amelyekből szerencsére nagyon sok érkezik hozzám, úgy tűnik, azt igazolják, hogy ezt időről időre sikerül is megvalósítanom, ami igen nagy örömet jelent számomra.

Köztudottan főként bronzból dolgozik, de a fa és a kő sem idegen öntől. Mi határozza meg, hogy egy-egy művet milyen anyagból álmodik meg?

Ideális esetben az adott témát szinte azonnal „belelátom” az anyagba, tehát többnyire a téma határozza meg azt, hogy milyen anyagból készüljön el egy-egy mű. Sajnos azonban olykor fontos szempontot jelent a lehetőségek állította korlátok is, amik esetenként nagyon is befolyásolni tudják a megoldás megvalósításának kivitelezhetőségét. Ha jobban belegondolok, nem is tudom megmondani, van-e igazán kedvenc anyagom. Diákkoromban például a követ kedveltem a leginkább, manapság azonban a legtöbb munkám bronzból készül.

Bronzból készült érméin kedvenc műfaja, a portré mély pszichológiai átéléssel, egyéni megfogalmazásban jelenik meg. Hogyan hozhatók összhangba az érmeművészet hagyományos és modern elemei?

A portrék készítése esetében is mindig azt szeretném elérni, hogy a néző, a befogadó ne csupán a megmintázott személyt lássa, hanem az adott személy korának hangulatát is minél jobban megérezze. A huszadik és a huszonegyedik század elejének érméi sokkal expresszívebbek, ezért jóval sarkosabb művészi megfogalmazást igényelnek, mint a hagyományos érmék.

Egy interjúban azt nyilatkozta, a szobraival úgy próbálja elmondani a mondandóját, hogy a szemlélő azt lássa, amit mondani szeretne neki. Mi az, amit vizualitás nyelvén közölni szeretne?

Pályafutásom során mindig is annak a híve voltam, hogy a munkáim létrehozásának, vagy ha úgy tetszik, a műveim megalkotásának akkor van igazán értelme, ha a közönség minél szélesebb rétege megérti azokat. Ma sincs ez másképp. Ugyanakkor arra is törekszem, hogy a munkáim ne didaktikus, szájbarágós módon hassanak, hanem esetenként a néző képzeletét is megmozgassák. Mindaz tehát, amit a vizualitás nyelvén közölni szeretnék, szobrásznyelven van. Úgy, ahogyan azt mondani szeretném…

A szobrain ugyanakkor általában nagy hangsúlyt kap a groteszk is. Mennyire tekinthető ez meghatározó elemnek az alkotásaiban?

A groteszk elemek nem különösebben meghatározóak, de valóban gyakran élek ezek alkalmazásának a lehetőségével, leginkább az ellensúlyozás megvalósítása miatt. A groteszk elemek ugyanis rendkívül jól hatnak az érzelgősség ellen.

Sajátságos híd-szerepe is közrejátszott abban, hogy a zsűri az idei Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti Díjat önnek ítélje. A kulturális hídépítés vállalása mennyire tekinthető tudatosnak az életében?

Az életutam úgy alakult, hogy egyszerre két ország állampolgára is vagyok. A Csongrádi Művésztelep vezetőjeként lehetőségem nyílik arra, hogy megismertessem egymással a két ország képzőművészét, ami nyilvánvalóan egy igen fontos célkitűzése az életemnek, tehát ilyen szempontból egyértelműen tudatosnak tekinthető. Éppen ennek jegyében gyakran veszek részt különféle szerbiai művésztelepek munkájában, de Csongrádon is sokszor vendégül látjuk a szerbiai, vajdasági, sőt a horvátországi művészeket is.

A bizottság indoklása szerint Dudás Sándor olyan művész, akinél egyet alkot az élet és a mű. Hogyan alakítható ki és tartható fenn ez az egyensúly?

Úgy érzem, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sem az elveimben, sem a művészi munkámban nincs szükségem arra, hogy egészségtelen kompromisszumokat kössek. Szobraimban is önmagamat adhatom, ami rendkívül fontos számomra.

Tudjuk önről, hogy a kezdetek óta a semmi és minden érdekli. Mivel foglalkozik jelenleg, és mi az, amit a közeljövőben tervez?

A jövő héten három hétre Németországba utazom szobrászatot tanítani. Azután két kisebb megrendelés vár majd rám, egy Chopin-portré Budapestre, és egy Ács Károly-emléktábla Szabadkára. Szívfájdalmam ugyanakkor, hogy a szintén Szabadkára tervezett Kosztolányi-szobor elkészítésének lehetősége kútba esett. De bízom benne, hogy egyszer arra is sor kerülhet majd.

Kladovóra sugárterápiára
Vajdaságból mintegy 40 beteget utaltak át a kladovói kórházba Gyógykalauz
21:53
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Tíz perc alatt elpusztítja az emlődaganatot a forralás Gyógykalauz
21:49
Melyek a jó hazai hibridek
A hazai napraforgó szója és cukorrépa fajták jó termést adtak tavaly Topolya-Kishegyes
21:43
Hó és jég
Hó és jég
Elsődleges cél a járdák járhatóbbá tétele – Veszélyt jelenthetnek a jégcsapok Topolya-Kishegyes
21:40
Minden bejelentésre reagálnak
Minden bejelentésre reagálnak
A szociális központ és a vöröskereszt minden bejelentést leellenőriz – Az egészségházban napközben lehet melegedni - Kishegyesi helyzetkép Topolya-Kishegyes
21:38

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.

tj
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.

1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.

1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.

1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)

1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)

1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.

1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.

1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.

1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.

1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -